A kis kalandot kivéve a délután nyugodtan, felszabadult bolondozással telt. A lányok már rég kinn voltak a vízből, mikor Inuyasha és Miroku még utoljára, 10 centis vízbe próbálta a másikat fojtani.

-Inuyasha, gyertek ki! Megfáztok!- Kagome tényleg aggódott.- Már 7 óra! Inuyasha!!!- kiabált.- Hát ez nem igaz!- fordult Sango felé.

-Jól van! Fogd meg te is a törülközőjét és rángassuk ki őket a vízből!- hozta meg a döntést Sango.

A lányok két törülközővel rohantak be a vízbe. Kagome Inuyasha köré csavarta gyorsan a törülközőt, Sango pedig, még épp időben fogta meg Mirokut, aki így nem került újonnan a víz alá.

-Komolyan, mint két kis kölyök!- húzták ki őket a partra. Sango dörzsölgette a törölközőt Miroku hátán, Kagome pedig kicsavarta a vizet Inuyasha hajából.

Mire hazaértek teljesen kifáradtak. Kikyou nem volt még otthon, de ez egyáltalán nem izgatta Inuyashát, helyette Kagoméval maradt kinn a folyosón beszélgetni. Sango gyorsan bemenekült a szobájába, nem akart Mirokuval találkozni, hátha olyat tesz, amit később megbánna. Még most is teljesen meg van döbbenve azon, hogy megfeledkezett magáról a parton. ”Hát tényleg ennyire odavagyok érte?”- zuhant az ágyra. Nem gondolkodott sokat rajta, rögtön elaludt.

Másnap reggel mindenki újult erővel látott neki a munkához a büfében.

Sango kivitt egy palacsintát az egyik vendégnek, mikor észrevette, hogy Miroku, milyen piros. Odarohant hozzá.

-Sango, mi a baj?- kérdezte a fiú, mire a lány belenézett a szemébe és kezét a fiú homlokára tette.

-Jézusom! Te lázas vagy!- ismerte fel a helyzetet. Kagome és Inuyasha hitetlenkedve fordultak feléjük.

-Dehogyis!- próbálta az ellenkezőjét bizonyítani a fiú.

-De igen! Most pedig irány az ágy!- parancsolt rá Sango, miközben kötényét vette le.

-Igenis, kisasszony!- vigyorgott.

-Ha nem lennél beteg, esküszöm, bemosnék egyet!- megfogta Miroku kezét és átvezette a másik épületbe.

A szobában megágyazott, és levette a fiúról a felsőt.

-Köszönöm.- mosolygott.- Mondd hogy örömöd leled a vetkőztetésemben!

-Igen, minden vágyam, hogy betegen vetkőztesselek!- vágta rá gúnyosan, majd betuszkolta az ágyba.- Lázmérő?- kérdezte.

-Nekem olyanom nincs.

-Egy perc és itt vagyok.- sóhajtott.

Miroku kényelmesen elhelyezkedett az ágyban. ”Ha nem lennék lázas, berántanám őt is ide mellém!”- mosolygott magában. ”Mért foglalkozik ennyit velem? Én nem is tettem érte semmit! Még azt sem kérdeztem meg tőle, hogy lenne-e a gyermekeim anyja! Ezt majd később pótolom… Azt hiszem, Sango sokkal többet jelent nekem, mint Koharu… vagyis mint eddig az összes nő, akivel dolgom volt.”- mélázott el.

-Itt van!- jött be. Átadta a lázmérőt a fiúnak, aki a hónalja alá tette.- 39.9! Jesszusom!- fogta meg Sango újból Miroku homlokát.- Te jó ég! Hívom az orvost! Főzök egy kis teát. Te, pedig ne mozdulj, nem mintha tudnál.- mondta és hangjából kivehető volt az aggódás.

-Miroku!- rontott be Koharu a szobába.- Mi van már megint?- kérdezte Sangohoz fordulva.

-Jaj, Koharu, épp jókor! Megbetegedett! 39.9 a láza. Hívom az orvost, te maradj vele, légyszi, jó?

-Persze!- mondta és leült a most már kissé rosszkedvű beteg mellé.

-Sango, kérlek, a teát ne felejtsd el!- kérte, azt akarta, hogy hamar visszajöjjön a lány.

-Majd én hozok!- ajánlotta fel Koharu, mire Miroku felsóhajtott, de beletörődött.

Az orvos fél óra múlva érkezett meg. Megállapította, hogy a fiú csúnyán megfázott, és egy halom gyógyszert írt fel neki és szobafogságot. Koharu egészen estig maradt, percenként megnézte barátja lázát és felolvasott neki, ezt Miroku rendkívül unta. Alig várta már, hogy a lány lelépjen, végül is este 9-kor ment el. A bárban nem tartották meg a szokásos műsort, sőt ki sem nyitottak nehogy zavarják a beteget.