-Mi ezt meg mért mondta az a korcs?- esett neki a hercegnő.

-Ne nevezz így, mert nem fogom vissza magam!

-Tényleg, Inuyasha mért mondtad ezt?- nézett rá Miroku is kíváncsian.

-Hát, izé…

-Majd én.- ajánlkozott Kagome.- Tudod, Miroku Mey a te kislányod. A saját gyereked születésénél segédkeztél.

Döbbent csend.

-HOGY MICSODA???- ez olyan hangosra sikerült, hogy Kai elkezdett sírni.- Mi az, hogy az én lányom? Ez biztos, úgy értem…

-Jaj, szerinted, mért hagyta ott Sangot Sakumoto?- tette fel az ésszerű kérdést a hanyou.

-Sango nem akarta megölni a babátokat! Sakumoto elvesztette az eszét és…

-… ezért ütötte meg!- sápadt el Miroku.- Úristen! Akkor miattam…- kellemesebb gondolat ötlött az eszébe.- Van egy kislányom!- vigyorodott el.

-Nem csak egy kislányod van.- mosolygott a lány.- Az ikrek is a tieid, Hayao és Mitaray.

-Mi? Ők az én fiaim?- hüledezett.

-Jaj, a vak is látja a hasonlóságot köztetek- bősz bólogatás Inuyasha és Shippou részéről-, az a fura, hogy te nem vetted észre.

A szerzetes visszagondolt a gyerekekre és egyre inkább hinni kezdett.- Mért nem mondta el nekem?

-Azért, mert ez az egész nem igaz!- fortyant fel az eddig csendes Noriko.- Ha ez így lenne, szerinted nem próbált volna veled maradni? Rémes dolog egy gyereket egyedül nevelni, apa nélkül!- itt a fiára nézett.- Nem veszed észre, hogy sántít a történet?

-Jaj, fogd már be!- hallgatatta el a hercegnőt az immár felbőszült Kagome. A többiek megkövülten bámulták.- Te nem tudhatod, milyen a feltétel nélküli szerelem, mikor az sem fontos, hogy veled, mi van, amikor csak az Ő boldogsága a fontos! Azért nem mondta el, mert nem akart elszakítani a családodtól.- fordult a fiúhoz.- Sango úgy érezte, ha őt, Norikot választottad, nem vehet el tőle, és főleg nem engedheti, hogy csak egy gyerek miatt hagyd el a szerelmed. Ekkor döntés előtt állt, nem kellett volna megszülnie a fiaidat, de annyira szeretett, hogy nem lett volna képes megölni a gyerekedet. Sakumoto pedig megbocsátott neki, bár a fiúkat soha nem szerette. Csoda, hogy eddig kibírta!- darálta el a lány, majd Mirokut fürkészte.

-Ugyan már! A cafka! Úgy látom, bárkinek a gyerekei lehetnek azok a kölykök.- a hercegnő vihogni kezdett. Egy pofon térítette magához, amit hőn szeretett urától kapott.

-Ne merészeld ezt mondani! Egyáltalán ne merészeld a szádra venni a nevét! Megértetted?- a nő még mindig az arcát fogta.- Te soha nem lettél volna ilyesmire képes!

-Hagyd békén az anyámat!- mindenki a kisfiú felé fordult.- Semmi jogod nincs őt bántani! Te nem vagy az én apám! Az én apám egy igazi nemes volt, nem ilyen koszos szerzetes, mint te!

-MICSODA?- még egy sokkoló hír.- Noriko, ez igaz?- fordult a nőhöz Miroku.

-És ha igen, mi van? Örülj, hogy ilyen feleséged van, mint én! A fiam apja egy csatában életét vesztette, itt hagyott! Mégsem nevelhettem fel egyedül!?

-Te boszorka!- próbálta visszafogni magát, ékesebb szavakat is tudott volna használni.- Hogy tehetted ezt? Elszakítottál a szerelmemtől, a családomtól minden ok nélkül!

Inuyasháék szótlanul nézték az eseményeket, meg se mertek mukkanni. Miroku megfordult a lovával és őrült vágtába kezdett az erdő, a hegy felé.