A két szerelmes egymás szemébe nézett. Inuyasha közelebb lépett a lányhoz és megcsókolta. Ebben a pillanatban mindketten felemelkedtek vakító fehér fény kíséretében. Inuyasha átkarolta Kagome derekát, Kagome pedig Inuyasha nyakát. Inuyashán olyan ruha lett, mint amit a portré ábrázolt. Majd megnyílt egy kapu. Inuyasha és Kagome elengedték egymást. A kapun túl csodálatos vidék terült el.

• A Ramadarok földje. Teljesítsétek be a jóslatot. – szólalt meg a levéltárvezető, és Inuyasha kezébe nyomta a portrét a jóslattal együtt. – Ez titeket illet. – azzal kiment a könyvtárból.

Kagome barátaihoz fordult.

• Mi legyen?
• Mi lenne! Megyünk veletek! – kiáltott Miroku.

Kagome elmosolyodott, majd Inuyashával együtt átléptek a Ramadarok földjére. Sango és Miroku követték őket, végül az ajtó bezárult. Gyönyörűséges vidéken mentek keresztül. A fű selyemként simult a földhöz, míg a közeli patakok kristálytiszta és friss vizükkel kényeztették a partokat. Mindannyian elámultak. Majd egy domb tetején megláttak egy várost. Hatalmas palota emelkedett a domb tetején, körülötte pedig barátságos házak. Hőseink megszaporázták lépteiket. Pár óra múlva be is értek a városba. Minden szem rájuk szegeződött, pontosabban Inuyashára és Kagoméra. Megálltak a palota előtt, Inuyasha pedig tartotta a karját belekarolásra. Kagome elfogadta. Az őrök megállították őket a kapunál.

• Ide tilos a belépés idegeneknek.
• Nem vagyunk idegenek. A nevem Kagome, az édesanyámat Naokonak hívták, ő volt a Ramadarok királynője. Egy dimenziókapunk jutottunk át.
• Azt majd eldöntik…gyertek velem.

Ezzel az őr bevezette őket a kastélyba. Egyenesen a trónterembe vitték őket, ahol a trónon egy fiatal nő ült. Talán 2 évvel lehetett idősebb Kagoménél. Hosszú barna haja csigákban omlott a vállára, száját vérvörössel, szemeit pedig feketével hangsúlyozta ki.

• Felség, egy újabb hercegnő. – hajtotta meg magát az őr.

A nő elmosolyodott.

• Egy újabb Kagome a vőlegényével. Érdekes. Te elmehetsz.

Az őr újra meghajolt és elment.