Kagome nagyon nehezen tudott felülni és végig a hasát fogta.

• Kagome, mi a baj? – kérdezte Inuyasha.
• Semmi csak tudod én azelőtt soha…szóval érted és most fájt. – mondta Kagome.
• Sajnálom. – hajtotta le a fejét Inuyasha.
• Ugyan, nem a te hibád. – csókolta meg Kagome. – Ez természetes dolog.

Inuyasha ettől egy kissé megnyugodott, de felkapta Kagomét és kivitte a partra, majd átment a saját ruháiért. Találkoztak egy fánál és visszamentek a táborba. Sango és Miroku már aludtak. Ők is lefeküdtek egymás karjaiba. Hamarosan a nap első sugarai köszöntötték őket. Először Sango és Miroku keltek fel, mivel ők nem voltak annyira “fáradtak”.

• Nézd csak. – suttogta Sango. – Ezek tényleg összejöttek.
• Bizony. Most már minden menni fog. – bólogatott Miroku mosolyogva.

Többre azonban nem volt idejük, ugyanis Inuyasha és Kagome felébredtek. Összeszedték magukat és elindultak. Eltelt egy hónap. Kagome életében nem volt olyan boldog mint ebben az egy hónapban. Minden nap együtt voltak Inuyashával. Senki nem volt képes őket szétválasztani. Kagome csak hébe-hóba járt haza, akkor is Inuyashával. Szerencsére megjött a téli szünet, így több időt lehettek együtt. Egy éjjel Kagome azt vette észre, hogy Inuyasha nem fekszik mellette. Elment megkeresni. Egy erdőben aludtak, úgyhogy elég nehéz dolga volt. Ám egyszer csak hangokat hallott. Inuyasha állt a fánál, szembe vele pedig Kikyo. Kagome összeszorította a fogait és hallgatózott.

• Inuyasha, ugye nem gondolod komolyan, hogy elhagysz? – kérdezte Kikyo kétségbeesetten.
• De, igen. Nekem már ott van Kagome és nagyon szeretjük egymást. – felelt Inuyasha.
• De ő most nincs itt. – suttogta Kikyo és megcsókolta Inuyashát.

Inuyasha pedig hagyta! Ő is viszonozta a csókot és átölelte Kikyot. Kagome még tisztán látta, hogy Kikyo benyúl Inuyasha inge alá.