• Már döntöttem. Megtartom és felnevelem. – mondta Kagome.
• Ahogy akarod. De tudod, hogy ez óriási felelősség, de én majd segítek. – mosolygott Kagome anyukája és átölelte lányát.

Kagome járt iskolába, amíg a hasa nem volt olyan feltűnően nagy. Amikor pedig már egyáltalán nem tudta palástolni, már eljött a nyár és szünet volt. Kagome sikeresen letette az érettségit és felvették arra az egyetemre, amelyre jelentkezett. Inuyasha ezalatt mindenfélével próbált átjutni Kagome világába. A kúton át is jutott, de a varázslatot nem tudta feloldani. Naphosszat csak ült a kút alján és emlékezett. Sangoék nagyon dühösek voltak rá, de amikor látták, hogy Inuyasha milyen állapotban van, elnézőek voltak vele. Kagome eközben már a terhessége végén járt. Egy nap nagyon erős fájdalmai lettek, ezért hívták a mentőket. Gyorsan a kórházba szállították, ahol meg is született egy gyönyörű és egészséges kisfiú. Hosszú fekete haja volt, de sem kutyafülei, sem aranyszemei nem voltak. Sokkal inkább egy emberre hasonlított. Kagome boldogan vette a kezébe a kisbabát, az utolsó emlékét Inuyashától. Nem kellett sokat a kórházban maradniuk, mert az orvosok mindent rendben találtak.

• És mi lesz a neve? – kérdezte Kagome anyukája.
• Inuyasha. Mint az apjának. – felelt Kagome.

Ahogy nőtt a kis Inuyasha, úgy fény derült a képességére. Önszántából át tudott változni hanyouvá és így szakasztott Inuyasha, csak kicsiben. Ha pedig visszaváltozik, akkor félig miko félig ember. Ilyenkor Kagomére hasonlít fiú kiadásban. Eltelt öt év. Kagome keményen tanult és közben a kisfiát nevelte. A nagyapja régiségkereskedése nagyon jól ment, ezért nem szenvedtek hiányt semmiben. Egy nap Kagome éppen a Szent Fa alatt tanult, Inuyasha pedig kirobogott a házból.

• Anyu, játszol velem?
• Jaj, nem lehet kicsim, most tanulnom kell. Most fogok diplomázni. – puszilta meg Kagome a kisfiát. – De ígérem utána játszhatunk. Addig egy kicsit foglald el magad.
• Rendben. – sóhajtott Inuyasha.