Sango lassan jött vissza a táborhoz, az erdő szépségét csodálta séta közben. Hangtalanul közeledett a társaság felé, amikor régi ismerős hang ütötte meg a fülét. ”Miroku?!”

Egy fa mögé bújt, látta, amint Hayaot tartja a kezében és Sakumoto felé fordul mosolyogva.

A gyereket átadta a másik férfinek és gratulált. ”Szóval ennyi. Eddig még reménykedtem, hogy hiányzok neki, de nem. Elfelejtett, túl van rajtam. Lehet, hogy én is csak egy voltam a sok közül és nem kellett volna megszülnöm a fiúkat? Nem, az az egy biztos, ha nem is voltam több számára futókalandnál, a fiaim akkor is a legnagyobb boldogság az életemben. És ők csak az enyémek, neki nem kell értük semmit se tenni, nem is mondom el az igazságot.”

Sango kilépett rejtekéből, mintha most ért volna ide. A többiek mind felé fordultak.

-Sango?- Miroku megbűvölve nézte, még szebbnek találta, mint rég.- Hosszú ideje nem láttalak.- mosolygott.

A lány odasétált férje mellé és megfogta Hayaot.

-Igen, valóban rég találkoztunk.- helyeselt ridegen.- Hogy van a családod?- tért rá a lényegre.

-Köszönöm kérdésed, remekül, bár az apósom egy hónapja elhunyt, isten nyugosztalja.- mondta tárgyilagosan.- Épp itt volt az ideje.

A többiek vigyorogtak, Shippou hangosan nevetett.

-Sajnálattal hallom. Én ugyan nem őt, de ő kedvelt engem.- válaszolt kimérten, és felelevenült benne az a borzalmas nap.- És Noriko a fiúval?

-Jól vannak, sajnos a fiamat csak megadott időpontokban láthatom, és még mindig eléggé távolságtartó, de aranyos. Noriko meg tipikusan elkényeztetett hercegnő, de jól megvagyunk.

-Ezt örömmel hallom. Nem tudom be mutatták-e neked a fiaimat. Ő itt Hayao, Kagome mellett, pedig Mitaray áll.

-Nagyon szép fiúk. Gratulálok, büszkék lehettek rájuk.

Sakumoto megszorította Sango vállát, amitől Miroku még mindig irtózott.

-Köszönjük.- válaszolt a nő helyett.

-Miroku, maradsz még velünk, vagy már menned kell vissza?- kérdezte Kagome.

-Nem akarok zavarni, de ha megengeditek, szívesen maradok, már úgy is megszokták otthon.- tudta, hogy nem kéne itt lennie, de még mindig nem bírta elviselni ezt a pöffeszkedő hólyagot Sango közelében. ”De hát a férje!!! Nem baj akkor is, muszáj, legalább egy kis ideig, csakhogy a közelében legyek, maradnom. Még ha semmi jogom hozzá.”

Sakumoto és Sango kivételével mindenkin látszott az öröm jele.

”Ne! Így még nehezebb lesz!- és legszívesebben zokogott volna a mi nőnemű szellemírtónk.