Egy nap Miroku már vagy negyed órája vesződött a tűzzel. Keiko úgy döntött teszteli a tűzgyújtó varázsigét.

• Engedj oda. – kérte Mirokut, majd amikor a fiú félreállt, ránézett a rakás fára. – Arbor Flammo! – mondta és a tűz meggyulladt.

Az egész társaság ámultan nézett a lányra.

• Ti mondtátok, hogy fedezzem fel, miféle erőm van, nem?

A többiek mind bólintottak.

• Lányok, nem megyünk el fürödni? – vetette fel az ötletet Kagome. – Van a közelben egy tó.
• De, menjünk. – válaszolta Sango és Keiko egyszerre.

Ezzel a lányok elindultak. Gyorsan megtalálták a tavat. Villámgyorsan levetkőztek és belegázoltak a kellemesen hűvös vízbe. Egyszer csak Keiko elnézett a part felé.

• Ti nem érzitek úgy, mintha figyelnének? – és a szikla felé tekintett.
• Miroku… - sziszegte Sango.
• Unda Affluo! – kiáltott Keiko mire a leselkedőket nyakon löttyintette egy jó adag víz.

Utána meg jöttek Sango sziklái. Miroku visszaiszkolt a táborhelyre. Mikor a lányok visszaértek még megkapta Sangotól a magáét. Másnap Keiko kora hajnalban ébredt. Úgy döntött indulás előtt még egyszer lemegy a tóhoz. Elindult hát az ismert úton. Először csak nézte a vizet. Majd egy sikításra lett figyelmes a túloldalon. Egy kislány támadt meg egy hatalmas démon. Keiko odarohant.

• Delejgömb! – kiáltotta, mire az eltalálta a szörnyet.

Keiko odafutott a kislányhoz.

• Jól vagy? – kérdezte miközben talpra segítette.
• I-ig-igen. – remegte a kislány. – Te boszorkány vagy?
• Igen, illetve majdnem. De te mit keresel itt egyedül?
• Hát, Sesshoumaru Nagyúr elment még tegnap délben én meg szerettem volna megfürödni, Jaken-sama pedig még alszik.
• Értem. És mi a neved?
• Rin.
• Az enyém Keiko. Tudod, én is fürödni jöttem. Van kedved velem tartani?
• Igen! – mosolygott a kislány.

Mindketten bementek a tóba. Ott fröcsköltek, játszottak. Majd rezzen a bokor, és Keiko ijedten fordult hátra. Egy férfi állt a parton. Hosszú ezüstös haja már a combját érintette, szeme aranysárga volt, homlokán egy sötétkék félhold, arcán méregcsíkok. Vállán egy szőrméből készült palástot viselt.

• Sesshoumaru Nagyúr! Tessék elfordulni, éppen fürdünk!

Az szó nélkül elfordult, Rin pedig kiszaladt a partra felöltözni. Keiko mozdulni sem bírt, mintha megdermesztették volna az aranysárga szemek.

• Sesshoumaru Nagyúr! – csivitelte ismét Rin. – Keiko mentett meg! Egy szörny rámtámadt és elégette. – itt a kislány a fekete égésnyomra mutatott a füvön.

Közben Keiko magához tért és gyorsan ő is felkapkodta a ruháit.