7. fejezet.

Mikor visszaértek még mindenki aludt. Sesshoumaru még magához húzta a lányt és egy csókot adott neki, majd a lány is visszament a helyére. „Lehet, hogy beleszerettem? Olyan szép, és rejtélyes, hiszen még magáról is csak most tudta meg hogy szellem…” – a szellem boldognak érezte magát, olyannak, mint még soha. Az elkövetkezendő 3 napban semmi nem történt, a démon és Hanna csak néha – néha maradt kettesben, akkor is csak egy rövid csók erejéig. Negyedik nap estéjén Sesshoumaru Hanna mellé sétált, majd megfogta a kezét. A lány belenézett a férfi szemébe, a szellem nem mondott semmit de a lány tudta hogy azt kéri mennyen vele. Sesshoumaru elől sétált, Hanna pedig követte. A szellem egy gyönyörű vízesés mellett ált meg. Hanna csodálattal nézte a tájat, gyönyörűnek találta. A démon a lány háta mögé sétált majd átölelte a derekánál. Hanna fejét a puha prémbe hajtotta, biztonságban érezte magát. Olyan biztonságban, amilyenben még sohasem. És jól érezte, a férfi soha nem engedte volna, hogy a lánynak valami baja essen. Hanna fejében megfordult egy gondolat, majd a férfi felé fordult:

-         Sesshoumaru?

-         Hm? – nézett a lányra kedvesen.

-         Amikor átváltoztam… nem tudom hogy mi történt velem, de tudni szeretném. Mivel te… szólva… te is szellem vagy… - a lány halkan és kissé félénken is kezdte.

-         Igen? – a démon nem értette a lány félénkségét, talán nem mutatta ki még eléggé szeretetét, de még számára is szokatlan volt.

-         Megtanítanád nekem azt, hogy hogyan kell használnom az erőm? – a lány félénken mosolygott a szellemre.

-         Ha szeretnéd, akkor igen. – Sesshoumaru elgondolkodott a kérésen, hiszen még ő maga sem tudja hogy mi is pontosan a lány. Kutya szellem egy része, de van még benne valami, valami amit ő nem ismer.

-         Köszönöm! – bújt szerelméhez a lány.

-         És mikor akarod elkezdeni? – kérdezte a szellem

-         Most! – mondta vigyorogva a lány, tudta hogy a szellem azért hívta el a többiektől, hogy kettesben legyenek. De ha már vállalkozott rá a szellem…

-         Jól van. – sóhajtott megadóan a szellem. – De csak egy kicsit, már későre jár. – mondta, nem túl nagy kedvel.

-         Rendben. – mosolygott férfira, majd egy finom puszit lehelt az arcára.

És kezdetét vette a tanítás...

A fél éjszakát átgyakorolták, Hanna gyorsan tanult, így a démonnak könnyű dolga volt. Mikor mindketten elfáradtak visszasétáltak a táborhelyhez, majd hamar mély álomba merültek egymás mellett. Másnap tovább indultak, de dél felé megálltak, Hanna és a démon elmentek gyakorolni. A lány út közben gondolkozott, szeretett volna hazamenni, és megtudni hogy mi is rántotta át ebbe a világba:

- Sesshoumaru kérlek, elmesélnéd nekem, hogy mi húzott át engem ide? – a lány érdeklődve nézett a szellemre.

- Igen. – a szellem irányt váltott, és bement egyenesen az erdőbe.

- Nos? – kérdezte a lány türelmetlenül.

- Egy kígyóasszony rántott át az egyik karjával, eredetileg Rin-t üldözte de talált valamit, amit érdekesebbnek vélt. Gondolom megpróbált átmenni az átjárón, de te útját álltad, és átrántott. Mikor odaértem te eszméletlenül feküdtél, a kígyóasszony pedig épp lecsapni készült. Mielőtt megölt volna téged, darabokra szabdaltam. Rin kérte hogy vigyünk magunkkal, ezért elvittelek abba a barlangba ahol magadhoz tértél. És most itt vagy nekem, és nem áll szándékomban elengedni téged. – az utolsó mondatot mosolyogva hozzátette.

- Értem, de… nekem haza kell mennem, édesapám már biztosan otthon van és aggódik értem. – mondta kicsit szomorkásan, ugyanis neki sem állt szándékában elhagyni Sesshoumaru-t.

- Szerintem az édesapád választ tudna adni azokra a dolgokra, amik érdekelnek. Ő biztosan tudja, hogy miért tudsz átváltozni, vagy épp ő az oka, annak hogy te nem halandó vagy.

Hanna elgondolkodott a halottakon, „Ha én teljesen szellem vagyok… vagyis képes vagyok azzá változni, akkor apa valamit titkol előlem! Muszáj hazamennem, meg kell tudnom mindent!” Aztán nekiálltak gyakorolni, Hanna már nagyon betanulta a harcot. Egy csapásával eltalált egy fát, ami Sesshoumaru felé kezdett dőlni. A szellem természetesen elugrott a fa elől, de ezt a lány nem vette észre. Mikor a fa landolt a földön Hanna ijedten rohanni kezdett:

-         Sesshoumaru!!! – ordította a lány.

Sesshoumaru egy fa mellett állt vigyorogva, mulatságosnak találta, ahogy a lány próbálja felemelni a hatalmas fát. A szellem megunja, gondol egyet és elkezd a lány felé futni, játékosan felkapja aztán a puha fűben a szellem hátra veti magát és a lánnyal a karjai közt gurul. Mikor megállnak a szellem van felül és vigyorogva néz a lány szemébe. A lány nagyon mérges lett:

-         TE IDIÓTA!! – kiáltotta a lány. – VAN FOGALMAD MENNYIRE, MEGIJESZTETTÉL??? – a démon még mindig csak vigyorgott.

-         Jól van, ne haragudj. – mondta a szellem bűnbánóan, és nagyon aranyosan.

Sesshoumaru egy csókot lehetel Hanna édes ajkaira. Hanna viszonozta a csókot, szerette ha a démon ilyen gyengéd vele. Hanna szakította meg a csókot;

-         Ideje visszamennünk Rin-ékhez. – mondja a lány mosolyogva.

-         Jó… - a démon csak csalódottan feltápászkodott, utána segített a lánynak is felállni.