-Inuyasha, mondtam már, hogy az érettségi miatt hosszabb ideig otthon maradok! Ne duzzogj! Muszáj volt tanulnom!

-Persze, mindig csak tanulsz! Fogadom, imádsz tanulni!

-Mi? Hogy mondhatsz ilyet!

-Hát, különben már megtaláltuk volna Narakut! De nem! Te mindenáron érett akarsz lenni! Különben is ez mit jelent?

-Az érettségi egy vizsga! De boldog lehetsz túl vagyok rajta és sikerült! Így hosszabb ideig maradok.

-Végre! Nem hátráltatsz minket!

-MI?

-Inuyasha, ezt nem kellett volna!- szólt Shippou, tudta mi következik.

-Fekszik!- a félszellem belesüppedt a földbe. A kis róka a fejét rázta.

Ez a kép fogadta a kis családot a Szentfa tövében.

-Hát nem változtatok semmi.- mondta köszönés helyett Sango.

Kagome felkapta a fejét, Shippou szemei elkerekedtek, Inuyasha a földön feküdt :D.

-SANGO!!!!- Kiáltottak egyszerre és rohantak feléjük.

-Kagome!- a két lány megölelte és össze-visszapuszilta egymást. Majd Shippou is csatlakozott.

-Szia Sango!- végre Inuyasha is feltápászkodott. A félszellem is kapott az ölelésekből és puszikból.- Jól van, na! Most már elég legyen.- szólt fülig pirultan.

-Úgy örülök nektek!- szakadt fel a sírás Sangoból.

-Mi is nektek!- vágta rá Kagome.- Kirara!- és őt is megdögönyözték.- Sakumoto, bocs, hogy mellőztünk! Szia.- fordult most a fiú felé.

-Sziasztok! Semmi gond.- megölelték egymást.

-El is felejtettelek!- mondta ingerülten a hanyou. ”Csak ne ölelgesse Kagomét!”

A fiú vette a célzást.

-Sango, kik ők?- kérdezte Shippou a gyerekekre mutatva.

-Ó! Bocsánat fiúk! Ők az én kisfiaim. Hayao és Mitaray.

-KISFIAID???- visszhangzott Inuyasha és a kis szellem szájából.

-Sango, nem is mondtad, hogy…- itt elhallgatott a félszellem.- Mindenesetre gratulálunk!

-Köszönöm!- mondta a szellemírtó. Tudta, mért hallgatott el a hanyou.

Kagome rögtön az ölébe vette a babákat és dédelgette őket. Inuyasha csak nézett, furcsa dolog cikázott az agyában, de elhessegette. …

Az immár nagy csapat Kaede anyó házikójába vonult vissza beszélgetni. Rengeteg mesélnivalójuk volt. Az anyó egy cseppet sem lepődött meg Sango családján.

Este felé a lányok elmentek sétálni.

-Sango,…

-Igen?

-Ugye nagyon nehéz?

-Túlélem. Itt vannak mellettem a fiaim és Sakumoto.

-Igen, de ő nem Miroku.

Sango nem felelt. Nem akart erről beszélni. Még most sem tudott.

-Mi van veletek Kagome?- váltott témát.- Veled és Inuyashával?

-Öööö, hát mi lenne?!- jött zavarba a lány.- Semmi. Tudod, Kikyou még mindig felbukkan néha. Egyszer beszéltem vele Inuyasha tudta nélkül.

-Igen? És mit mondott?

-Azt, hogy rájött, hogy nem gyűlöli Inuyashát, hanem épp ellenkezőleg nagyon is szereti.

-Tessék?

-Igen. Akkor nagyon szomorú lettem.- még hogy szomorú! Ez enyhe kifejezés rá, éjt-nappallá téve sírt, nem evett, nem aludt, borzalmas volt.- Nagyon tanácstalan lettem, nem tudtam, mit tegyek. Szerencsére, vagy hát nem is szerencsére elkezdődtek a vizsgák és hosszabb ideig otthon kellett maradnom.

-Ó, milyen szörnyű lehetett neked!- együtt érzett a lánnyal.

-Végül is arra az elhatározásra jutottam, hogy amíg össze nem gyűjtjük az ékkőszilánkokat, és meg nem öljük Narakut maradok. De utána…. nem tudom… Akkor már nem lesz szükség rám. Kikyou addig marad az élők közt, amíg Inuyasha él, így hát szerintem ő fogja az ékkövet őrizni. Én majd visszamegyek a világomba és beiratkozok az egyetemre, aztán családot alapítok, de soha nem felejtelek el titeket.

-Kagome ez mind nagyon szép és jó, ahogy ezt eltervezted, de a mi és főleg Inuyasha véleményére nem is vagy kíváncsi?

-Nem akarom hallani a visszautasítását. Ő Kikyout választotta, tehát nekem mennem kell, tudom. Kérlek, ne szólj erről neki, jó? Addig nem akarok erre gondolni, míg el nem jön az ideje.

-Ó, Kagome! Bennem megbízhatsz! Nem árulom el senkinek.

-Köszönöm Sango.