10. fejezet.

Majdnem 2 hónappal később, Sesshoumaru és Hanna békésen sétálgattak az erdőben. Csak ketten voltak. Hanna még sosem volt ilyen boldog, többnyire egész élete borús, szomorú, és magányos volt, de most itt van mellette élete szerelme. Bár egy kis űr volt a szívében… hiányzott neki az apja, Kageyamaru. Váratlanul egy hatalmas robbanás zavarta meg őket, ami egy pár méterre volt tőlük. Sűrű porfelhő takart el mindent, és Sesshoumaru mellől eltűnt Hanna. Amikor kicsit kezdett feloszlani a „ködfelhő” Sesshoumaru megpillantotta Hanna-t eszméletét vesztve egy fánál, de nem tudott odamenni hozzá. Ismerős szagot érzett, majd egy hang szólt hozzá:

-         No lám… Sesshoumaru! Végre megtaláltalak!- szólt egy mély férfi hang, majd egy alak jelent meg a kutyaszellem előtt.

-         Áhh, Kageyamaru. Rég láttalak… jöttél meghalni? – mondta gúnyosan mosolyogva Sesshoumaru.

-         Csak a szád nagy, kutya! Lássuk, mit tudsz! – És a nagy párducszellem támadást indított Sesshoumaru ellen.

Keményen harcoltak, de egyiküknek sem sikerült megsebezni a másikat. Hosszú idő elteltével már kezdtek fáradni mint a 2-en, de nem hagyták abba a harcot. Mindenképpen le akarta számolni a egymással. Picivel később Hanna kinyitotta szemeit, felült, és hallotta, hogy valaki harcol, azonban hirtelen összeszorult a szíve… vérszagot érzett… ismerős volt neki…

-         Sesshoumaru! – kiáltott fel rémülten a lány.

Gyorsan felállt, és látta, hogy a fehérhajú férfi megsérült a kezén. Odaszaladt hozzá, és átölelte, így próbálta védelmezni.

-         Tűnj innen Hanna! Ez veszélyes! Elbírok ezzel az ostobával… - mondta aggodalmasan Sesshoumaru.

-          Hanna?! Kislányom?

Erre a mondatra kikerekedett Hanna szeme, és hátrafordult… Alig hitte el, amit látott… Szinte nem kapott levegőt…

-         Édesapa? Ez nem lehet… Te?... te… TE hogy kerülsz ide???

„ÉDESAPA??” Akadt ki teljesen Sesshoumaru… ledöbbent…

-         Nem, kislányom… TE hogy kerülsz ide? És miért véded azt a korcsot?

-         APÁM! Ő nem korcs… Ő védett meg, amikor egy kígyóasszony átrántott ebbe a világba. Apám… én szeretem Sesshoumarut! – és gyengéden odabújt szerelme mellé!

-         Nem szeretheted ezt a kutyát!! Ő a családunk ősi ellensége! – szólt Kageyamaru.

-         A családunk?? Én azt sem tudom, hogy mi vagy ki vagyok?? Te nem mondtál el nekem semmit! És egész életedben hazudtál nekem!! És akkor elvárod tőlem, hogy engedelmeskedjek neked? – fakadt sírva a lány.

-         A te érdekedben tettem… - kezdte el Hanna apja, de lánya a szavába vágott.

-         AZ ÉN ÉRDEKEMBEN HAGYTÁL EGYEDÜL HETEKRE, HÓNAPOKRA? ÉS HA ITT TÖRTÉNT VOLNA VELED VALAMI? AKKOR SOHA TÖBBÉ NEM LÁTLAK!!!

Az apa nem szólt semmit, csak lesütötte a szemét, majd hirtelen témát váltott:

-         Akkor sem szerethetsz bele a család ellenségébe!

-         Apám… én… terhes vagyok Sesshoumaru-tól… - mondta ki félénken.

A két férfi padlót fogott…