Miroku egy sűrű erdőn keresztül rohant egy hegyen álló kastély felé. Erős szellemi jelenlétet érzett, emellett látta Naraku mérges darazsait. Elért a palota közelébe, nem ütközött semmiféle akadályba, ezt furcsállta.

-Az nem létezik, hogy ilyen simán idáig eljussak! Mi lehet ennek az oka?- felnézett az égre.- A hold!- ma van Inuyasha és talán Naraku átváltozásának éjjele.- Akkor van esélyem!

A szerzetes minden különösebb gond nélkül felkapaszkodott a hegyre, elérte a palota bejáratát, ahol a tizedrangú szellemekből álló testőrséget se perc alatt elintézte és már benn is volt az épületben. Bent nem találkozott egy teremtett lélekkel sem, fojtogató gőz terjengett mindenfelé. A fiú a szája elé kapta ruhája ujját, így rohant végig a folyosón. Minden szobában csak halottakat talált. Rettentően megijedt, még jobban megszaporázta lépteit. Az egyik folyosó végén talált egy termet, amiben nem volt semmi, ezt igencsak furcsállta, így alaposabban átkutatta.

-Megvan!- és az egyik falat valóban el tudta húzni, amiből egy másik szoba nyílt. A szerzetes belépett, gazdagon feldíszített termet pillantott meg közepén egy elfüggönyözött fekhellyel. Széthúzta a finom kelmét és elámult az őt fogadó látványtól. Sango feküdt párnák közt egy átlátszó ruhában a falhoz bilincselve. Ami azt illeti, ha nem ilyen körülmények közt lennének, hát Miroku kedvelné ezt a helyzetet.

-Sango!- lehajolt a lány mellé és ébresztgette. Megsimogatta az arcát és a száját.

-Mi? Ki az?- kérdezte álmosan.- Miroku!- és a fiú láttán elsírta magát, ráborult a mellkasára.- Hogy találtál meg? A többiek?

Miroku magához szorította a lányt.- Ne aggódj, ők jól vannak, egyedül jöttem. Nem akartam, hogy feltűnést keltsünk. Ma éjjel újhold van.

-Igen, tudom. Naraku elveszti a hatalmát.- borzadva gondolt rá, hogy csak ez mentette meg tőle.- A bilincsem kulcsa a szekrényen van.

-Á! Meg van!- leoldotta a lányról a súlyos tárgyat. Sango megdörzsölte a kezét, és már fel is állt. Miroku közelebb lépett hozzá és hosszan megcsókolta, miközben kezét a lány formás hátsóján pihentette.

-Te jó ég! Mi van rajtam!- nézett végig magán Sango.

-Semmi.- vigyorgott a szerzetes.- Nekem tetszik.

-Azt elhiszem. Miroku nem mehetünk a főbejáraton el. Mikor Kagura bent volt nálam, láttam, hogy egy csapóajtón áll, pont ott.- mutatott egy szőnyegre, amit eltávolítva valóban ott volt a menekülést jelentő ajtó.

-Kiváló!- rámosolygott a lányra, aki viszonozta azt.- Gyere!- nyújtotta a kezét.

Sango megindult, egy pillanatra megtántorodott és ájultan rogyott össze. A szerzetes még épp időben kapta el.- Jaj, ne! Mi lehet vele?- Az ölébe kapta a lányt és így indult el. Minden nehézség nélkül kijutott a kastélyból és leért a hegyről, de észre vehették a lány eltűnését, mert percekkel később egy tucat szellem iramodott a nyomukba. Beértek az erdőbe, ahol előnyhöz jutottak. A kitartóbb üldözőket Miroku leszerelte. A rengeteg belsejében egy eldugott kis barlangot fedezett fel hatalmas bokrok mögött. ”Ez jó hely lesz, míg a szellemek megunják az üldözést.”- és bement a rejtekhelyre. Védőfalat emelt a barlang szájához, majd beljebb húzódott a lánnyal. Körbenézett, egy szalmából és rongyokból készült fekhelyet és tűzifát pillantott meg.

-Ezt a barlangot nemrég használhatták.- Sangot lefektette és betakarta a köpenyével, ő pedig tüzet gyújtott.

-Hol vagyok?- ébredezett a lány.

-Sango! Végre!- és ölébe fektette.- Elhoztalak a kastélyból, mert elájultál. Nem jutottam el sokáig a kastély körüli erdő egy barlangjában vagyunk. Mi történt veled?

-Hát, Kagura adott be nekem egy kotyvalékot, de most már jobban vagyok.

-Akkor jó. Mért rabolt el Naraku?

-Azért, hogy fiút szüljek neki.

-MICSODA!? Megfojtom azt az alávaló szörnyeteget.- őrjöngött a dühtől.

Sango elmosolyodott.- Kapott egy jóslatot, melyben az állt, hogy el tudjon mindenkit pusztítani még ebben a hónapban meg kell fogannia a gyermekének egy halandó asszonytól. Itt jövök én a képbe.

-De ugye egy ujjal sem nyúlt hozzád. Mert ha igen, én letépem a, a, a…

-Nyugi, nem volt rá ideje. Kohakuval zsarolt, hogy teljesítsem a vágyait. Egyelőre nem aggódóm az öcsém miatt, mivel még fel tudja ellenem használni, nem bántja. Mindjárt elhányom magam, ha eszembe jut a csókja.

-MI? MEGCSÓKOLT!?

”Ezt nem kellett volna!”- sóhajtott a lány.

-Ugyan Miroku. Higgadj le!- megsimogatta a fiú arcát, aki erre elkapta a kezét és csókot lehelt rá. Sango most kapott csak észbe, hogy nem éppen a leghelyesebb dolgot művelik. Megpróbált kikászálódni a szerzetes öléből, de csak annyit ért el, hogy a köpeny lecsúszott a derekára és szabadon hagyta a gyakorlatilag meztelen idomait. A fiú elvigyorodott és hevesen ajkát a lány ajkára tapasztotta közben Sango simogatta Miroku tarkóját, míg a fiú beletúrt a hajába.

-Ezt nem kéne.- nyögte erőtlenül.

-Dehogyisnem!- és a földre döntötte a lányt.- Imádom ezt a ruhát.- simogatta a finom idomokat az átlátszó anyagon keresztül.

”Ez nem helyes! De akarom, muszáj! Utoljára.”- győzködte magát Sango.

Miroku csókokkal borította be a testét, és a combjait simogatta. Egy kis nedves csík futott végig a selymes bőrön, amit a fiú készséggel lenyalt.

-Mi-Miroku!- ”Nem bírom!”

A fiú ránehezedett a lányra és egy erőteljes lökéssel már belé is hatolt. Testük egyre gyorsuló ütemes mozgást vett fel, míg el nem érték a csúcsot és erőtlenül zuhantak egymásra.