Egy cseresznyefa alá sétáltak, ahol egy pad állt, a hercegnő leült.

-Emlékszel rám, Miroku?- kérdezte lágyan.

-Hogyne emlékeznék?!

-Ennek igazán örülök.

-De én nem vagyok méltó a kezedre. Én csak egy szerzetes vagyok.

-Ez egyáltalán nem számít, hiszen van egy gyermekünk! Mindenki boldog lenne, ha itt maradnál velünk.

-Sajnálom, hogy vissza kell utasítanalak. De én nem maradhatok itt.

-Miért? Itt maradhatsz, sőt itt kell maradnod!- mondta már keményebb hangon.- Van egy fiúnk, neked ez nem számít? Mi fontosabb még nála is? FELELJ!- üvöltötte.

-Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy az én fiam!

-Hogyan??? Elsüllyedek szégyenemben! Hogy vághatsz ilyet a fejemhez?!

-Elnézést, csak kicsúszott a számon. Akkor is el kell mennem, egy nagyon gonosz szellemet kell elpusztítanom, mert ha nem, fiatalon meghalok, és a fiúnk örökli az átkot.

-Badarság! Csak egy újabb kibúvó! Nem hiszek neked! Beleszerettél valaki másba! Abba a barna hajú lányba!

-És ha igen, akkor mi van? Tudtommal nem ígértem semmit neked! Csak egy éjszaka volt! Azzal a lánnyal szeretném leélni az életemet!

-Most mélyen megbántottál, de hajlandó vagyok megbocsátani.

-Nem kértem bocsánatot.

-Tudom, de fogsz.- mosolygott.

-Mi? Mért gondolod?

-A hőn szeretett nőd a mi kezünkben van, ezt ne feledd el! Apám pont őt szemelte ki gésájának, lemond róla, ha velem maradsz.

-Miből gondolod, hogy nem tudjuk kiszabadítani őket?

-Ha most nemet mondasz nekem, rögtön megöljük őket, de nem akárhogy, engedjük, hogy eljátszadozzanak a szolgáink velük. Mit szólsz hozzá? Fegyvertelenül, megkötözve várják a döntésedet!

”A pokolba!”

-Elengeditek őket épségben?

-Ez természetes! Magad bizonyosodhatsz meg épségükről! Ja, és ezt a kis közjátékot senkinek nem mondhatod el!

-Rendben.

-Köszönöm, szerzetes!- meghajolt előtte.- Ó és személyesen kell elmondanod annak a lánynak a döntésedet. Nem irigylem szegényt!

”Boszorka! Ez nem lehet! Sango….”