Sango feltette fekete napszemüvegét és gondolkodás nélkül lerohant a lépcsőn. Karen nem értette mért ilyen zaklatott az előbb még mosolygós lány, de nem is volt ideje megkérdezni tőle, ugyanis maga elé nézve elfutott. Pár perccel később Miroku szobájának ajtaja vágódott ki, körül nézett, majd leugrott a lépcsőről és Karenhez fordult.

-Merre ment?- esett neki.

-Nem tudom. Csak annyit láttam, hogy sírt. Mért? Mit mondtál neki, ami ennyire felzaklatta?

-Mindegy. Meg kell találnom.- ezt már inkább csak magának mondta.

-Várj! Milyen kapcsolatban állsz vele?- Miroku nem válaszolt, csak otthagyta a lányt.

Az utcán Sango nem is látta milyen irányban haladt, csak azt tudta, hogy egyedül kell lennie, át kell gondolnia még egyszer a dolgait. Végül megint a tengerparton kötött ki. A nap lemenőben volt, narancssárgára festette a víz felszínét. Sango levette napszemüvegét és a szandálját, majd közelebb ment a vízhez, megbabonázta a látvány. Leült a vizes homokra, nem érdekelte, hogy ezzel tönkre teszi kedvenc fehér miniruháját. Lábait a lágyan hullámzó tengerbe mártotta. ”Amíg itt békés minden, addig a lelkemben viharok dúlnak. Teljesen felesleges a múlton rágódnom, ami történt megtörtént. Ez így volt megírva a sorskönyvében, legalább nem nekem kell meghoznom a döntést.” Sango fejét térdére hajtotta, olyan egyedül érezte magát.

Mirokunak elég sok időbe került mire ráakadt. Levetett ő is papucsát, és a lány felé közeledett, nem tudta, hogyan szólítsa meg. Mégis csak ő volt a tapló!

Végül is csak leült Sango mellé.- Így meg fogsz fázni. Gyere, menjünk arrébb!

-Kösz, de jó nekem itt.- mondta színtelen hangon.- De te elmehetsz. Nem kell itt maradnod velem.

-Ne butáskodj. Tessék.- a lány hátára terítette a dzsekijét.

-Ne! Így te fogsz megfázni! Inkább menjünk arrébb!- a még meleg homokos részre ültek le. Sango pedig még mindig nem nézett Mirokura.- Tényleg nem kell maradnod. Inkább menj vissza Karenhez!

-De most veled akarok lenni.- kezét a lány vállára tette, Sango lerázta.- Bocsánatot szeretnék kérni, amiért titokban jártam Karennel.

-Ezt nem nekem kellene mondanod, hanem Koharunak. Őt csaltad meg.

-De Koharu nem érdekel. Majd túl teszi magát rajtam. Igazság szerint mindig tudta, hogy egyszer elhagyom.

-Ezt nekem is mondta.

-De azt hitte miattad. Én is így terveztem…

-… de felbukkant Karen, rájöttél, hogy ő életed szerelme és máshogy alakultak a dolgok.- fejezte be Sango csípősen.

-Nem éppen ezt akartam mondani.- javította ki a fiú.

-Az mindegy! Nem érdekelnek a magyarázataid. A végeredmény ugyanaz.- elmosolyodott.- De legalább nem kell tépelődnöm, mert meghoztál helyettem egy nehéz döntést. Emiatt egy picit hálás vagyok a sorsnak.

-Milyen döntést?- nézett rá kíváncsian.

-Tudod, Sesshoumaru ma megkérte a kezemet.

-MICSODA?!- Miroku elordította magát majd felpattant és körbe-körbesétálgatott.- És mit válaszoltál?

-Semmit, gondolkodásiidőt kértem. De igent fogok mondani.

-MI?- leguggolt a lány mellé.- Ne tedd ezt! Csak mérges vagy rám, de ez az egész életedre kihat. Nem szabad felelőtlenül döntést hozni.

-Már átgondoltam és nem változtatom meg. És nem bosszúból, ne hidd ezt! Csak egyszerűen elegem van ebből az egészből. Különben sem értem mért vagy ennyire kiakadva, te nem kérsz belőlem!- most nézett először fel a fiúra és kétségbeesést látott az arcán.

-Ez nem így van! Nekem igen is sokat jelentesz!

-Ez nem igaz!- esett neki.- Ne mondj nekem ilyeneket!

-De hát, te honnan tudnád, mit érzek?!- már nem beszélgettek, hanem kiabáltak.

-Ó, nagyon is jól tudom. Olvasok a jelekből. Mellesleg én mindig itt voltam melletted, de te soha nem kértél meg, hogy legyek a barátnőd! A barátnőidet naponta váltogattad, de én fel se tűntem neked! Csak mikor éppen nem volt rajtam kívül semmilyen nőnemű egyed a közeledben.

-Képzeld el, te sem voltál mindig egyedül. Vagy elfelejtetted, hogy azt vetted a fejedbe, hogy férjhez mész VALAKIHEZ!

-Ó, tudod, akármikor kértél volna meg, hogy járjunk én téged választottalak volna helyette!- vallotta be, bár sejtette, hogy nem kellett volna.

-Ez igaz?- döbbent le Miroku, mire Sango bólintott még nagyobb döbbenetére.- Akkor nem is szereted Sesshoumarut?

-Ehhez semmi közöd!- vágta rá, a fiú újból letérdelt mellé.

-Nézz a szemembe!- állánál fogva felemelte a lány fejét és tekintetét mélyen a szemeibe fúrta.

-Meg fogom szeretni, mert meg akarom szeretni.- válaszolta ingerülten Sango, mire a srác újból felpattant.

-Akkor nem szereted.- erőszakoskodott tovább Miroku.- Igaz?

-Soha nem fogom úgy szeretni, ahogy téged. Te vagy számomra a nagy szerelem, csak neked nem én vagyok.- közölte, a fiút sokkolta a vallomás.- Nem teljesülhet mindenki kívánsága. Tudod, soha nem szeretnék újból szerelmes lenni. Férjhez megyek Sesshoumaruhoz, és bele fogok szeretni, de az nem lesz ugyanaz.

-Sango, ne mondj ilyet! Nem akarom, hogy hozzá menj! Kérlek!- letérdelt a lány mellé.- Te vagy az első lány, aki iránt ilyet érzek. Mindennél jobban szeretlek, de ne hidd, hogy csak testileg, én szerelmes vagyok beléd.- Miroku a lány szemébe nézett, mikor beszélt és tényleg fájt neki, hogy Sango másnak akar igent mondani.

-Ha ez igaz, mért így adtad tudtomra?!- a lány szeméből könnyek törtek fel, torkában gombóc volt, csak suttogni tudott.- Miroku, nekünk úgy sem sikerülne. Nem sokára vissza kell mennem Tokióba.- megsimogatta a fiú arcát.- Inkább felejtsük el!- már patakokban folytak a könnyei. Miroku magához húzta és átölelte.

-Mért mondod ezt? Nem kellene…

-Nem bírnám elviselni a tudatot, hogy bármikor szakíthatsz velem, mert feltűnt egy nálam csinosabb, vonzóbb személyiségű lány. Amúgy is csak két hetünk lenne még. Nem akarom, hogy még jobban fájjon.- Sango arcát a fiú vállába temette.

A nap teljesen lenyugodott és a két szomorú szerelmes együtt hazatért, mintha mi sem történt volna.