4. fejezet

A segítség

Egy hatalmas hófehér kutya vágtatott át az erdőn. Testét mindenhol sebek borították. Oldalán, hasán, és a nyakán hatalmas harapásnyomok voltak. Két mellső lába össze-vissza volt karmolva. Hófehér bundáját vér áztatta, és hosszú, vérfolyamot húzott maga után. Egy vele azonos nagyságú tigrisszellemmel küzdött, melyet csak óriási erőfeszítésekkel sikerült legyőznie. A kutya hirtelen összerogyott, majd zsugorodni kezdett. Lassan kirajzolódott egy véráztatta férfi alakja. Sesshoumaru volt az. Elvonszolta magát a közeli tisztásra, egy fa alá. Hátára fordult, fejét a fa törzsének támasztotta. Szemei vörösen izzottak, és már csak homályosan látott. Elájult. Teste körül vértócsa keletkezett.

*

Sakura a tisztás közelében játszott Sayoval és a többi gyerekkel. Miután a gyerekek, megunták a virágszedést, kérlelni kezdték a lányt.

-Sakura-sama, bújócskázzunk!- mondták neki szinte egyszerre.

-Jól van, játsszuk azt!

-Jaj, de jó! Légy te a hunyó!

-Legyen! Tízig számolok, addig bújjon el mindenki!- mondta a lány, mire a gyerekek, sikítozva szétszaladtak.

-Ichi…ni…san…yon…mi ez? Tömény vérszag, és egy szellem…

-Ááááá! Sakura-sama!- kiáltott hirtelen az egyik gyerek. Sakura már ott is volt mellette. A többi gyerek is odasereglett.

-Mi történt, Akira-chan?

-Nézd, Sakura-sama, ott egy véres ember!- fakadt sírva az alig hatéves fiúcska. Sakura odanézett, és meglátta az ájult férfit. Megdöbbent.

-Gyerekek, azonnal szaladjatok vissza a városba, majd én megnézem ezt az embert.

-De, ugye nem lesz semmi baj, Sakura-sama?- kérdezte aggódva a kis Sayo.

-Nem, nyugodjatok meg. Most pedig futás vissza a városba!- mondta a nő, és mikor a kicsik, elmentek, elindult a férfihoz. Ekkor a bokorból előugrott Koryuu.

-Jaj, Koryuu! De megijesztettél! Gyere, nézzük meg ezt a szellemet.-

A válasz egy nyávogás volt, és a macska követte gazdáját.

*

Mikor odaért a sebesült mellé, szíve nagyot dobbant.

-De, hiszen ez ő!- kiáltott fel, leguggolt a férfi mellé, és a mellkasára tette a kezét.

-Istennőnek hála! Még van benne élet. El kell innen vinnünk. Koryuu!- erre a macska átváltozott. A lány nagy nehezen feltette a férfit a macska hátára.

-Gyere, Koryuu! Itt van a közelben egy barlang, oda visszük!- mondta a nő, és elindultak a barlang felé. Mikor megérkeztek, letették a szellemet a földre, Sakura levette a válláról a prémet, és azt tette a feje alá.

-Koryuu! Siess, hozd ide nagyapát!- adta ki a parancsot a lány, erre a macska elrepült. Nemsokára visszatért az öreg pappal a hátán.

-Hát ez meg ki?

-Nem számít, nagyapa! Segíteni akarok rajta, kérlek, hozz lepedőket, tiszta ruhát, edényeket, meg vizet! Addig kimegyek gyógynövényeket szedni.

-Jól van, megyek, ha te mondod…gyere, Koryuu, segíts.- felelte a pap, és visszament a palotába. Sakura kiment gyógynövényeket szedni. –„Meg ne halj, tarts ki! Segítek neked.”

A pap gyorsan összeszedte, amit unokája kért, és sietett vissza hozzá. Útközben gondolkozott. –„Ez a szellem Inu no Taisho lenne? De ő már halott. Akkor csak a nagyobbik fia lehet, mert a kisebbik anyja ember volt, így az csak félig szellem. Ez a férfi, pedig teljesen szellem, és megszólalásig hasonlít az apjára. De az unokám olyan furcsa. Igaz, hogy mindig segít a bajba jutottakon, de ez most más…ilyen kétségbeesettnek még nem láttam, talán ismeri valahonnan? Mióta visszatért a Goutan-kővel a kastélyba, olyan, mintha kicserélték volna, szomorú a tekintete, csak nem a kutyaszellem fia miatt?” Ekkor megérkezett. Sakura már a gyógyfüveket válogatta. A szellem még mindig eszméletlen volt.

-Meghoztam, amit kértél.- mondta az öreg.

-Köszönöm, nagyapa.

-Sajnálom, de vissza kell mennem a városba, mert az egyik földműves gyereke megbetegedett.

-Semmi baj, menj csak.

-Elboldogulsz egyedül?- kérdezte a pap.

-Igen.

-Akkor megyek, küldj értem, ha segítségre lenne szükséged.

-Igen, nagyapa.

Sakura odaült a férfi mellé, és kikötötte az övét, majd kihúzta a kardját. Ekkor a szellem hirtelen kinyitotta a szemeit, és elkapta a nő csuklóját. Karmai zöldesen világítottak. Sakura ijedten nézett az aranyszínű szempárba.

-Már megint te? –morgott a démon- Ha nem engeded el a Tenseigát, megöllek.

-Csak ideteszem melléd, le akarom venni az átázott kimonódat, és a széttört páncélodat. El kell látni a sebeidet.

-Legyen.- mondta, és elengedte a lány kezét. Sakura levette a férfi felső ruházatát, és nekilátott a sebek kitisztításának. A szellem csendben tűrte. Mikor a nő bekötötte a felső testét, megszólalt:

-Mit keresel te itt? Azt mondtam, többet ne kerülj az utamba.

-Én itt élek, te jöttél ide, akkor most meg kéne, hogy öljelek?- kérdezte Sakura.

-Ne mondj ostobaságokat, még ilyen állapotban is képes vagyok rá, hogy végezzek veled.

-Ne nevettess, fel sem tudsz állni, inkább idd meg a gyógynövényfőzetet, és pihenj. Így is legalább két hét mire teljesen felépülsz. Hol sérültél meg?

-Nem tartozok neked magyarázattal, egyébként egy tigrisszellemet öltem meg. Miért segítesz?

-Azért mert…- itt elakadt, Sesshoumaru kérdően ránézett- azért mert…én…ilyen vagyok!- felelte, és felkapta a férfi törött páncélját, és elindult vele kifelé a barlangból.

-Azt meg hová viszed?

-A nagyapa meg tudja javítani, nemsokára visszatérek, addig pihenj.- mondta és elment. A szellem magára maradt, és a körülményeken gondolkodott.

-"Már megint ez a korcs, úgy látszik ma nincs szerencsém...megölhetném...de, minek?"- aztán lehunyta a szemét, és elaludt.