Kagome álma

Véleményeteket várom a következő e-mail címre: higurashikagome7@freemail.hu

Eljött a reggel. Kagome gyorsan felöltözött, magához vette kardját és kilépett a kis házból. A Nap éppen, hogy látható volt a horizonton. A lány kért az egyik falusitól egy tálat, s elindult az erdőbe gyógynövényért.

Lassan odaért az erdőbe. Szedett mindenféle gyógyító erővel bíró növényt. Igencsak elszaladt az idő, belefeledkezett a munkába, mikor csodaszép látvány tárult elé. Olyan részén járt az erdőnek, ahol még korábban soha sem. Pár szikla közül, melyekre néhány növény volt felfutva egy kicsinyke patak folydogált. Odament, s megmosta arcát. Ekkor különös zajra lett figyelmes. Felállt. A fák közül, egy hatalmas rókadémon ugrott elő. A démon látszólag éhes volt, ezért Kagome felé kezdett rohanni. Kagome nem tétovázott, előhúzta a Karatsumát, kitartotta. A kard előtt egy másodperc erejéig egy villámokkal körülvett erőpajzs jelent meg, s a démon hátrarepült.

• Nem akarlak bántani, de ha még egyszer rám támadsz, megöllek. – szólt higgadtan a lány
• Hallgass! Nem sokáig beszélsz még! – válaszolt agresszívan a démon
• Te akartad.

A démon felugrott a magasba, Kagoméval együtt. Amire megközelítették egymást a levegőben, már az erdő fölött voltak. Kagome kardjával vágott egyet a levegőbe rémisztő gyorsasággal, s ott egy villámörvény keletkezett hatalmas hang és fény kíséretében. Kagome újra a földre érkezett, de a démon nem. Porrá lett. A lány elmondott egy imát a szellem lelkéért, aztán megfogta a gyógynövényekkel tele lévő tálat, s visszament a faluba.

Kikyou már várta.

• Szép napot, már ha reggel nem is találkoztunk. – szólt Kikyou
• Bocsánat. Az erdőbe jártam. – válaszolta Kagome
• Ha már ennyi gyógynövényt gyűjtöttel, gyere, gyógyítsuk meg a betegeket.
• Rendben!

Végigjárták a falut, mindenkit, akinek, csak volt valami panasza meggyógyították. Megebédeltek, aztán Kikyou elvitte Kagomét a szentélybe, s a nap további részét a történelemmel töltötték.

Délután Kagome a gyerekekre vigyázott, Kikyou pedig a falusiakkal beszélgetett. Esteledett. Kagome a réten még megnézte a gyerekekkel a Naplementét, aztán hazakísérte őket, ezt követően pedig ő is visszatért a megszokott faházba, és lefeküdt. De ekkor megérezte, hogy valaki elsuhan a kint, a ház előtt. Kagome kilépett, s Kikyout látta. Kagome követte őt. Bent, mélyen az erdőben Kikyou Sesshomaruval találkozott. Kagome meghúzódott, az egyik fa tövében, és hallgatózott. J

• Annyira örülök, hogy újra látlak! – szólt Kikyou, s megölelte a démont

Kagome nem akart hinni a szemének. Kikyou és Sesshomaru! Pedig Sesshomaru gyűlöli az embereket!

• Én is örülök. Rég nem találkoztunk. – válaszolta Sesshomaru
• De sajnos, lehet, hogy ez az utolsó találkozásunk is.
• Ezt meg hogy érted?
• Nemsokára vége az életemnek. Ez a sorsom. Átadom a tudásom a Kagoménak, és….
• Ne mondj ilyeneket! Ez hülyeség! Hogy halhatnál meg?
• Azt még nem tudom. Nehéz a jövőt kifürkészni.
• Hagyd abba ezt az ostobaságot! Hisz azt terveztük, hogy együtt fogunk élni.
• Tudom, én is nagyon szeretném. – azzal Kikyou megcsókolta Seshomarut

Inkább megyek, magukra hagyom őket, sok mindent nem értek. – gondolta Kagome, aztán visszaindult a faluba.

Másnap Kagome nem kérdezett semmit Kikyoutól, csak követte az utasításait. Eltelt 5 nap.

• Kagome holnap indulunk! – szólt Kikyou
• Hová? – kérdezte
• Hová, hová? Hát a társaidhoz!
• Te is velem jössz? Hát ez nagyszerű! – s Kagome annyira boldog volt, hogy majdnem Kikyou nyakába ugrott
• Kiérdemelted a miko címet, már nincs mit tanítanom neked.

Kagome bólintott. Az utolsó nap vidáman telt el. A falusiak marasztalták a két mikot. Néhány gyerek még sírt is, hogy Kagome elmegy. Végül megnyugtatták őket.

Inuyasha, holnap indulok! – gondolta boldogan Kagome