XV. fejezet.

Rheia mikor felébredt szörnyen fájt a feje, egy alakot látott meg maga előtt. Felismerte, de nem hitt a szemének. Mivel a szaga teljesen más volt.

-Gayame?- kérdezte mikor felült.

-Igen. Jól vagy?- kérdezte a lány.

-Igen, de te…-

-Igen félig szellem vagyok-

-De miért hazudtál nekem?- pattant fel, ekkor érkeztek oda szülei és a többiek.

-Mert csak így segíthettem neked, csak így tudtalak rávenni hogy vissza gyere ebbe a világba.-

-Szóval amit a tanár mondott…-

-Igen, sajnálom én vettem rá egy kis bűbájjal.-

-Tudod, te hogy…-

-Igen, és sajnálom, de csak így jöttél vissza.-  erre a mondatra Rheia szemében a  szomorúságot, és a zavarodottságot felváltotta a düh.

-De honnan vetted hogy vissza kell jönnöm? Egyáltalán mennyit tudsz te rólam? És ki vagy te igazából?-

-Rendben elmondom az egészet , de ez egy kicsit hosszú lesz.-

-Nem baj ráérünk- mondta Rheia, majd ezt megerősítve leült, majd Gayame, és a többiek is.

-Valójában én egy Farkas szellem vagyok, keletről. Kalandos életem ott kezdődött, hogy száműztek a falkámból. Egy családi perpatvar tört ki, aminek vérontás lett a vége, engem száműztek, anyámat megölték, apámmal meg nem is tudom, mi történt, de nem sok az esélye annak, hogy még életben van. Engem amúgy sem kedveltek, mivel félig voltam csak szellem. Onnantól vándoroltam, közben fiam is született, akinek az apja egy ember volt, nem messze tőlünk egy faluban élt. A fiamat megölte egy démon, akit most követek. Tönkre tette az életem... Amikor ide értem, azt hittem, hogy az ő erejét éreztem, de kiderült, hogy Narakuét éreztem, s ekkor döntöttem úgy, hogy segítek. A kő, amit a nyakamban látsz, pedig egy felettébb veszélyes kő, akinek az őrzője lettem. Képes magában tartani a halott szellemek erejét, amit át adhat bárkinek, ezért felettébb veszélyes. Ezért nem adom senkinek a kezébe, s kötelességem az életem árán is megvédeni a követ. Kiskoromban derült ki, hogy az őrzője vagyok, amikor a torony, ahol a kő volt, kiemelkedett előttem, túl közel kerültem a kőhöz, és eggyé olvadtam vele. Anyám mentette meg az életem. Szerencsémre nincs olyan híre a kőnek, mint a Szent Ékkőnek, ezért sem tud Naraku róla, különben nem érdekelné a Szent Ékkő. Elhatároztam, hogy segítek nektek, s így is lesz, akár tetszik nektek, akár nem. A kő segítségével tudok átmenni a középkori Japánból a jelenkori Japánba, s ha kell, védőburkot fonok aköré, ami fontos, s mástól meg szeretném óvni.

-És mi a kő története?

-A kő története nagyon régre visszanyúlik. Akkorra, amikor szellemek uralták a világot, és az emberek még csak kevesen voltak, s értették a farkasok szavát, és a madarak dalát. Egy erős szellem uralkodni akart minden felett, és még nagyobb erőre akart szert tenni, ami nem volt könnyű. Ezért megalkotta ezt a követ. Nagy fantáziával rendelkezett, mivel Halál Kövének nevezte el. Legyőzhetetlen volt, senki sem akart az útjába állni. A titka az volt, hogy nem is a saját erejét használta fel, hanem a kő összegyűjtötte a halott szellemek erejét, s egyé olvadt a kővel. A fentiek persze nem örültek annak, hogy hatalmas hatalomra tett szert, és mindenkit elpusztít, aki az útjába kerül, így leküldtek valakit, aki tulajdonképp a másolata volt a szellemnek. Őt el tudta pusztítani, de a követ nem. El kellett rejteni a követ valahogy, végül egy toronyba rejtették, és kijelöltek a szellemek közül egy őrzőt. Az őrző feladata volt, hogy mindenáron megvédje a követ, még élete árán is. Amikor ez az őrző meghalt, új lépett a helyébe, aki amíg el nem éri a tíz éves kort, a kő a toronyban pihen. Onnantól vagy magánál hordja, ahogy én teszem, vagy a torony közelében marad. S ha lehet, kérlek, ne hangoztasd, milyen kő van a nyakamban. (Ja itt megjegyezném hogy Gayame igazából 20 éves - szerző)

-Oké.- mondta Rheia- de eddig miért nem mondtad el hogy ki vagy , ha tudtad jól hogy én ki vagyok?-

-Mondom, másképp, nem tudtalak rávenni hogy vissza gyere-

-De ha egyszerűen mondod hogy Naraku él-

-Nem hiszem-

-De ez akkor is… miért hitetted el velem…???- kérdezte csalódottam.- Mást nem tudtál volna kitalálni?-

-Ti miről beszéltek?-  kérdezte Inyuasha, aki  szinte semmit nem értett az utolsó két mondatból, de Rheia nem is törődött vele.

- Azt  hittem barátnők vagyunk.- mondta Rheia

-Azok is vagyunk.- mondta Gayame.- mondom igazán sajnálom, de mást nem tudta ilyen rövid idő alatt kitalálni.-

-Ezt hogy érted?-

-Sayera.-

-De tényleg mi történt?-

-Sikerült jól megsebesítenem, de nagyon szívós.-

-Naraku újabb Inkarnációja.- mondta Miroku.

-Értem.- mondta Rheia majd karjára tekintet. Fölé tette másik kezét és begyógyította, majd megkérdezte: - Megsérült valaki?-

-Nem, de akkor sem szabadna pazarolnod az erőd.- mondta Gayame

-Ne oktass ki, tudom mit csinálok, és máskor ne avatkozz be a harcomba- mondta Rheia.

-Oké- mondta Gayame.

-Én azt Javaslom hogy induljunk holnap.- mondta Miroku.

-Rendben, most már úgysincs mért siessek.- mondta Rheia majd a ház felé vette az irányt.- Gyere Gayame,  ma a szobámba alszol. Rendben?-

-Persze,- majd felmentek a szobába. Majd lementek megvacsoráztak, igaz elég csendesek voltak. Majd vacsora után mindenki szándékozott visszatérni, kivéve Rheiat

-Elmegyek sétálni, nem tudom mikor jövök.- mondta majd kilépett az ajtón.

-Rendben- mondta Inyuasha

-Nem felelőtlenség elengedni egyedül?-

-Tud vigyázni magára.- majd mindenki nyugovóra tért.

Rheia az erdőben sétált, gondolkodott, nem is nézte merre megy, míg egyszerre csak ismerős környékre ért, ott állt Kouta sírja mellet, letérdelt a sír mellé, de nem sírt még mindig, nem.

Nem volt képes, rá mert azzal elfogadja hogy Kouta nincs többé, de ő ezt nem akarja. Egész éjjel ott ült, és vissza emlékezet mindenre, mikor kiskorukba, játék révén, verekedtek, vagy majd mikor idősebb korukban együtt gyakoroltak, majd mentek el démonokat ölni, és mikor egymásba szerettek, az első csók, és aztán az a szörnyű nap, amire Rheia mérgesen gondolt vissza.

-Valahogy visszahozlak.- majd egy kis mosollyal az arcán felállt. És vissza indult.

Mikor vissza ért  már szülei és Gayame reggeliztek.

-Szia Rheia. Hol voltál?- kérdezte barátnőjét Gayame

-Kouta sírjánál.- mondta, majd leült döbben apja mellé- mi a reggeli?- kérdezte mintha mise történt volna.

-Rántotta, megyek hozok neked.- mondta majd ki sietett a konyhába.

-Jól vagy?- kérdezte Inyuasha

-Persze, jól vagyok, csak furcsa újra itthon.- mondta egy kis erőltetett mosollyal.

-Akkor jó- mondta, bár nem volt meggyőződve arról, hogy lánya így érez.

-Mikor indulunk?- kérdezte Gayame.

-Mihelyt mindenki készen lesz.- mondta Rheia a ,,bő” választ.

-Értem.-

Dél fele  elindultak az ismeretlennek. Rheiat követték, aki elől, ment, ment és ment.

Gondolataiba volt elmerülve.

-Kagome, mi baja Rheianak?- kérdezte Ayame, óvatosan, nehogy meghallja.

-Nem tudom, egész éjjel Kouta sírjánál volt.- mondta  Kagome.

Már 2 és fél hónapja járták a tájat míg végül megtalálták Narakut vagy inkább ő rájuk…