Kagome álma
by Higurashi Kagome
(Kago)

Véleményeteket várom a következő e-mail címre: higurashikagome7@freemail.hu

11.fejezet: Lelki félelem

 Kagome másnap reggel még korábban kelt, mint szokott. Már nagyon várta a percet, mikor újra láthatja Inuyashát és a többieket. Még ez a kis idő is több évnek tűnt számomra. – gondolta, amikor fegyvereit magához vette. Kilépett a házból, még a Nap sem kelt fel.
Elsétált arra a helyre, ahol az emberek szoktak gyülekezni, és minden csoportos tevékenységet végezni. Leült, a hatalmas asztalok egyike, elé, és gondolkodott. Addig gondolkodott, amíg Kaede meg nem jelent.
- Kaede anyó! – szólt a lány – ilyen korán felkeltél?
- Igen, még beszélgetni szerettem volna veled, mielőtt elmennél…
- Rendben. Nos mit szeretnél?
- Már egy ideje észrevettem rajtad, hogy szorongsz valami miatt, félsz a jövőtől.
- Ugyan, hisz ki ne félne a jövőtől?
- Mm. Az emberek, és mindenféle lény biztosan, de egy mikonak nem szabad félnie.
- Ugyan miért nem? Hisz mi is csak emberek vagyunk.
- Ez igaz. De, a mikok, egyensúlyban tartják a lelkeket egymással, és a természettel. Egy mikonak nem szabad félnie.
- De te is félsz, nem, Kaede anyó?
- Persze, én is félek. De, én nem vagyok miko.
- Hogyhogy, nem? Hisz Kikyou testvére vagy, és papnő is.
- Ez mind igaz. Azt nem tudom, hogy bennem miért nincs meg az, az erő, ami a nővérembe. Csak azt tudom, hogy nektek, mikoknak célotok van. Három miko volt eddig a világon. Az egyik Midoriko volt, akinek az volt az életének célja, hogy létrehozza a Szent Ékkövet. Neked, Kagome és Kikyounak a célját nem tudom. És szerintem még senki se tudja. Nem szabad félned.
- Értem, de még csak tegnap lettem miko.
- Nem, gyermek. A mikoság, már születésed pillanatától él benned. Midoriko a Négy Lélekkel él benned, és Kikyouban…
Beszélgetésüket be kellet fejezni, mert a gyerekek odarohantak Kagoméhoz.
- Kagome, most itt fogsz hagyni minket, és soha többé nem találkozunk? – szólt az egyik kislány
- Dehogy. Hogy lehetsz ilyen kis butuska! Igaz, most el kell mennem, de megígérem, hogy még látjuk egymást.
A gyerekek megölelték. Kikyou is megérkezett. Oldalán a kardjával, kezében az íjával.
      -     Kagome, ideje indulnunk! – szólt
      -     Értem. – válaszolta
Felvette íját és nyílvesszőit. Vettek magukhoz egy kis élelmet, aztán felültek egy-egy ló hátára.
- Kagome, ne feledd: ne félj a jövőtől! – szólt Kaede anyó
A lány mosolyogva bólintott, aztán elindultak.
Sokáig vágtattak. Mikor déltájban járt az idő, megálltak pihenni és enni egy erdőszélnél, mely egy tóparton helyezkedett el. A lovakat megitatták.
- Kagome, mesélj valamit. – szólalt meg Kikyou
- De mégis mit meséljek?
- Hát, például az egyik kalandotokról, mesélj.
Kagome elmesélte, amikor Kouga elrabolta, és Inuyasha mennyire féltékeny volt. Ekkor Kikyou elkezdett nevetni, s Kagome is csatlakozott. Örült, hogy egy ilyen lányt, mint Kikyout, meg tudta nevettetni.
- Kikyou, honnan tudod, hogy merre kell menni?
- Egyszerűen csak tudom, ezt súgja a megérzésem.
- Értem, nos akkor szerintem induljunk.
- Egyetértek.
Folyt.köv.