-Most azonnal indulunk.- Kouta csak bólintott. Rheia lement a nappaliba ahol kislány játszott, Kouta pedig követte.

-Kicsim, most a mama és a papa itt hagy egy kicsit nagyiéknál, megkeressük a bátyádat. Utána visszajövünk mindhárman.- majd egy puszit adott a kislánya arcára. Utána Kouta is. Gyorsan elbúcsúztak Inuyashaéktól, és megmondták nekik hogy mondják el a többieknek hogy ne aggódjanak miattuk.

Már pár órája megállás nélkül haladtak mikor Kouta megállt, mire Rheia is.

-Most mi van? Miért álltál meg?- kérdezte bár alig bírta kiköpni a fáradságtól.

-Fáradt vagy, és még mindig sérült vagy. Válasz: megállunk és pihenünk vagy vigyelek?- mondta Kouta

-Nem vagyok fáradt csak menjünk már- indult is volna de Kouta visszarántotta, és magához ölelte.

-Ha egyszer odaérünk, harcolnunk is kell, és a te erődre többre megyünk mint az enyémmel- mondta majd még erősebben szorította.

-Akkor pihenjünk mondjuk egy órát és aztán menjünk tovább.- mondta Rheia. Arca még mindig férje mellkasához volt szorulva.

-Oké, de utána én viszlek.-

-Már rég nem vittél…és akkor is két gyerekkel kevesebb voltam.-

-Ugyan már ugyanolyan vékony vagy mint régen.- mosolyogta Kouta

-Te aztán már csak tudod.- mondta huncut mosollyal Rheia.

Egy  fa tövébe ültek le. Kouta még mindig Rheiat karolta át.

-Igazad volt- szólat meg hirtelen Kouta

-Miben?

-Nem lett volna szabad őket egyedül hagynunk.- Majd Rheia felült és Kouta szemébe nézett.

-Erre most mire  akarsz célozni?

-Az egész az én…

-Ki ne mond a hiba szót…mert nem igaz. Én is ugyan úgy felelős vagyok az egészért ahogy te is...

-Jól van, ne haragudj.- majd felállt és megölelte feleségét, aki imént felpattant a helyéről.

-Ideje indulnunk.

Kouta már épp felakarta venni feleségét, amikor az megszólalt

-Most még ne, jól vagyok.- és ezzel megfogta Kouta kezét és indultak is.

Hamarosan démonok támadták meg őket, de könnyű szerrel legyőzték őket, még úgy is hogy Rheia nem használta az erejét.  Aztán folytaták az útjukat.

-Rheia?

-Hm?

-Honnan tudod hogy merre menjünk?

-Megérzés…nem tudom hogy miért csak érzem.- mosolyogta, majd felkapta a fejét.- Mi a…?

-Mi az?...jahh már értem.

Pár perc múlva Kihei, Gayame és Sayera tűnt fel Rheiaék mögött.

-Mi a fészkes fenét kerestek itt?- kelt ki magából Rheia.

-Utánatok jöttünk.- mondta nyugodt hangon Gayame.

-Nem jöhetek értsétek meg, csak én és Kouta mehetünk.

-És miért?

-Én tudjam?

-Igen te.

-Képzeld el nem tudom, és most menjetek el, mert ha Xayetrina megtudja hogy nem vagyunk egyedül, még valami örültséget csinál.

-Előtte meghallgatnál minket?- kérdezte Kihei

-Attól függ…

-Tudok valamit Xayetrináról. Tudom miért rabolta el Inutaishot.

-Valóban?- tűnt fel a semmiből Xayetrina.

-Igen.

-És még is honnan?-

-Vannak kapcsolataim.

-Elmondanád végre hogy miért rabolta el a fiúnkat?

-Azért mert te…- folytatta volna tovább de Xayetrina megszólalt.

-Mert megölted a vőlegényemet.

-Azt se tudom ki volt a vőlegényed.

-A neve Haku.

-Haku?- kérdezte döbbenten.

-Igen Haku, még kiskorunkban eljegyeztek minket, de Narakunak megváltoztak a tervei.

-Haku miért nem lázadt fel?

-Miért szerinted fel tudott volna?

-Én megpróbáltam és ki is szabadultam.

-De neked volt segítséged- és Koutara nézett majd vissza Rheiara.

-Ha kért volna segítettem volna neki.

-És szerinted nem kért?

-Nem…vagyis nem tudom, nekem nem mondott semmit.

-Egyszer sem néztél a szemébe?-

-De egyszer mikor…akkor jól láttam. Fájdalom volt  szemében.

-Igen de te nem törődtél vele.

-De ő a rossz oldalon állt.

-Vagy nem… De ezért most megfizetsz.

Majd egy gömb jelent meg előttük benne pedig Inutaisho. Rheia és Kouta egyből oda akartak futni, de Xayetrina megszólalt.

-Még egy lépés és a fiú halott, -és a gömb egy kicsit összébb zsugorodott.  Rheiaék abban a pillanatban meg is álltak.

-Okos döntés.

-Mit akarsz tőlem?

-A vőlegényemet.

-De ő meghalt

-Kouta is, de lám csak most él és virul.

-De az nem úgy volt, hanem …

-Nem érdekel, vagy vissza hozod a vőlegényemet vagy a fiadnak annyi.

-Jó jó, meg próbálom- majd becsukta  szemét

-Nagypapa!

-Igen?

-Adjátok vissza Hakut.

-Mi?

-Ha nem teszik meghal a fiam.

-Rheia…

-Ne mond azt hogy nem tehetik, mert akkor én nem tudom mit csinálok.

-Sajnálom.- Majd Inutaisho el is tűnt, Rheia pedig kinyitotta szemét, és a félelemtől teli szemével Xayetrináéba nézett.

-Értem -   majd egy mozdulattal ő és Inutaisho eltűnt.

-Nee!- kiabálta Rheia