3. fejezet. 

Lassan sötétedik, Hanna már kezdett fáradni a sok gyaloglástól. Hanna Sesshoumaru mellé sétál, majd megkérdi:

-         Merre tartunk? – de választ nem kapott.

Aztán a lány csak bámulja a nála majd egy fejjel magasabb férfit, de Sesshoumaru egy pillantásra nem méltatja a lányt. Hanna visszasétált Rin mellé. Hanna kíváncsi volt, hogy ki is ez a Sesshoumaru, hiszen most rá van bízva az élete… Gondolta megkérdezi az egyetlen személyt, aki hajlandó vele szóba állni; Rint.

-         Rin…

-         Igen? – nézett fel a lányra mosolyogva a kislány.

-         Mesélnél nekem Sesshoumaru-ról?

-         Persze. – felelt a kislány.

-         Hát… először is, Ő egy kutyaszellem…- de Rin nem tudta folytatni, mert Hanna ijedten felsikított.

-         MIIIII????

-         Nyugodj meg, nem bánt, ő kedves. – mondta mosolyogva, de Hanna ebben nem volt olyan biztos.

Aztán szép lassan megtudott mindent, amit szeretett volna. Sesshoumaru természetesen mindent hallott. Ő is kíváncsi volt a lányra, de büszkesége miatt nem mutatott ki semmit, nem tett semmit. Tovább gyalogoltak, az éjszaka közepe felé Hanna már alig állt a lábán. Hirtelen a mellette haladó Rin összeesett, Hanna gyorsan ölébe vette a kislányt. Hanna tisztában volt vele hogy Rin nagyon elfáradt, Sesshoumaru nem állt meg, nem vette észre, hogy a két lány lemaradt. Hanna mérges lett hogy nincs figyelemmel a kislányra, Sesshoumaru után kiáltott:

-         Állj meg, TE KUTYA! – Sesshoumaru ahogy ezt meghallotta felment benne a pumpa.

Egy hirtelen mozdulattal máris a lány előtt termett. Ekkor vette észre Rint, aki már el is szundított Hanna karjaiban. Sesshoumaru gyilkos tekintettel nézett a lányra, majd így szólt:

-         Mit képzelsz magadról, te mocskos halandó?

-         Rin elfáradt, ő még kicsi! Attól hogy egyesek képesek napokat átgyalogolni, az nem biztos, hogy egy kislány is képes! – Sesshoumaru megdöbbent a lány bátorságán, rég hallott halandót, akinek van elég bátorsága, ahhoz hogy vele, a Nagy Sesshoumaruval kiabáljon.     

 Sesshoumaru beismerte hogy a lánynak igaza van;

-         Itt maradunk éjszakára. – mondta nyugodtan, de belül forrt a dühtől.

„Ha még egy ilyen lesz, megölöm ezt a haszontalan halandót.”- gondolta Sesshoumaru. Hanna az alvó Rinnel az ölében leült egy fa alá, és szép lassan neki is sikerült egy felületes álomba merülnie. Yaken egy köre ült és botjára támaszkodva már hangosan horkolt. Sesshoumaru a csapattól távol eső nagyobb fa alá leült, de nem tudott aludni pedig ő is fáradt volt. Gondolkodott az aznapi történteken, de közben az alvó Hannat nézte elbűvölte a lány szépsége, de ezt soha nem mutatta volna ki. „Hiába… szellem vagyok, de férfi!” – gondolta a Nagyúr.