Marena észrevett valamit.

• Mi a baj Haro? – kérdezte, majd követte a fiú pillantását a lány felé. – Hát ez meg ki?

Zaros is megszólalt.

• Minden rendben Minako?

“Nem, ez nem lehet! Ő az! Mi van ha az egész beszélgetést hallotta? Miért nem néztem én hülye jobban körül.”

Kínos csend honolt ezután a két asztal között. Kagome szinte megmentőkként robbant be, bár kevésbé jó hírrel.

• Minako, azonnal gyere! Hiro belázasodott, nagyon rosszul van!

Minako úgy pattant fel, mintha valaki a lábára lépett volna. Ész nélkül rohant hazafelé. Minako feltépte az ajtót és berohant a kisfia szobájába. A gyermek lázas volt, a lázmérő bent volt a szájába (Kagome hazaszokott járni a modern világba néha, így hozott pár modern kütyüt), borogatás a homlokán.

• Tudod már mi baja, anya?
• Igen…Egy nagyon ritka és halálos betegség. A középkorban sok kisgyereket megölt, az én időmbe már tudják az ellenszerét, bár nekünk az sem könnyű.
• Mi az? Mond meg!
• Egy különleges gyógyszer, amihez kell az édesapja és az édesanyja vére együtt.

Minako meredten bámult maga elé. Haro itt van a városban, de nem akarta, hogy tudomást szerezzen arról, hogy ez a gyermek az ő fia. De nem volt más választása, különben Hiro meghal.

• Mindjárt jövök, addig kérlek figyelj rá.
• Hova akarsz menni?
• Megszerzem a gyógyszert. – felelte Minako üveges arccal és elindult a fogadó felé.

Haro már nem tudott egy falatot sem enni, Marena meg folyamatosan faggatta a rejtélyes lányról. Ekkor ismét kinyílt az ajtó és bejött rajta Minako. Haro a lányra nézett, az meg vissza rá. Marena meg kettejükre.

• Régen nem találkoztunk, de most szükségem van rád. – szólalt meg Minako fátyolosan.
• Rám? Miben? – kérdezte hatalmas szemekkel Haro.

Marena nem győzte a fejét kapkodni.

• A fiamat egy ritka betegség támadta meg. Bele is halhat, az egyetlen ami megmentheti a te véred.
• Az én vérem? Mégis miért? – kérdezte Haro.

Tudta a választ, de szerette volna, ha Minako mondja el neki.