• Ez képtelenség! Ez abszurd! Naraku megint elérte amit akart! – pattogott Inuyasha.
• Nyugodj meg Inuyasha. Akár tetszik akár nem, ez a gyermek a mi unokánk is. – csitította kagome hirtelen haragú párját, bár ezt az utolsó szót nehezére esett kimondani.

Bár Kagome korban már 35 éves volt, nem látszott rajta egyetlen év sem, a Szent Ékkő miatt. A Szent Ékkő fiatalságot biztosított neki, így nem kellett Inuyashával azon aggódniuk, hogy Kagome megöregszik, Inuyasha pedig fiatal marad.

Inuyasha, amikor Kagome kimondta az unoka szót elhallgatott.

• És különben is, nem hinném, hogy Naraku tudna róla, mert akkor már rég magának követelte volna a picit. És nem számít, hogy Haro elhagyott kicsim, mi melletted állunk és segítünk neked. – ült le Minako mellé Kagome.

Erre Minako megeresztett egy halvány mosolyt.

Ezalatt Haro tettetett vidámsággal ült az asztalfőn. Rajta fekete, Marenán pedig fehér díszkimonó volt. Az esküvő végén, ideje volt, hogy a pár visszavonuljon a szobájába. Haronak nem volt kedve Minako után mással is együtt lenni, így részegséget tettetett.

• Hogy tudtad így leinni magad, Haro? – pattogott Marena.
• Csak egy pár pohár volt…na jó, üveg. – szédelgett Haro.
• Ilyen állapotban mellém nem fekszel! Menj csak szépen a szobádba. Majd ha holnap kijózanodtál akkor beszélgetünk! – tuszkolta be Harot a szobájába, becsapta az ajtót, majd ő is elindult a sajátja felé.

Odabent Haro egy sóhajtással nekitámaszkodott az ablaknak és feltekintett a sziporkázó csillagos égre.

“Jajj, Minako, merre lehetsz? Én hülye, hogy tudtalak otthagyni egy olyan éjszaka után? Életemben akkor voltam a legboldogabb. De most biztos gyűlölsz és azt hiszed, csak kihasználtalak. Már tudom, hogy számomra te vagy az egyetlen. Istenem, ha visszaforgathatnám az idő kerekét, akkor nem lennék ilyen gyáva. Akkor talán most a mi esküvőnket ünnepelnénk.”

Ezalatt Minako is az ablakban ücsörgött és ő is a csillagokat nézte.

“Vajon hol lehet most Haro? Nem, Minako, még csak ne is gondolj rá! Az a szemét alak, miután megkapott, elhagyott! De nem számít. Ha törik ha szakad kihordom, megszülöm és felnevelem ezt a picit. Haro pedig soha nem fog tudni róla. És Naraku sem…”

Mindketten a gondolataikkal aludtak el, ott az ablakban.