9.      Fejezet:Lepkekérés

            Mindenki értetlenül nézett a szellemre:

-         Ezerszer mondtam Shippou, hogy azt csak álmodtad… - nézett rá megrovóan Miroku.

-         Nem! Tényleg ő az! Esküszöm!!

-         Ugyan már Shippou, biztos csak álmodhattad. Ez a lány Kagome korában él –duruzsolta csitító hangon Sango.

-         De én nem!!! – látszott rajta, hogy mindjárt elsírja magát. – Ti tényleg nem hisztek nekem ugye?

-         Valld be kölyök elég hihetetlen – nézett rá Inuyasha.

-         De én tényleg… ha nem hiszitek az a ti bajotok! – és ezzel kirohant az ajtón, belevetette magát az erdőbe.

Sesshoumaru, tehetetlenül nézte a könnyeivel küszködő lányt. Semmi értelmes vigasztalás nem jutott az eszébe. Kezdte érteni miért teszi azt amire rászánta magát. De még mindig nem helyeselte a dolgot.

-         Mennem kell – nézett le a lányra. Ő megértően bólintott és mosolyt erőltetett az arcára. Feltűzött hajában lévő tűkön a féldrágakövek felszikráztak a sápatag fényben. Hátranyúlt és egy határozott rántással kihúzta a főtűt, szolid fényű holdkövek tündöklően szikráztak fel a rájuk eső fényben, mellettük az ónixkövek, visszafogott eleganciával hallgattak.

-         Ezt Rinnek küldöm – mondta és a szellem kezébe nyomta a tűt.

-         Nincs szüksége ilyesmire.

-         Ez a bocsánatkérésem jele, nagyon megijedhetett. Te az első perctől tudtad mi, hogy nem tudnám rászánni magam.

-         Tudtam – ismerte be csendesen.

-         Ezért is nem bántottál.

-         Valóban.

-         Hát. Köszönöm – fejét kicsit hátrahajtotta, hogy a szellem szemébe nézhessen. – Akkor elviszed neki? – egy vállrándítás kíséretében megkapta az áhított választ:

-         Tőlem. – ezzel Sesshoumaru megfordult és elindult a fák között.

Shippou töretlenül szaladt a fák között. Egy tisztáson meglátott két alakot. Elnémulva bújt be a bokrok védő ágai alá. Tágra nyílt szemmel nézte a kisebb alakot, megbabonázottan. Látta amikor a nagyobbik eltűnik a fák között, de akkor sem mert mozdulni.

Maga mögül lépteket hallott. Remélte, hogy valamelyik barátja az, aki a keresésére indult. Finom kezek húzták szét az ágakat:

-         Azt hittük elvesztél… - kezdett bele Kagome.

-         Csüss! – hallgatta el a szellem és a tisztásra mutatott. Kagome követte az irányt és ő is dermedten ült le. Ezek után percekig bámulták Nisant, akkor is csak ültek dermedten és néztek maguk elé, amikor a lány már eltűnt az erdő sűrűjében.

Amikor visszaértek elmondták a többieknek, amit láttak. Erre természetesen már mindenki elhitte a dolgot, bár nem értették, hogy, hogy történhetett ez meg. Persze mindenki rögtön a tisztásra sietett ám, ott már senki se volt. Inuyasha némán káromkodott, a többiek a fejüket törték. Kagome kezében ott volt a divatlap. Csak nézte a címoldalon mosolygó lányt és igyekezett rájönni mi folyik itt. Mert, hogy ez nem normális az biztos.