-Áááá! Ez borzalmas!
-Jaj ne! Most mi lesz velünk?!
-Kiabálták mindketten. Sango elképedve nézte, mi történik.
-Jól van, nyugi, csak nyugodjunk meg. -Mondta az Inuyasha testébe
zárt Kagome –Ezt biztosan vissza lehet csinálni valahogy. Mégsem
maradhatunk így örökre!
-Igazad van, Kagome, az ordibálás nem segít, de akkor mégis mit
csináljunk?!
-Ne kiabálj velem, Inuyasha!
-Mondta Kagome, és egy hatalmasat lekevert a saját testében ragadt
Inuyashának, de nem számolt az erővel, mely a fiú félszellem testében
lakozott, és szegény Inuyasha úgy elrepült, hogy a legközelebbi fáig
meg sem állt.
-Ooouuch… Nem hittem volna, hogy ez ennyire fáj…
-Nyögte Inu, miközben feltápázkodott a fa tövéből.
-Ööö… Én… Sajnálom… Nem tudtam, hogy ilyen erős lesz…
-Mentegetőzött Kagome.
-Nem érdekes, csak máskor ne csináld! Az erőm nem egy kislány
kezébe való!
-Jól van, megértettem.
-De ez nem maradhat így, úgyhogy vegyél a hátadra, ahogy én
szoktam, és menjünk a Szellemvezér után!
-Micsoda? Csak nem képzeled, hogy egy fiút fogok cipelni a hátamon?!
De hát végül is most nem vagy fiú… És tényleg utána kell mennünk.
Haaj. Hát rendben. Induljunk.
-Kagome a hátára vette Inuyashát, és elkezdett futni.
-Ne így Kagome! Ez túl lassú! Sohasem fogjuk utolérni! Ugrálj, olyan
nagyokat, ahogy én szoktam! Menni fog!
-Kagome bólintott, és elkezdett jó magasakat ugrani, de már a
harmadiknál elvesztette az egyensúlyát. Inuyasha leesett a hátáról, ő
pedig… A fiú testében, véletlenül nyitott lábakkal ráesett egy nagy
faágra…
A szemei rögtön keresztbe álltak, és lefordult az ágról…
-Inuyasha… Ooouu… Soha nem említetted, hogy ez ennyire fáj…
-Nyögte Kagome a földön feküdve.
-Ez nem lehetett kellemes, de velem ilyen még sose történt…
-Soha többé nem használom az erődet! Nem akarom, hogy még
egyszer ilyen fájdalmas dolog érjen!
-Ekkor Sango érkezett meg, aki a már magához tért Mirokut támogatta
oldalról, hogy járni tudjon. (Persze ez Mirokunak nagyon tetszett, és
minduntalan hozzá akart simulni Sangohoz.)
-Sango elmesélte nekem, hogy mi történt veletek. Mit akartok tenni,
hogy hatástalanítsátok az átkot?
-Fogalmam sincs, de az első lépést már megtettük… Sikerült
lenyugodnunk.
-Ezen a furcsa testcserén kívül most már nincs semmi baj. Most az fő,
hogy mindenki épségben van.
-Mindannyian bólintottak, majd (mivel nem tehettek mást) lefeküdtek
aludni, hogy másnap kipihenten gondolhassák át a dolgokat.
Reggel, miután felébredtek, Sango még egyszer átkötözte Miroku
kezét, Inuyasha és Kagome pedig beszélgetést folytattak furcsa
helyzetükről.
-Kagome! Ez a szoknya olyan kibírhatatlan! Meg ez a szűk felső! Alig
bírok rendesen mozogni, ráadásul cipőt, meg térdigérő zoknit hordasz!
Megőrülök! Én ezt leveszem!
-Vedd csak le, de a cipő nélkül a föld igencsak szúrni fogja a talpadat!
Az én testem törékenyebb a tiédnél!
-Árgh! Utálom ezt a helyzetet!
-Nehogy azt hidd, hogy nekem ez olyan kényelmes! Nem látok a
hajadtól, idegesítenek a füleid, alig bírok mozogni ebben a bő
kimonóban, és majd megfulladok az összes szagtól, ami a levegőben
van!
-Há! Most legalább tudod, mit szoktam érezni!
-Mit? Viszketést a bolhás fejeden, kutyuskám?!
-Én nem is vagyok bolhás, és most te vagy a kutya! OSUWARY!
-És csodák csodája, Kagome tényleg elterült.
-Hogyha visszakerültem a saját testembe, ezt sokszorosan megkapod
tőlem!
-Ki fogom bírni, de ez most nagyon jól esett, már régóta szerettem
volna megtenni! Végre megtapasztaltad, hogy ez az átkozott
gyöngysor milyen fájdalmas!
-Ekkor Inuyasha és Kagome már nem beszélgettek, hanem egymással
kiabálva marakodtak. Sango ugrott közéjük, hogy szétválassza őket.
-Elég volt! Tartogassátok az erőtöket későbbre!
-Miután mindenkinek sikerült lenyugodnia, elindultak abba az irányba,
amerre a Szellemvezér távozott. Már egy órája meneteltek, mikor egy
furcsa, száguldó porfelhő közeledett feléjük, majd felkapta a Kagome
testében ragadt Inuyashát. Felvitte egy fára, és mikor megtelepedett
az egyik ágon, kirajzolódott az alakja. Kouga volt az!
-Oh Kagome! Most, hogy végre a karomban tarthatlak, már soha többé
nem engedlek el! Te vagy az asszonyom!
-Mindenki hatalmas nevetésben tört ki, még a fára felcipelt Inuyasha is.
-Hé Kouga! –Mondta vigyorogva Inu –Nem is tudtam, hogy te engem
szeretsz!
-Mi? Micsoda? De te nem is Kagome vagy!
-Jó meglátás! Kagome az én testemben van!
-Kouga majd felrobbant a kínos helyzet miatt. Inuyashát ledobta a
fáról, és dühöngve kiabált:
-El sem hiszem, hogy képes voltam ölelgetni egy ilyen korcs kutyát!
Majd eljövök érted, Kagome, hogyha már visszaváltoztatok!
-Kouga morgott egyet, majd elrohant, Inuyasha pedig utána kiabált:
-Nem ajánlom, hogy még egyszer megfogdoss, mert esküszöm, hogy
letépem a kezedet!
-Mindenki a levegőt kapkodta a sok nevetéstől, majd mikor abba tudták
hagyni, folytatták útjukat a Szellemvezér felé.
Néha lepihentek, néha tovább indultak. Mikor már besötétedett,
Inuyashának egy segítő ötlet pattant ki a fejéből.
-Kagome, meg tudod érezni a Szellemvezért az orroddal?
-Sajnos nem, nem emlékszem a szagára. De hát erre láttátok elrepülni,
ugye, Sango?
-igen, erre kell lennie. Nézzétek! Ott van egy nagy kunyhó! –Mondta
Sango.
Inuyasha bizonytalanul álldogált, összehúzta a szemöldökét, és
idegesen nézett jobbra-balra, végül megszólalt:
-Kagome, olyan furcsa érzésem van… Ez veled gyakran szokott
történni?
-Koncentrálj, nem látsz valahol egy kis fénylő erőforrást?
-De… Azt hiszem, igen… Arra van! –Mutatott Inuyasha az előttük álló
kunyhó felé.
-Nagyszerű, Inuyasha megérzett egy ékkődarabot! Gyerünk a
kunyhóhoz!
-Mindannyian futni kezdtek, de mielőtt odaértek volna, furcsa fények
kezdtek világítani belőle, majd felrobbant. Mivel már sötét volt, alig
látták, hogy mi történik. Ekkor a Szellemvezér hangja szólalt meg:
-Üdvözlöm a kis csapatot, már régóta várlak benneteket. Inuyasha,
add ide nekem a Tetsusaigát! Hogy lásd, mennyire megérdemlem a
kardodat, kiállok ellened egy teljesen szabályos harcra, és ha már
megöltelek, még mindig bőven ráérek elvenni a híres Tetsusaigát!
-Hát jó! Küzdjünk meg! Csak van egy kis bökkenő! Az ostoba
varázslatod miatt Kagomének meg nekem összecserélődött a testünk!
Változtass vissza, és megküzdök veled!
-Jól van. Megegyeztünk.
-Azzal megindította a sárga fénycsóvás varázslatot. Inuyasha és
Kagome furcsa energiákat éreztek maguk körül, és mikor már jó sok
fénycsóva gyűlt a gömbbe, azok belecsapódtak Inuyashába, majd
Kagomébe. A nagy fényjáték után a két megcserélődött harcos
egymásra nézett. (Végre megint a saját szemükkel nézhettek.)
-De jó! Visszakerültünk a helyünkre! -Ujjongott Kagome.
Inuyasha pedig máris azon gondolkodott, hogy miképp bosszulja meg
ezt az igen nagy ,,kegyetlenséget”, hogy Kagome testébe zárta őt.
-Így már jobb! Most, hogy visszaváltoztam, készülj a halálodra!
-Mielőtt a harc kezdetét vette, Inuyasha odakiáltott a többieknek:
-Ebbe most ne avatkozzatok bele! Ez csak az én harcom!
-Kagoméék nehezen állták meg ugyan, de nem szóltak bele a csatába.
-Semmi esélyed ellenem! –Mondta a Szellemvezér, és sortüzet nyitott
lánggolyó varázslatokból. Inuyasha hárított a Tetsusaigával. Egy baj
volt csupán: már annyira elszokott saját testének erejétől, hogy a kard
igazi hatalma nem akart előjönni. Most Inuyasha támadott: ugrott
egyet, s a magasból csapott le ellenfelére. Mivel a Tetsusaiga
varázsereje nem jött elő, minden támadás haszontalan volt. Hiába
csapott le, semmit sem ért. A Szellemvezér észrevette az előnyét
Inuyashával szemben, és kilőtt két delejgömböt. Az egyiket Inuyasha
elhárította, de a másikra már nem volt ideje, és az eltalálta őt. A földre
került. Kagome és a többiek (Shippou kivételével) mind nekirontottak a
Szellemvezérnek. Nem nézhették végig ölbetett kézzel, hogy öli meg
Inuyashát. Sango a csontbumeránggal, Kagome a nyílvesszőkkel,
Miroku pedig (mivel az örvény a kezén sérült volt) a botjával támadott.
A Szellemvezér könnyen védte ki mindnyájuk csapásait, hiszen a
legutóbbi találkozáskor összeszedett sérüléseit már begyógyította, és
a mostani csatában már ereje teljében volt.
A keze fényleni kezdett, és lángörvényt indított a három harcos ellen.
Hatalmas robbanás hallatszott, majd Sango és Miroku elájultak.
Kagome eszméleténél volt ugyan, de nem tudott felkelni a földről.
Inuyasha mindeközben felállt, és ismét a Szellemvezérre támadt.
-Hogy tehetted ezt Kagoméékel? Abban állapodtunk meg, hogy ez a
kettőnk harca lesz!
-Nem én vagyok a hibás, ők támadtak rám, pedig szóltunk nekik. –
Mondta a Szellemvezér, és egy robbanó golyót dobott ellenfelére. A
Tetsusaiga kiesett Inuyasha kezéből, és ezért kénytelen volt a
karmaival támadni.
-SANKON TETSUSOU! –Kiáltotta. De ez a támadás mit sem ért, a gonosz
gond nélkül hárította. Inuyasha hátraesett. Felnézett, de már nem volt
ideje, sem ereje, hogy bármit tegyen.
-Véged! –Kiáltotta a Szellemvezér, és lesújtott a földön lévő ellenfelére.
A fény eloszlott.
Inuyasha ott feküdt a földön, saját vérében ázva. A vállán és a
mellkasán oldalt hatalmas vágás tátongott, szájából és orrából vércsík
folyt. A szemei megremegtek, majd lassan lecsukódtak.
Kagome feltápázkodott, és odakúszott hozzá. Szólongatni kezdte.
-Inuyasha! Szólalj meg! Hallasz engem?
-De Inuyasha nem hallotta. Nem lélegzett, és a szíve sem vert. Halott
volt.
Kagome ijedten nézett, majd elkezdte püfölni Inuyasha mellkasát.
-Nem halhatsz meg! Hallottad?!
-A szívmasszázs nem használ egymagában –Gondolta Kagome, így hát
lehajolt hozzá, és szájon át lélegeztette.
Közben Miroku magához tért, de csak annyit látott, hogy Kagome
Inuyasha mellet fekszik, és ,,csókolgatja” őt.
-Kagome, szerintem ezt nem most kéne…
-De Inuyasha nem lélegzik, és nincsen szívverése!
-Bocsánat, azt hittem, hogy csókolóztok… Mi?! Nincs szívverése? Hadd
nézzem!
-Eszmélt fel Miroku, és odament hozzájuk. Nézte, élesztgette, de
semmi.
-Sajnálom, Kagome… De Inuyasha meghalt. –Mondta fejét elfordítva
halott csapattársától.
-Az nem lehet! –Kiáltott Kagome, és sírva ráborult a vértócsában ázó
Inuyashára.
Közben a Szellemvezér el akarta venni a ,,gazdátlanul maradt”
Tetsusaigát. A kard megrázta, hiszen egy szellem nem használhatja
gonosz célokra.
-Nyomorult kard! Minden hiába volt! Nem kellett volna erre pazarolnom
az erőmet! –Mondta, és el akart repülni. Ekkor egy fehérruhás alak
jelent meg előtte.
-Sesshoumaru! Te vagy az?!
-Úgy van. Még nem végeztem veled. –Mondta Sessh, és rátámadt a
szellemre. Csattogtak a kardok, és Sesshoumaru felülkerekedett a
harcban.
-A Toukijin legyőzhetetlen! –Mondta, és belevágott a Szellemvezér
oldalába. A sötétből Rin jött elő, és ,,pótapja” elé állt.
-Sesshy, kérlek mentsd meg a kutyafülű testvéredet a Tensaigával. Ő is
megmentett engem, emlékszel?
-Rendben van. Megteszem. Hé, Szellemvezér! Ne mozdulj, azonnal
jövök, hogy elintézzelek.
-Sesshoumaru odament halott testvéréhez, és előrántotta a Tensaigát.
-Menj onnan te lány. –Mondta Kagomének, aki meglepetten látta, hogy
Sessh vissza akarja hozni Inuyashát az életbe. Nem szólt, csak
bólintott, felállt, és odébbment.
Sesshoumaru egy csapással eltűntette a másvilág küldötteit öccse
holtteste körül.
Inuyasha lélegezni kezdett, majd kinyitotta a szemeit.
-Jaj Inuyasha! Úgy örülök, hogy megint életben vagy! –Mondta
Kagome, miközben átölelte Inut. Felhúzta őt a földről.
-Képzeld, a bátyád mentett meg! –Mutatott Kagome Sesshoumarura.
-Ha tényleg te voltál, köszönöm, de nem értem, miért tetted. Te utálsz
engem.
-Mondta Inuyasha meglepetten.
-Úgy van, de Rin megkért, hogy segítsek rajtad, mert te is
megmentetted őt. Amúgy, az egyetlen, aki megölhet téged, az én
vagyok. Ezt ne feledd.
-Inuyasha Kagoméhez fordult, és ujjaival megtörölte a lány állát.
-Kagome, vérzik a szád.
-Jaj nem, az a te véred, a te szád vérzik. –Mondta Kagome, mire
Inuyasha elképedve nézett rá.
-Hogy került az én számról a vér a tiédre? Mi történt, amíg halott
voltam?!
-Szájon át lélegeztettelek, de nem jártam sikerrel.
-Öhm… Hát… Köszönöm, hogy segíteni akartál… -Pirult el Inuyasha.
-Erre én nem érek rá. –Vágott közbe Sesshoumaru –Még el kell
intéznem egy szellemet.
-Állj csak meg, bátyám! Őt én akarom megölni!
-Kagome közéjük állt, és oldotta a helyzetet:
-Mi lenne, ha egyszerre támadnátok meg? A Tetsusaiga és a Toukijin
külön-külön nem váltak be, de együtt talán elpusztíthatnák a
védőburkot! Csak most az egyszer dolgozzatok együtt! Légyszííííí! –
Kérlelte őket kiscica szemekkel bámulva.
-Részemről rendben. –Mondta Inuyasha a történtektől megenyhülve.
-De csak most az egyszer. –Szögezte ki Sesshoumaru –És csak mert
Rin azt szeretné, hogy segítsek az ügyefogyott kis korcs öcsémen.
-Inuyasáék bólintással jelezték beleegyezésüket.
-Én most semmit sem tehetek. –Mondta Kagome –Inkább odamegyek
Sangoékhoz.
-Jól van! Mi pedig a bátyámmal elintézzük ezt a szemetet!
-Nyilvánosan ne hívj a bátyádnak, Inuyasha.
-Mondta Sesshoumaru, és mindketten előrántották a kardjukat. A
Szellemvezérnek sikerült fölállnia, mióta Sessh otthagyta őt. A
szokásos módon varázsburkot emelt. Inuyasha és Sesshoumaru eddig
külön-külön próbálták meg legyőzni a Szellemvezért, de úgy nem
sikerült átjutniuk a védelmén. Most egyesült erőkkel, a Tetsusaiga és a
Toukijin hatalmával támadtak a védővarázslatnak. Nagy csattanás
hallatszott, majd mikor eloszlott a fényár, három alak rajzolódott ki. A
középső megingott, és a földre esett. A varázslat ereje elült, és a
Sesshoumaru-Inuyasha testvérpáros győzedelmesen állt a
Szellemvezér holtteste fölött. A halottból kiesett két ékkőszilánk,
amelyeket mikor Kagome meglátta, felvette a földről, és a sajátjaihoz
csatolta.
Sesshoumaru közönyösen nézett. Eltette a kardját, és elindult Rin meg
Yaken felé.
-Hé, bátyám… Ööö… Sesshoumaru! Kösz a segítséget!
-Ne aggódj, többé nem teszek ilyen meggondolatlan dolgot. És meg ne
merj halni. Ne feledd, hogy csakis én ölhetlek meg.
-Mondta Sesshoumaru. Felvette Rint, széllé változott, és elrepült.
-De jó, hogy vége van. –Sóhajtott Kagome.
Odamentek a többiekhez, és felsegítették őket. Kagome bekötözte
Inuyasha sebeit, Sango pedig Mirokut látta el. Mivel mindannyian
nagyon fáradtak voltak, lefeküdtek, majd mindenki hamar elaludt.
Az éjszaka nyugodt volt, és reggel, mikor felébredtek, a csillogó
napsugarak már besütötték az egész tájat.
-Inuyasha, jól mutattatok a bátyáddal, amikor együtt harcoltatok.
Vajon tényleg csak azért mentett meg téged, hogy később
megölhessen?
-Őt ismerve azt mondanám, hogy igen, de láttam, hogy mennyire
aggódik Rin miatt, és biztos, hogy az ő kérése miatt Sesshoumaru jól
meg fogja gondolni, hogy mit tesz velem.
-Sango arra ébredt fel, hogy Miroku ölelget őt.
-Hogy mersz fogdosni, miközben én alszom?! –Kiabálta Sango, és
Miroku fején már ott díszelgett az öt centis púp.
-De hát én aludtam! Biztos álmodtam valami szépet, és annak hatására
öleltelek át. –Hazudta Miroku.
-Nem hiszek neked! Mindig csak azon jár az eszed, hogy engem
simogass!
-Miroku! Leszokhatnál már arról a mániádról, hogy a nőket fogdosod!
-Hirtelen ismerős, zúgó hang hallatszott az erdő fái közül. A por
ködéből Kouga ugrott elő ismét.
-Unalmas vagy! Mit akarsz már megint, Kouga?! –Ripakodott rá a már
így is ideges Sango.
-Én Kagomét jöttem magammal vinni a farkas barlangba!
-Még mindig össze vagyunk cserélve. –Mondta Inuyasha úgy, mintha
még mindig Kagome testéből beszélne.
Árgh! Utállak titeket! Nem is értem, miért fecsérlem rátok az időmet!
-Dühöngött Kouga, majd olyan gyorsan elrohant, ahogy jött.
-Huh! –Nevetett Kagome –Köszönöm, hogy ,,Megvédtél” tőle.
-Ne szokd meg, Kagome, most csak jó kedvemben vagyok. –Húzta föl
az orrát Inuyasha.
-OSUWARY! –Kiáltott Kagome. Inuyasha szokás szerint elterült, és
korábbi sérülései miatt nyögve feküdt a földön.
-Pár nap múlva, miután felgyógyultak, folytatták útjukat, hogy
összegyűjtsék a Shikon No Tama szilánkjait.

The End

By Kouga