36.fejezet
Sango könnyen átvészelt 8 és fél hónapot, Kohaku és Kirara nagy segítség volt neki, és örült, hogy most nem lesz egyedül, mikor eljön az idő.
Sango sietett az erdőbe, bár hatalmas pocakja ezt nem igazán tette lehetővé. Nem szerette a fiúkat egyedül hagyni még úgyse, hogy Kirara velük van és Kohaku tényleg nagyon erős fiú. De hát néha el kell menni gyógynövényeket szerezni, ugyanis az ikrek rendkívül találékonyak sérülés szerzésében.
Egy kis patak partjára ült le és szedegette a szükséges növényeket, mikor vadászok hangjára lett figyelmes. Egy borostás kopaszodó férfi lépett elő egy fa mögül.
-Nahát! Te meg ki vagy?- nézett Sangora.
-Én is ezt kérdezhetném.
-Uram! Egy asszony van itt!- kiáltozott a katona, mint a fába szorult féreg.
Egy csapat harcos tűnt elő másodpercekkel később. Élén a vezérükkel, aki…
-Miroku?- kerekedett el a lány szeme.
-Sango, te vagy az?!- ujjongott a fiú, míg tekintete Sango gömbölyödő hasára nem tévedt.- Babát vársz?- mosolygott fájdalmasan.
-Igen, de őszintén remélem, hogy csak egyet.- simogatta meg a pocakját.
-Gratulálok!- mondta, de úgy érezte, hogy marcangolják a szívét.
-Köszönöm. És mi van veled mostanában?
-Semmi különös, a szokásos. A fiam napról-napra nagyobb és okosabb lesz, Noriko pedig egyre többet nyavalyog. Gondolom a korral jár.- vigyorodott el. Sango is mosolygott, tekintve, hogy a hercegnő legfeljebb 25 éves lehet.
-Nos, azt hiszem ideje mennem, utálom, ha a gyerekek egyedül vannak.
-Mért, Sakumoto nincs velük?
-Ő… ajaj!- érezte, hogy elfolyt a magzatvíz.
-Mi? Mi az?- nézett rá értetlenül a szerzetes.
-Megindult a szülés.- közölte a lány tárgyilagosan.- Időm sincs visszamenni, itt fogok szülni.
-MICSODA???- Miroku nagyon megijedt, jobban, mint Sango.
-Nem kell maradnod, ezt úgyis egyedül kell csinálnom. A múltkor is túléltem- ”bár nehezen”.
-Meg vagy őrülve? Azt hiszed, hogy most itt hagylak teljesen egyedül, magadban, miközben egy gyereket hozol világra? Egyértelműen maradok!
-Köszönöm, ez nagyon sokat jelent nekem.- elcsuklott a hangja, most fog megszületni a babájuk.
Sango egy fának döntötte a hátát, Miroku letérdelt mellé, csak ő volt a közelben, a többieknek megtiltotta, hogy itt maradjanak. A fiú megfogta a lány kezét, megkezdődtek a fájások. Sango ütemesen lélegzett és minden fájáskor megszorította a szerzetes kezét, aki ezt eléggé fájlalta, és nagyon sajnálta, de csodálta is a lányt.” Hogy képes ilyen fájdalmakat elviselni?”
-Neee!- kiáltozta Sango, elkezdhetett nyomni. Hangosan kiabált, izzadt és könnyezett. Szegény Miroku tehetetlenül nézte, ahogy szenved a lány.
-Ááá!- sikította.- Kérlek!- ugyan a szerzetes nem tudta, mire kéri, mégis lehajolt és megnézte, hol van a baba.
-Nagyon jól csinálod! Még egy kicsit, már látom a fejét.- minden erejét összeszedve Sango nyomott és nem sokára babasírástól volt hangos az erdő.
Miroku lemosdatta a kicsit és egy kendőbe bugyolálta. Sango teljesen erőtlenül feküdt a fa tövében.
-Nézd meg! Egy kislányod van.- nyújtotta a picit anyjának.
-Jaj, de édes vagy! Mey lesz a neved. Jó?- elsírta magát, teljesen kimerült. Miroku elvette tőle a babát, leült mellé és átkarolta. A lány fejét a szerzetes vállára hajtotta és elszenderedett.