6. fejezet

A játék kezdetét veszi

Ez a nap is úgy telt el, mint a többi. Egész napos munka a rizsföldeken, a rekkenő hőségben. Katayama egész nap Hatsuyo közelében sétálgatott, de semmi feltűnőt nem vett észre. A nő és a kislány szorgosan gyomlálták a zöldellő, kicsiny rizspalántákat. Mikor a nap lenyugodni készült, Katayama a földműves negyed közelében lévő falon állva figyelte a legközelebb álló viskót. Látta, ahogy az idősebb lány vizet visz be egy vödörben, onnantól kezdve nem jött elő senki. Érezte a levegőben terjengő ételszagokat, tudta, hogy az itt lakók vacsoráznak, majd mikor besötétedett, sorra kialudtak a kunyhókban a gyertyák. Most Sesshoumaru, Jaken és Ryousei lépett mellé.

-Történt valami figyelemre méltó? –kérdezte a nagyúr.

-Semmi. –rázta a fejét a vörös hajú démon. –Itt lakik a fal melletti viskóban, egy ember gyermekkel. –mutatott Katayama a tákolmány felé.

-Értem. –bólintott az ezüsthajú férfi. –Akkor megvárjuk, mikor fog előjönni.

-Sesshoumaru-sama, meg fogod ölni? –kérdezte Jaken, de a férfi gyilkos pillantását tudhatta magáénak, melytől összehúzta magát.

-Ne kérdezz ilyen nyilvánvalókat… -morgott Sesshoumaru.

-Gomen nasai, Sesshoumaru-sama… -hajlongott bűnbánóan a kis szellem, de a férfi már nem figyelt rá. A városban elkongatták a patkány órájának a kezdetét, és az őrök levonultak a falról. A három taiyoukai, és Jaken elbújtak a legközelebbi bástya takarásában. Sesshoumaru magára terítette Ryousei köpenyét, mely elrejtette erőteljes auráját, és várta mi történik. Ekkor egy sötét, köpenyes, vaskos árnyék ugrott fel fürgén a falra, és megállt egy pillanatra, körülnézett, majd leugrott a túloldalra. Sesshoumaru végig követte tekintetével a sötét alakot, aki villámgyorsan eltűnt a szemei elöl.

-Látod? –vigyorgott Katayama. –Igazam volt…

-Hai. –felelte halkan Sesshoumaru.

-Katayama, te aztán szemfüles vagy! –szólalt meg Ryousei.

-Utána mész, nagyuram? –kérdezte Jaken.

-Már megyek is. –felelte Sesshoumaru. –Katayama, Ryousei, Jaken, erről az ügyről egy szót se senkinek! Magam oldom meg, mert csak rám tartozik. Remélem, megértettétek? –a két férfi, és a kis szellem bólintottak.

-Természetesen. –mondta Katayama. Sesshoumaru ekkor leugrott a falról, és Hatsuyo után ment.

Hatsuyo ma este a ház közelében lévő onsen mellett döntött, valahogy ma kimerültnek érezte magát, gondolta, javára válhat a jótékony forrásvíz. Mikor levetkőzött, egy törülközőt csavart karcsú dereka köré, és megszabadult ocsmány parókájától. Belegázolt a derékig érő hőforrásba, majd leült egy kiálló kőre, így a víz épp vállig ért neki. Azonban alig merült el a kellemes vízben, valami baljós yjakit érzett közeledni.

-„Egy oni…” –gondolta, majd felpattant a helyéről, és a szárazföld felé igyekezett a kardjáért. Azonban az oni ott termett az onsen előtt. A szörny olyan hatalmas volt, hogy a lány talán térdéig ért neki. Az óriás, fekete monstrum alakja emberi volt, de fején két szarv ékeskedett. Nem viselt egyebet, mint egy ágyékkötőt. Vörös szemeivel végigmérte a lányt, és vicsorogni kezdett:

-Megeszlek, te korcs! –ordított a lányra.

-Egy harmadrangú oni… -szólalt meg Hatsuyo, majd a kardjáért ugrott, ám a szörny, mintha tudta volna előre, mit tervez a lány, felkapta a kardot. Felüvöltött a fájdalomtól, mert kard megperzselte óriási mancsát, majd elhajította a fegyvert.

-Kisama! –csapott a lány felé. –Shine! (meghalsz)

Hatsuyo elugrott a támadás elöl, így még jobban feldühítve a szörnyet. Hatsuyo még így se tudta elérni a kardját, mert a szörny sorozatos csapásai elöl ugrált. Ám voltak a lánynak szellemi képességei is, most ezt vetette be. Egy tűzcsóvát indított meg az oni felé, mely eltalálta a szörnyeteg ronda pofáját, lerobbantva annak fejét. A szörny kapálózni kezdett, és egyik karmos mancsával eltalálta a lányt, olyan erővel, hogy az felrepült a levegőbe, majd egy fának csapódott. Hatsuyo úgy érezte valami éles dolog hasít a halántékába, és már csak homályosan látta az oni haláltusáját, miközben ő maga a földre zuhant. Fel akart ugrani, de nem tudott, mert egyre jobban elöntötte elméjét a fájdalom. Egy kiálló, hegyes faágba csapódott bele esés közben, és az ütötte halántékon. Még félig eszméleténél volt, amikor érezte, hogy valami meleg folyadék önti el az arcát. A seb erősen vérezni kezdett, és ő elvesztette eszméletét…

Sesshoumaru egy kisebb dombon állt meg, melyről egy vízesés zuhant alá, táplálva a domb lábánál lévő tavacskát. A tótól nem messze egy elhagyatott udvarház állott. A szellem ezüst hajába belekapott a kellemes éjjeli szellő, de ő nem foglalkozott ezzel, hideg, aranyszemeivel a házat fürkészte. Érezte a vérszagot, mely összekeveredett egy oni szagával. Leugrott a dombról, majd elindult a szagok irányába. A tömény vérszag mellett, egy rendkívül kellemes illatot is érzékelt a levegőben. Mikor a ház melletti onsenhez ért, egy szaladgáló, kapálózó, fejetlen monstrumot pillantott meg, és egy földön fekvő ájult lányt. Energia ostorával széttépte a szörnyet, majd a lányhoz sétált. A lány egy hatalmas fa tövében feküdt, féloldalasan. Leguggolt mellé, és alaposan végigmérte. A lány arcán egy vércsík folydogált le, teljesen a nyakáig, majd onnan a zöldellő fűbe. A nő félmeztelen volt, csak egy törülköző takarta el deréktól, combközépig. Csodálkozva fürkészte Hatsuyo hosszú, formás lábait, és telt idomait, melyet felsőtestére omló kékes-fekete haja sejtetett. Ahogy végignézett a lányon, beismerte magának, hogy ilyen szépséget még életében nem látott. Egész testét elöntötte a vágy, magáévá akarta tenni az előtte fekvő elbűvölő lányt. Ekkor észrevette a nő felkarján az átázott kötést. Óvatosan lecsúsztatta a véres kendőt, majd szemei elé tárult a kanji, melyről Katayama beszélt neki. A Setsuna-klán kanjija, mely ott volt a család minden tagjának a kezén. Agyát elborította a düh, eszébe jutott, miért is jött ide.

-Minek öljem meg, mikor öntudatlan? –kérdezte suttogva magától. Fejében összekovácsolódott az ördögi terv. Ha lány játszik, ő is ezt teszi vele. Különben miért bujkálna álruhában Nyugaton?  -„Majd meglátjuk… úgy teszek, mintha csak erre jártam volna, és kiderítem, mit akar itt…” -gondolta. –„Eljátszadozok vele, és megölöm… ez lesz az én bosszúm… apámért… és nem utolsósorban az öt tartományért…” –ránézett az eszméletlen lányra. –„Mielőtt meghalsz, engem fogsz szeretni, szajha…” –ördögien elvigyorodott, előre örült sikerének, abba viszont nem gondolt bele, hogy mit hoz majd a sors. Visszahelyezte a lány karjára a kötést, és megvárta, míg felébred a nő.

Az éjszaka gyönyörű volt. A fényes holdsarló kacagva tekintett le a tavaszi tájra. A sötétkék égbolton ezernyi csillag tündökölt. Lágy szellő fújdogált, különböző virágok illatát keverve össze. Az idilli környezethez a zenét az éjjeli bogarak adták. A tisztáson egy fa alatt egy szépséges lány feküdt a zöldellő fűben. Kékes-fekete haján csillogott a holdfény. Előtte egy ezüsthajú férfi üldögélt, és arany szemeivel a lányt bámulta. Mintha annak álmát őrizné. Messziről azt hinné az ember, hogy egy szerelmes párt lát, akik itt töltik kellemes óráikat, ebben a vadregényes környezetben. Ám nem erről van szó. A lány sebesülten fekszik, öntudatlan állapotban, míg a jóképű férfi bosszúra éhesen figyeli. Hatsuyo lassan magához tért, és kinyitotta égszínkék szemeit. Sesshoumaru mozdulatlanul ült vele szemben. A lány először egy elmosódott fehér foltot látott, majd egyre jobban kitisztult a látása, és az érzékei. Valahonnan ismerős volt neki ez az alak, és az aura. Ülő helyzetbe emelkedett, és egyik karjával támasztotta magát. Belenézett a férfi arany szemeibe. Egy ideig csak bámulták egymást, a férfi szemeiben azonban semmiféle érzelem nem tükröződött. Hatsuyoban ekkor tudatosult, hogy ki is ez a személy, illetve, az, hogy a törülközőn kívül semmi mást nem visel. Bájait csak a két vállánál leomló haja takarta el. Idegesen odakapta mindkét kezét, és arrébb húzódott a férfitól.

-Ki vagy te? –szólalt meg Sesshoumaru, időt adva a lánynak, hogy bevallja-e az igazat.

-„Nem ismert fel… a kamiknak hála…” –gondolta Hatsuyo. –„Nem mondhatom meg…”

-Nos? –kérdezte a férfi. –Talán néma vagy? –feltűnően végigmérte a lányt, aki még jobban összehúzódott a vizslató tekintetek elöl. –„Te vagy az a ronda korcs, aki tóhoz jött, mikor visszatértünk Jinzából… a te hangod olyan… érzéki, melyet egész úton hallgattam…”

-„Most mit tegyek?” –kérdezte magától Hatsuyo, szinte beleborzongott a férfi hangjába, és tekintetébe, mint akkor, Jinzában, mikor először meglátta őt, vagy mikor a tóban fürdött. –„Ki kell találnom valamit… nem tudhatja meg…”

-A nevem… a nevem… Naomi… -hebegte a lány.

-„Hazudsz!” –gondolta Sesshoumaru. –„Akkor játszunk…” –majd így felelt: -Szép név…

-„Elhitte!” –könnyebbült meg Hatsuyo. –„Nem is találkoztunk soha, tehát nem ismerhet engem…”

-A te neved… -mondta a lány.

-Sesshoumaru. –suttogta halkan a férfi. –„Teljesen mindegy, úgy is tudod, ki vagyok, ne? Arra vagyok kíváncsi, hogy, mit akarsz tőlem?

-Sesshoumaru… -ismételte halkan Hatsuyo. Szemei tágra meredtek, attól félt, hogy a férfi megöli. Ezután, észrevette, hogy az oni, mely megtámadta, már sehol sem volt.

-Megöltem. –mondta Sesshoumaru, olvasva a lány gondolataiban.

-Ho… hogy kerültél ide? –rebegte Hatsuyo, aki még mindig nagyon meg volt ijedve.

-Láttam ezt a harmadrangú onit, és végeztem vele, azóta itt vagyok.

-Arigatou gozaimasu…(köszönöm szépen –udvarias kifejezés)

-Honnan jöttél? –kérdezte a szellem. –Még nem láttalak itt.

-A kontinensről…

-Wakarimasu…(értem) –felelte az inuyoukai. –„A kontinensen voltál… ezért nem találtalak…”

-Nemrég jöttem ide… -magyarázta lány. –Csak nem tudom, ez, kinek a területe…

-Az enyém. –mondta hidegen az ezüsthajú férfi. –Ez itt Nyugat. Itt én vagyok az úr, Sesshoumaru.

-Nyugat ura, Sesshoumaru… -suttogta a nő. –Ne haragudj, hogy zavartalak, de ez a ház régen a családomé volt…

-Azóta sok minden megváltozott.

-Wakarimasu… Ezért kérek bocsánatot…

-Felesleges… -felelte a szellem. Tudta, hogy a lány csak eltitkolja, hogy ki is valójában. –Ide mindig kijöhetsz… Csak ha akarsz…

-Veled is találkozhatok, Sesshoumaru? –kérdezte Hatsuyo, reménykedve abban, hogy újra láthatja a csodálatos férfit, akit inkább kerülnie kellene. Míg mindig abban a tudatban volt, hogy a szellem nem ismerte fel.

-Ha szeretnéd… -ez volt Sesshoumaru válasza, bár legszívesebben megölte volna a lányt, mégis volt benne valami vonzó. Jó lett volna minden éjjel találkozni vele, pedig azt hitte, hogy könnyen végez vele, de nem így történt. Felállt, és oda sétált a tóhoz egy törülközőért. Ezután odaadta a meglepődött lánynak a törülközőt.

-Arigatou… -bólintott Hatsuyo, majd mellei köré tekerte a puha anyagot. Sesshoumaru csak ámult ezen a látványon. Még soha nem látott nőt, aki ennyire izgalomba hozta volna. Ádáz ellensége helyett, egy gyönyörű nő üldögélt a fa tövében előtte. Egyszerűen nem tudta csak úgy megölni, pedig ez lett volna a helyes út. Szerinte… Hatsuyo vállig eltakarta tökéletes testét, bár megnyugodott, mivel a szellem nem vetette rá magát. Emiatt még jobban kívánta. Sesshoumaru megint leguggolt vele szemben, és így nézett rá arany szeneivel. Hatsuyo viszonozta a pillantást, szerette volna, hogy mindig így legyen. Sesshoumaru csak nézte az égszínkék tekintetet, és a csodálatos nőt. Tudta, hogy meg kellene ölnie, de mégsem tette… Egyre dühösebb lett… Nem tudni, hogy a sorsra, vagy erre a lányra, de egyre dühösebb lett… Valaki fizetni fog ezért…

-Nem jöhetek ide többet… -jelentette ki Hatsuyo, és elfordult a férfitól.

-Naze?(miért) –Sesshoumaru elkapta a lány kezét, aki bele remegett az érintésbe.

-Nem ide való vagyok, többet nem találkozunk…

-Gyere ki, legalább éjjel…-Sesshoumaru a lány szemeibe nézett. Tetszett neki a nő, de tudta, hogy csak egy Setsuna. A Setsunákat, pedig, ki kell irtani, és ezt a nőt nagyon meg akarta ölni…

-Felejts el…

-Soha! –Sesshoumaru még erősebben megszorította Hatsuyo karját. –„Szeretni fogsz…szajha… csak engem…” –gondolta mérgesen az inuyoukai. Hatsuyo így még közelebb került az ezüsthajú férfihoz. Orruk majdnem összeért.

-Ne… -nyögte Hatsuyo a férfi szemeibe nézve, elfeledkezve mindenről. Semmi mást nem látott maga előtt, csak az arany szemeket.

-De… -felelte Sesshoumaru, és megcsókolta a lányt, aki szinte öntudatlan állapotban adta át magát ennek az érzésnek...

Folyt. Köv.