Út közben elkezdtek fogócskázni, így futva értek a tóhoz. Ott kifújták magukat.

• Most pedig fordulj el! – adta ki a parancsot Minako.
• Muszáj?
• Muszáj!

Haro fájdalmasan sóhajtott, majd elfordult. Ám nem állta meg, hogy ne kukucskáljon hátra.

Minakoról lekerültek a ruhák, csak a bugyi és a melltartó maradt rajta, majd besétált a vízbe. Haro egyébre sem várt, ő is levetkőzött és a közeli szikláról ugrott egy fejest.

Minako várt, várt de a fiú nem jött fel. Kezdett pánikba esni.

• Haro! Haro! Haro merre vagy! Ez nem vicces!

Ám ekkor sem történt semmi. Minako pont készült lebukni a fiú után, amikor az felrobbant mögötte és hátulról átölelte.

• Te ostoba, van fogalmad róla hogy megijesztettél?! – fordult szembe vele Minako miközben leordította. – Azt hittem megfulladtál, ilyet többé ne mer… - de nem tudta befejezni, mert Haro őrült szenvedéllyel megcsókolta.

Minako viszonozta a csókot, átkarolta a fiú nyakát és odasimult hozzá. Kezét végighúzta Haro izmos mellkasán. Haro keze a lány fenekénél kalandozott. Hamarosan mindketten meztelenül feküdtek az egyik sziklán és szerelmeskedtek. Közösen jutottak el a csúcsra, majd mindketten fáradtan feküdtek egymásba gabalyodva. Némán szuszogtak, egyikük sem szólt egyetlen szót sem. Végül mindkettőjükre az álom lágy leple borult. És álmukban nem fejezték be… Valahol messze, az álomvilágban még mindig szerelmeskedtek…

Minakot a reggeli nap sugarai cirógatva ébresztették. Álmosan fordult egyet, hogy átölelje Haro mellkasát de csak a hideg követ érezte. Minden álom kiment a szeméből és felült. A fiú elment. Minako nem tudta ezt mire vélje. Felhúzta a térdét az állához, közben egy sós könnycsepp gurult végig az arcán. A combján lévő vékonyka vércsíkok még az előző éjszaka csodálatáról árulkodtak. Minako csobbant egyet a vízbe, hogy lemossa magáról a szennyet. Azt a szennyet, amivel Haro mocskolta be.