Kagome a szobájában az ágyán ült, törölközőjével vizes haját borzolta. Egy könnycsepp gördült le az arcán.

”Nem baj! Nem sokára vége ennek az egésznek! Akkor talán elfelejtem Inuyashát! Igen, biztos! Nincs rám szüksége, neki ott van Kikyou, én teljesen felesleges vagyok.”

Míg gondolkodott, levetette rózsaszín köppenyét és a ruhásszekrényhez sétált. Előhalászott egy bugyit meg egy fehér trikót és öltözködni kezdett.

Inuyasha felugrott Kagome ablakának párkányára, a lányon nem volt semmi. A fiú szemei elkerekedtek, gyorsan el akart menni, nehogy észrevegyék. Nem jött össze.

Kagome immár felöltözve (az említett ruhadarabokba) megfordult. A másodperc töredék részéig farkasszemet néztek, majd a lány elkiáltotta magát:- OSUWARI!

-Áááá.- Inuyasha lefejelte a földet.- Ezt mért kellett?!

-Fordulj el, míg magamra húzok valamit!- egy miniszoknyát és pólót kapott magára.- Most jó.

-Végre.- leültek egymással szemben az ágyra.

-Mért jöttél?

-Én csak…- ”Sango letépi a fejem…”- Beszéltél Kikyouval?

-MI? Sango elmondta?

-Hát…

-Ha tudni akarod: igen, beszéltem vele, de ne aggódj, semmi bajom nem lesz, ha vele akarsz lenni. Amíg nem az ékkövet keressük, maradj Kikyouval, szüksége van rád.- úgy beszélt, mintha tényleg ezt gondolná a leghelyesebbnek.

-Mi van?- nem hitt a fülének a mi kedvenc félszellemünk.

-Nem akarlak titeket zavarni, úgyhogy ha gondolod a világomban maradok, és ha kellek átjössz értem, jó?

-Miről beszélsz? Kagome, én nem lehetek Kikyouval.

-Mért nem, ha egyszer szeret?

-Mert nem és kész.- Inuyasha elpirult.

-Inuyasha, én azt akarom, hogy boldog légy.

-Jó, de mért kell ahhoz neked itt maradni?

-Jaj, nem érted miről beszélek?!- Kagome most már nem tudta türtőztetni magát, a hangja elcsuklott, de nem akart sírni. Vett egy mély levegőt.- Ha Kikyou melletted lesz észre sem veszed majd, hogy hiányzom. Eddig is így volt. Különben is már elterveztem, nem hirtelen, hanem fokozatosan fogok elválni a többiektől és tőled is.

-Ekkora ostobaságot!- mondta halkan, csak bámult maga elé.

-Nem az. Persze, mindenkinek fájni fog, de így lesz a legjobb. Kikyou és én nem élhetünk egy világban. És én vagyok az, aki nem tartozik oda.

-Jól van, ez, a hülyeség csúcsa. Mi lenne veled?

Kagomét egyre jobban fárasztotta ez a beszélgetés, mért kell ezen ennyit csámcsogni? Így is elviselhetetlen neki.

-Az mindegy! Nem ez a lényeg. Gondolom, felvételiznék az egyetemre, utána, ha elvégeztem, dolgoznék, majd férjhez mennék.

-MI? Kihez? Szóval csak erről van szó?!- kelt ki magából a hanyou.- Van valakid?

-Mi?! Te meg miről beszélsz?! Te kérdezted, hogy mi lesz velem, ha nem járok majd át hozzátok. Én csak válaszoltam a kérdésedre.

-Akkor meg minek mondod, hogy férjhez mész?!- üvöltött még mindig.

-Csak meg akartalak nyugtatni, hogy ne aggódj felőlem. Nem kell féltékenykedni!

-Micsoda? Ki a féltékeny?

-Jaj, Inuyasha! És mi lesz, ha elárulóm a fiú nevét?

-Széttépem azt a szemét alakot!

-Áhá, látod!- erre a félszellem elvörösödött.- Különben is mindegy, nem? Neked ott van Kikyou.

-De ez nem így van.- ”Hogy tudnám megértetni vele, hogy nekem szükségem van rá?”

-Inuyasha, mért nem tudnál egyszerűen beleegyezni?- üvöltötte könnyekkel a szemében helyéről felpattanva.- Könyörgök….- mondta elhaló hangon a padlóra letérdelve.

A fiú megdöbbenve nézett az előtte térdelő lányra. ”Hát tényleg ennyire fontos vagyok neki?! Miért?” Leült Kagome mellé és átölelte. A lány el akarta taszítani, de nem ment, a hanyou erősen tartotta a karjaiban. Inuyasha felemelte Kagome fejét az állánál fogva és belenézett könnyáztatta szemébe. ”Nem akarom elveszíteni, és nem akarom, hogy szomorú legyen.” A lány ajkaihoz közeledett és finom csókot lehelt rájuk.

Kagome boldog volt és egyszerre szomorú is. Akarta meg nem is ezt a csókot.

-Kérlek, ne! Így még nehezebb lesz.- fejét a fiú mellkasára hajtotta. Hallgatólagosan megegyeztek, hogy erről nem beszélnek, legalábbis egy darabig még nem.