11. fejezet.

A két férfi nem hitt a fülének, Sesshoumaru szerelme felé fordult;

- Ez igaz? – kérdezte még mindig kikerekedett szemekkel.

- Igen. – sütötte le a szemét a lány. – Féltem elmondani, nem tudtam hogy örülnél-e neki. Meg aztán… ha nem kell neked a gyerek megértem. – szeméből könnyek folytak le végig arcán.

- Csssss. – Sesshoumaru közelebb lépett hozzá, s felemelte a lány állát. – Ne légy buta, hiszen te is tudod, hogy mit érzek irántad. Előbb utóbb úgyis családot szerettem volna, és csak tőled akartam gyerekeket. És úgy látom, most már teljesült a vágyam. – mondta Hanna-nak nyugtatóan, majd elvigyorodott az utolsó mondatnál.

Hanna szorosan a férfihoz bújt, majd apja felé fordult:

-         Apa… - nézett apjára kérlelően.

Kageyamaru megindult Sesshourmaru felé, majd mikor elé ér, kezet nyújtja neki:

-         Béke? – kérdezte kissé fintorodva, de szerette lányát. És tudta, ha nem békül ki a férfival, elveszíti Hanna-t.

Sesshoumaru nem válaszolt, csak bólintott, s kezet rázott szerelme édesapjával. Hanna édesapja mellé sétált, és szorosan átölelte:

-         Nagyon hiányoztál apa! – Hanna annyira szorosan ölelte magához apját, hogy az már levegőt is alig kapott.

-         Kislányom, mindjárt megfulladok. – nevetett Kageyamaru, és szorosan átölelte lányát.

-         Apa, kérlek mesélj magadról és anyáról, szeretném tudni hogy ki vagyok! – kérlelte édesapját.

-         Rendben. – válaszolt a férfi.

Mindhárman leültek. Hanna Sesshoumaru ölébe ült, Kageyamaru pedig velük szemben, majd mesélni kezdett;

-         Ayura, az édesanyád kutyaszellem volt, én pedig párducszellem. A szüleink tiltottak egymástól, mert a kutyaszellemek és a párducszellemek ősidők óta ellenségek.            De mi akkor is találkoztunk, titokban. Kiderült a viszonyunk és bezártak minket, de mi megszöktünk. Fájt a szívünk, hogy otthagytuk szüleinket, de a szerelmünk mindent legyőzött, messze elvándoroltunk, és Ayura teherbe esett. Aztán megtaláltuk az átjárót. Hanna már a jövőben született meg. Édesanyád nem halt bele a szülésbe, mikor te 1 éves voltál a kutyaszellemek katonái megölték. Nem mondtam el neked mindezt, mert nem akartam hogy te is olyan sorsra juss, mint édesanyád. Nem akartalak elveszíteni.

-         Apa… - Hanna odaszaladt édesapjához és szorosan átölelte.

-         Nem akarok ünneprontó lenni, de mennünk kéne… - szólt kissé érdes hangon Sesshoumaru.

-         Igazad van… Rin és Yaken már nagyon aggódhatnak… - helyeselt Hanna, majd apja felé fordult, és ismét átölelte… - SZERETLEK APU!!!

-         Én is, kislányom!- és könnyek szöktek ki apa és lánya szeméből…

Elengedték egymást, majd Hanna odasétált Sesshoumaru mellé, és búcsút intett édesapjának… Kageyamaru is bólintott egyet, majd szépen megvárta, míg lánya és veje elsétálnak, aztán ő is eltűnt az erdő sötétjében…

Lassan letelt a 9 hónap. Hanna boldog volt, élete szerelmétől várt gyermeket, ezt csak az tetézte Sesshoumaru elvette feleségül. Sesshoumaru épített az átjáróhoz közel egy házat, így Hanna tudta látogatni édesapját és fordítva is. Egy nap Kaede falujában tartózkodtak, Hanna éppen tanácsokat kért Kagome-től a babával kapcsolatban. Hanna hasa szokatlanul nagy volt. Hanna hirtelen hasához kapott, és hatalmasat sikított, Sesshoumaru ahogy meghallotta a sikítást egyből Hanna-hoz rohant:

-         Mi történt? – kérdezte a szellem rémülten.

-         Elfolyt a magzatvíz! Megindult a szülés! – mondta Hanna, arca fájdalmat tükrözött.

Sesshoumaru ölbe kapta feleségét, és berontott Kaede kunyhójába. Kaede már várta őket:

-         Ide tedd le. Kagome kérlek, hozz vizet. – mondta az öreg papnő nyugodtan.

-         Máris. Sesshoumaru gyere, most jobb, ha kimész. – megfogta a szellem karját és húzta.

-         De… - Sesshoumaru nem akarta ott hagyni feleségét.

-         Gyere. – Sesshoumaru kiment.

Bő két óra múlva hatalmas kiáltás hallatszott a kunyhóból, Sesshoumaru erre be akart rohanni, de Inuyashának és Kageyamaru-nak /most épp velük volt/ sikerült vissza tartani. Nemsokára kihallatszott a babasírás néhány perccel később újabb ordítás hallatszott és újabb babasírás. Mindeni furcsán nézett a kunyhó felé, majd Kagome sétált ki mosollyal az arcán:

-         Bemehetsz. – mondta Sesshoumaru-nak

A szellemnek nem kellett kétszer mondani. Egyenesen szerelme mellé térdelt, majd megfogta a lány kezét. A lány erre kinyitotta a szemét, és fáradtan a férfira mosolygott. Kaede meghozta a karjában csöppséget. Vagyis csöppségeket:

- Kettő? – döbbent meg a szellem.

- Igen, ikrek. – mosolygott a lány.

- Az egyik fiú, másik pedig lány. – mondta Kaede, majd mikor átadta a piciket ő is kiment a kunyhóból.  

Az egyik picit Hanna, másikat Sesshoumaru fogta meg. A lány elmosolyodott, Sesshoumaru először félénken tartotta a picit, de aztán felbátorodott:

-         Mi legyen a nevük? – kérdezte a szellem feleségétől, de még mindig a karjában lévő csöppséget nézte.

-         A kislány legyen Maya, a kisfiú pedig… Inutaisho. – mosolygott férjére a lány.

-         Hanna… - Sesshoumaru nem tudott mit mondani, csak elmosolyodott. – Rendben.

Később a többiek is bementek a kunyhóba, és megcsodálták a piciket. A kislánynak nagy, csokoládébarna szemei és ezüst színű haja volt, arcán 1-1 vörös méregcsík, és homlokán egy csillag alakú vörös folt volt, mint édesanyjának mikor átváltozik. A kisfiú kiköpött apja, ezüst haja, arany színű szeme arcán, homlokán lila félhold és arcán 1-1 lila méregcsík. Másnap a kis család visszatért otthonába és boldogan nevelték gyermekeiket. A kicsik gyorsan fejlődtek, képességeikre hamar fény derült.

Vége

By Dinus & Magyiii