Csakugyan elindultak. Alkonyatkor ott voltak a levéltárnál és be is engedték őket. Inuyasha és Kagome a szoba egyik felén, míg Miroku és Sango a másik felén kutatott. Egyszercsak Kagome felkiáltott.

• Azt hiszem megtaláltam!

Erre a többiek körégyűltek, Kagome pedig elkezdte olvasni, még maga sem tudta mit.

“Szóljon e jóslat két népről

Két nép két ifjú sarjának szerelméről.

Egek dicső népe, ó Ramadarok!

A hercegnőtök köztetek nem maradhatott

Anyja elküldte a távoli jövőbe

Hogy majd egyszer visszatérjen saját idejébe.

Démonok s szellemek, kik a földet uraljátok

A ti népetekből is lesz egy ifjú kiválasztott

Egy hatalmas szellem fia lesz ő

Hanyou bár, de benne sok a démoni erő

A fiú és a lány szerelme sok próbát kiáll

Féltékenység, veszekedés, de emellé igaz szerelem jár

Jegyesek is ők, csecsemőkoruk óta

Beteljesedik szerelmük az esküvő után hosszan

A két szívből és testből egy lészen

De vigyázz hanyou, légy készen!

Óvd szerelmedet, amíg ártatlan

Ügyelj, hogy te érj hozzá először ágyában

Ha nem, mindketten elkárhoztok

S a gonoszság fog uralkodni a világon”

Inuyashát elöntötte a méreg. Nem bírta volna elviselni, ha valaki hozzáér Kagoméhoz és az a valaki nem ő.

• Hát, ebből megtudtuk, hogy senkinek nem szabad hozzád érnie úgy. – mondta Sango nyakig vörösen.
• Legalább tudnánk, hogy néz ki a vőlegényed. – sóhajtott Miroku.

Erre előjött a levéltár vezetője.

• Véletlenül meghallottam miről beszélgettek. – a kezében egy tekercs volt. – Van egy kép a hercegnőről és a jegyeséről. – Kagomére nézett, majd Inuyashára. – Meg fogtok lepődni azt hiszem. – és átadta a tekercset Kagomének.

A lány kibontotta és elsápadt, majd elvörösödött. A többiek is odagyűltek köré, pontosabban Miroku és Sango, mert Inuyasha nem volt hajlandó látni, annak a mocsoknak a képét. Miroku felkiáltott.

• Tudtam!
• Inuyasha, gyere gyorsan! – kiáltott Sango.
• Nem érdekel ki a jegyese.
• Pedig érdekelhetne, ugyanis nagyon közeli ismerősöd.