Egész nap mentek. Keiko már majdnem összeesett a fáradtságtól, de nem panaszkodott. Rin Aun hátán pihent. Sesshoumaru pedig elől ment. Napok teltek el és Sesshoumaru napról napra furcsábban érezte magát. A szívében kavarogtak az érzések. Nem tudta, hogy kivel tudná mindezt megbeszélni, úgy hogy ne menjen híre. Végülis úgy döntött, elmegy Kikyohoz. Ő jól ért az ilyesmikhez. Hajnalban elindult, amíg a többiek aludtak. Egy futó pillantást vetett az alvó Keikora. Testét elöntötte a bizsergés. Gyorsan észhez tért és továbbindult. Kikyot egy templomnál találta meg. A miko meglepődött amikor meglátta Sesshoumarut.

• Hát te?
• Tanácsot szeretnék kérni tőled.
• Értem. Menjünk el sétálni, ott senki nem zavar.

Ezzel elindultak.

• Szóval miben is lenne szükséged a tanácsomra?
• Mostanában olyan furcsán érzem magam. Mintha belülről feszítene szét valami…valami melegség. A szívemet meg sokszor a torkomban érzem.

Kikyo szemei elkerekedtek.

• Nem ismerkedtél meg te valakivel mostanában? Esetleg egy lánnyal?
• De van egy lány… Néhány hete csatlakozott hozzánk, pontosabban Rinhez. Az idióta öcsém utazótársának a nővére…
• Azt a boszorkány? Sakura reinkarnációja?
• Igen.
• Nos Sesshoumaru, egyértelmű mi bajod van.
• Mi?
• Szerelmes vagy.
• TESSÉK?! HOGY ÉN?!
• Igen, te. Beleszerettél abba a lányba.
• De ez lehetetlen. Nem szerethettem bele egy halandóba…
• Pedig így van.
• De akkoris… én szellem vagyok, nem alacsonyodhatok le a korcsok szintjére.
• Apád is szellem volt. Mégis szeretett és ez csak a hasznára vált. Gondold csak át. Ő sem törődött azzal, hogy mint mondanak mások. Szeretett és ezt ki is mutatta. Az életét is feláldozta Izayoiért és Inuyasháért. És ez bizonyította, hogy mekkora szellem is ő valójában. Volt szíve és ez tette különlegessé. És te az ő fia vagy.
• Igazad lehet… Szóval mit tanácsolsz?
• Mond el a lánynak mit érzel. Ki tudja, lehet hogy ő is belédszeretett.
• Köszönöm a tanácsot… viszlát Kikyo. – mondta Sesshoumaru és eltűnt a fák között.
• Hát mégis van benne érzés. Belé is szorult valamennyi az édesapjából. – mosolygott Kikyo, majd elindult vissza a templomhoz.