Hi no Yari – Tűzlándzsa

• Most akkor mit fogunk enni? – kérdezte kétségbeesetten. Sango a lány vállára tette a kezét:
• Majd csak kitalálunk valamit.
• Én már tudom is, hogy mit együnk! – kiáltott Eri, miközben egy bokorban nézelődött.
• Na, mit találtál? – fordultak oda a lányok.
• Ezt! – jelentette ki Eriko, és elhúzta a bokrot, ami mögött egy lassú sodrású patakot találtak.
• Tökéletes! – mosolyodott el Sango, és a patak felé húzta Kagomét. Eri egy ugrással a parton termett. A lányok éppen indultak volna a vízbe, de Eriko hangja megállította őket:
• Várjatok! – kezében megjelent a furcsa lándzsa, majd a vízbe szúrta. Ismét elindultak a sekély patak fenekén a már jól ismert törések, miközben a víz tetején gőz szállt fel, és a légkör kezdett forrósodni.
• Eri, most mit csinálsz? – fordult a lányhoz Kagome.
• Ó, csak egy kicsit felmelegítem a vizet! – mosolyodott el Eriko.
• Hogy mit csinálsz??? – nézett kétkedve Sango.
• Csak figyelj! – nevetett a lány, majd nem sokára a víz felszínén halak jelentek meg, sülten… Eri kivette a lándzsáját a vízből, majd rögtön el is tüntette. – Na, mire vártok? – nézett Kagoméra és Sangóra.
• Sülthalászat!!! – kiáltották, majd bevetették magukat a vízbe, és kifogták a halakat, majd visszavitték a táborhelyükhöz, ahol a fiúk éppen a tűz helyét készítették elő. Amikor meglátták a lányokat, felkiáltottak:
• Ejha! Micsoda fogás! Hogyan sütöttétek meg őket, tűz nélkül? – kérdezte Miroku.
• Eriko érdeme! – mosolygott Sango, majd miután Eri az ujja segítségével meggyújtotta a farakást, evés közben elmondták, hogy hogyan történt a halsütés. Mielőtt még nyugovóra tértek volna, Kagome Erikóhoz fordult:
• Mondd csak! Nem akarsz velünk tartani? Mivel, ahogy Sango mondta, mi is Narakut üldözzük, és te is, ezért szerintem együtt könnyebb lenne… Nem? – nézett a többiekre.
• Szerintem jó ötlet! – mondta Sango.
• Szerintem is! Főleg, hogy ilyen gyönyörű nő társaságában lehetek. – vigyorgott Miroku, de Sango a Hiraikotsuval fejbe vágta. – Au!
• Egyetértek! – nézte a jelenetet Shippou. – De persze nem Mirokuval! – nevetett a rókakölyök.
• Inuyasha? – nézett kérdőn Kagome a félszellemre, aki törökülésben, kezét a feje mögött, egy fának támaszkodva ült.
• Tőlem… - mondta félvállról, bár ő is szerette volna, ha a démonnő velük tart.
• Na Eri? – nézett Kagome a lányra.
• Kirarát se hagyjátok ki! – nevetett Eriko.
• Ajj… - mosolyodott el Kag. – Kirara? – a macskadémon bólintott.
• Akkor? – nézett kérlelő szemmel Miroku.
• Rendben! – sóhajtott Eri.
• De jó!!! – vigyorgott Miroku.
• De nem miattad!!! – világosította fel a szerzetest a lány.
• Akkor, hogy ezt megbeszéltük, aludjunk. – javasolta Kagome.
• Még valami! – mondta Inuyasha. – Eriko! Ugye tűzdémon vagy?
• Igen, az! – nézett Inura Eri.
• És miért üldözöd Narakut? – tette fel az újabb kérdést a kutyaszellem.
• Majd holnap elmondom! Akkor élénkebbek leszünk! – ásított Eriko.
• Rendben! Majd mi is elmeséljük, hogy mi milyen okból. – szólalt meg Sango.
• Jó, de most már aludjunk! – mondta Kagome, majd belebújt a hálózsákjába.
• Egyetértek Kagoméval! – Sango az átváltozott Kirarára hajtotta fejét. Miroku is, mint Inuyasha, az egyik fa tövében helyezkedett el, Shippouval maga mellett. Eriko felugrott az egyik fára, ami alatt Inuyasha ült.
• Hát te meg ott alszol? – nézett fel Inu.
• Igen! – sóhajtott Eri. – Szokásom, fán aludni.
• Furcsa egy szokás… - hajtotta le a fejét Inuyasha. Eriko elhelyezkedett a faágon, de nemsokára átugrott egy vastagabbra.
• “Ez így már sokkal kényelmesebb!” – gondolta, majd elfeküdt az ágon, és a csillagokat bámulta. – “Szép éjszakánk van!” – mosolyodott el. Mocorgást hallott maga alól. Lenézett. Inuyasha a maradék tűzifát, amit Mirokuval félrerakott, a tűzre dobta, majd visszatelepedett a helyére. Eriko visszafordult csillagai felé, majd miután belefáradt a csillagok nézésébe, körültekintett. Kagome és Shippou mélyen alszik, Sango kicsit éberebben, Miroku szintén, Kirara felületesen alszik, Inuyasha pedig még ébren van, csak becsukta a szemét…
• “Hogy mennyire furcsa ez a társaság!” – mosolygott. Hátradőlt, és becsukta a szemét. – “Hm… Semmi különös!” – állapította meg érzékei segítségével. A közelben nincs veszélyt jelentő démon. – “Akkor én is alszok egy kicsit!” – és elkezdte felületes álmát…