Onigumo Szíve
By MN
1.rész
A nyakék

Lassan a nap lenyugodni látszott. A környék fái közül egy alig tíz éves
lány botorkált elő. Ruhái szakadtak voltak jobb könyökéről és mindkét
lábáról csöpögött a vér. Rövid fekete haja eltakarta az arcát. Sérülései
ellenére mégis futásnak eredt, majd eltűnt a fák sűrűjében. Néhány
perccel később a fák közül két férfi jelent meg és megálltak a
vérnyomok előtt. Páncélzatot viseltek, oldalukon két kardal. Az egyikük
arcát egy hosszú forradás csúfította el. Az egyikük lehajolt, közben a
másik dühösen beszélni kezdett:
-Nem értem! A főnök miért küldött a lány után minket?!! –kérdezte
társát a sebhelyes férfi
-Kit érdekel! Parancsot adott rá, hogy öljük meg! –felelte a
vérnyomokat vizsgáló társa
-Mire visszaérünk a többiek teljesen, kifosszák a falut!! Nekünk meg
nem marad semmi!! –morgolódott tovább
-Lehet, hogy a lány valami fontos tárgyat vitt magával, azért akarja a
főnök, hogy megöljük! –állt fel a földről a férfi: -Ezek még frissek! A
közelben kell lennie! –mondta
-Mmm, nem bánod, ha én végzek vele! –kérdezte
-Tégy, amit jónak látsz! –felelte a férfi majd egyenesen tovább haladt
-Remek! –mondta ördögi mosollyal majd követte társát
Közben a lány tovább futott ahogyan csak bírt. Végül elért egy magas
fűvel benőtt ösvényt ekkor hírtelen megcsúszott és egyenesen néhány
bokornak esett. De azok nem állították meg és a mögöttük lévő
barlangba zuhant. Az eséstől elvesztette az eszméletét. A banditák
gyorsan az ösvényhez értek a vérnyomok viszont itt hirtelen eltűntek.
-Ez meg hova tűnhetett?! –kérdezte idegesen a sebhelyes bandita
-Nem mindegy! Gyerünk keressük tovább!! –felelte a társa közben
elmentek a barlangot takaró bokrok előtt.
Néhány órával később már korom sötét volt. A lány lassan, kinyitotta a
szemeit majd felkelt a földről és körülnézett a barlangban:
-Hol vagyok? –kérdezte majd lassan eszébe jutottak a történtek. Szép
délutáni nap volt, virágot szedett a közeli mezőről, és hazafelé tartva
füstöt látott felszállni a fák, felől ahol a faluja volt. Gyorsan futni
kezdett, majd mikor odaért rengeteg bandita támadta meg a
falusiakat, akik közül többen vérbe fagyva feküdtek a földön. Hirtelen
valaki megragadta a vállát és hátrafordította. Édesapja volt, aki valamit
a lány nyakára rakott és elrejtett a ruhája alá, majd rákiáltott hogy
rohanjon. Futás közben hátranézett, hogy utoljára lássa édesapját, de
hírtelen egy magas férfi a szeme láttára ölte meg apját. A lány könnyes
szemmel futott tovább a sűrű erdő felé.
Ekkor kizökkentette valami az emlékezésből, hirtelen a nyakához
kapott:
-Hova lett! A nyaklánc! – gyorsan a magas fűben kezdett tapogatni,
hogy ráakadjon, majd észrevette néhány lépésnyire tőle a földön,
gyönyörű fekete gyöngyökből állt a közepén, pedig egy fehér kristállyal:
-Megvan! –sietett felvenni de lassan megállt.
Körülötte mindenhól bokáig érő zöld fű magasodott, egy ember
nagyságú részen pedig teljesen sivár volt. Az ékszer pedig pontosan a
közepén feküdt.
-Ez, hogy lehet?! Itt miért nem nő semmi? –kérdezte közben az ékszer
felé nyúlt.
Hirtelen a föld sárgán fényleni kezdett ami teljesen betöltötte a
barlangot, majd a nyakék átvette a ragyogást, végül minden újból
elsötétedett.
A lány nem hitt a szemének de gyorsan felkapta a nyakláncot és
felvette, majd kimászott a barlangból. Körülnézett de késő éjszaka
volt, ezért inkább visszamászott. Majd lekuporodott a földre közben a
nyakláncra tette a kezét:
-A szüleim, a barátaim mind meghaltak! Csak ennyi maradt nekem, a
családi nyaklánc! Néhány könnycsepp gördült le az arcán, majd
elnyomta az álom. A nyaklánc halványan fénylett a lány nyakában,
majd hírtelen vörössé vált az addig még fehér kristály.

Folytatása következik…