Méreg
Írta: Sangobaba

Egy hosszú hajú férfi állt egy elsötétített szobában. Kezét ökölbe szorítva tartotta...markában megcsillant valami...talán egy ékkődarab?
A férfi mérgesen összeráncolta a szemöldökét, miközben mormogott valamit:
-Elvettél tőlem egy újabb ékkődarabot! Ezért megfizetsz, Inuyasha! És már tudom is hogy!- mondta Naraku.


Kagome boldogan tekert biciklijén a kis falu felé, ahol a középkori Japánban szokott megszállni barátaival, mivel Inuyasha szavai csengtek a fülében: “Aztán siess vissza hozzám, Kagome!”, és feltűnt előtte a fiú elpiruló arca is.
Mikor megérkezett, vidáman lepattant a bicajáról, és belépett a kis kunyhóba.
-Megjöttem! -mondta mosolyogva.
Inuyashának felragyogott a szeme, mikor meglátta a lányt.
-Szia Kagom! –üdvözölték őt Miroku és Sango. Kagome letette nagy sárga hátizsákját, és kipakolta belőle a szokásos dolgokat: kötszer, élelem, konzervek (Inuyasha megnyalta a száját), és egy-két ruhadarab.
-Gondolom már éhesek vagytok. Sango, főzzünk valami ebédet!- mondta Kagome. Miután kimentek, Kagome meghallotta Miroku noszogató hangját:

-Inuyasha, menj oda hozzá!- kicsit elpirult, de aztán megfegyelmezte magát, hogy milyen hülyeségeket képzel, azért mégis odafordult Sangohoz.
-Mondd, Sango, Inuyasha beszélt veletek...valamiről?- Sango egy pillanatra megtorpant.
-Ööömm...igen, beszélt, de megkért, hogy ne mondjuk el neked...- Sango hátrapillantott Kagome feje fölött- Itt is jön!
Kagome arca egy enyhébb vörös árnyalatot vett fel. Felállt, majd megfordult. Látta, hogy Inuyasha arca is eléggé rózsaszín, így magabiztosabban köszönt neki.
-Szia Inuyasha!
-Szia Kagome...!
-Még nincs kész az ebéd.
-Mi? Ja...nem azért jöttem...
-Akkor?
-Eljönnél velem egy kicsit?
-Persze...-elköszöntek Sangotól, majd elindultak az erdő felé. Egy darabig némán sétáltak, mikor Inuyasha megtorpant.
-Hmm...figyelj, Kagome...
-Inuyasha, azt hallottam, hogy...
-Igen, ezt akarom elmondani.-vett egy mély levegőt,és:
-Végeztem Kikyouval és azt szeretném mondani, hogy rájöttem, hogy ő csak egy halott lány, és te viszont igazi vagy, és itt vagy velem, és nem tudom, hogy te szeretsz e vagy sem, de én igen...-Kagomének kellett egy-két másodperc, amíg feldolgozta ezt az egyhuzamban elmondott vallomást. Inuyasha eközben fel-le járkált.
Kagome Inuyasha karjaiban kötött ki. Kicsit összevizezte könnyeivel a félszellem ruháját.
-Inuyasha...persze, hogy szeretlek! Olyan boldog vagyok! -így összegabalyodva tértek vissza a kunyhóba.
Kagome vasárnap reggel boldogan tért vissza világába. Még az iskolában is magán kívül teljesített, és ezért a barátnői folyton nyaggatták azzal, hogy biztosan barátja van.
Már péntek este elindult, hogy láthassa Inuyashát. Mikor megérkezett, látta, hogy a falu lángokban áll. Futott úgy, ahogy csak a lába bírta. Vállára kapta az íját és a nyilait. Mikor beért a faluba, látta, hogy a barátai már harcolnak. Az ellenfél egy szörnyű nagy szellem volt. Óriási kígyó teste, de ember feje volt. Méregfogaival lövöldözte a házakat, és az embereket. Kagome meglátott egy ékkövet benne. Mikor odaért Inuyashához, rögtön elmondta neki, hogy az ékkődarab a szellem testében van. Kilőtt egy szent nyílvesszőt...eltalálta a szellem nyakát. Ekkor a szellem összeesett. Mindannyian megnyugodtak, segítettek a túlélőknek, majd Miroku szólt:
-Mindenki a hátam mögé! Eltűntetem a maradékot!-levette a kezéről a gyöngysort, ám ekkor Inuyasha meghallott egy ismerős hangot.
-Miroku! Azonnal ÁLLJ MEG!
-Mié...?-és ekkor egy hatalmas mérgező darázs raj tűnt fel az égen. Újra kitört a pánik. Inuyasha, Sango, Miroku és Kagome felvették újra harci pózukat. A mérgező darazsak rászálltak a szellem tetemére, és Kagome látta, hogy még vagy három ékkőszilánkot raknak bele.
A szellem feléledt. Sokkal erősebben, és sokkal csúnyábban. A kis csapat ismét elkezdett harcolni. A szellem továbbra is lőtte ki a méregfogait. Kagome kilőtt megint egy nyilat....nem találta el a szellemet! A lány az oldalán érzett egy vágást, odanézett, és látta, hogy egy méregfog az, majd...

-Csak elájult, nyugodjatok meg!-mondta bíztatóan Kaede anyó.
Kagome kinyitotta a szemeit, de be is csukta, mivel egy sugárzó aranysárga szempár nézett rá aggódva.
-Kagome! Ébren vagy? Ugye nem fáj semmid?
-Igen...felébredtem, nem fáj semmim.-a lány felült, majd megfogta Inuyasha kezét.
Pár óra múlva szédülni kicsit kezdett, ezért kiment a kunyhóból. Sétálgatott picit, közben nagy levegőket vett. Ahogy így jobbra-ballra járkált, megpillantott az égen egy lélekrablót. Rögtön görcsberándult a gyomra. Nem tudott parancsolni a lábainak, és a fényes lélekrabló után eredt. Egyre több gyülekezett, és mindegyik ugyanabba az irányba szállt. Kagome kezdett egyre mélyebben befelé haladni az erdőben. Már messzebbről látta azt a tisztást, ahova a lélekrablók szálltak. Megállt egy közel eső fánál.
Elállt a lélegzete, mert egy fa tövében Kikyou ült. Beszélgetett valakivel, és a hangjából ítélve, azt a valakit nagyon szerethette. Kagome halkan lépkedett az avarban, és nyújtogatta a nyakát, de sehol sem látott mást.
Majdnem elájult.
Hirtelen a semmiből Inuyasha lépett elő.
”Ez lehetetlen! Inuyasha megígérte nekem, hogy végzett Kikyouval!”- gondolta magában, könnyeivel küszködve. Elhatározta, hogy most azonnal odafut, és...és....nem is tudta, mit akar csinálni, csak valahogy szét akarta választani őket! Vett egy mély levegőt, és elindult...

...volna, ha a lábai engednék. Sikítani próbált, de azt sem bírt. Csak kapálózott, és a lábai nem engedelmeskedtek. Egy göcsörtös gyökerű fában hirtelen orrabukott. Teljesen piszkos lett, és biztosra vette, hogy erre a hangzavarra Kikyou és Inuyasha is felfigyelt. Odanézett a tisztásra, de látta, hogy szerelme és Kikyou egymás karjaiban csókolóznak. Épphogy csak egy pillanatra lenézett a lábaira, mikor felpillantott, a tisztás üressé vált.

Valaki hozzáért Kagome hátához. A lány akkorát ugrott és sikított...egyben örült is, hogy ismét tud mozogni. Az öröme viszont rögtön elszállt, mikor meglátta, hogy az a valaki Inuyasha volt.
-Jól vagy, Kagome?
-Hagyj békén, Inuyasha!- tépte ki magát a félszellem kezei közül. Persze Inuyasha gyorsabb volt, és újra a karjai között volt a lány.
-Mi bajod van, Kagome, én vagyok az!
-Igen, TE! Pont ez a baj! Engem ne ölelgess úgy, mint az előbb Kikyout! FEKSZIK!- Inuyasha lefejelte a fa gyökereit, Kagome meg belevetette magát a Csontok kútjába. Inuyasha a gyökerek közt mérgesen kiabálta:
-Kikyout? Az előbb??? De hát én bennt voltam a kunyhóban!!!





2. fejezet

Kagome sírva bedőlt az ágyába, és rögtön el is aludt. Szörnyű álomképek gyötörték. Kikyou, Kikyou, Kikyou és Inuyasha...
Hajnalban felébredt. Úgy érezte, mintha nem is aludt volna semmit. Kiment a fürdőszobába, megdörzsölte a szemét, majd megmosta az egész arcát. Kicsit jobban érezte magát. El akarta terelni a figyelmét Inuyasháról, ezért lement a nappaliba, és bekapcsolta a tévét. Gondolta valami rajzfilm tereli el legjobban, ezért a gyerekcsatornára tette. Nézte egy darabig, de még mindig zsongott a feje. Kicsit elkezdett szédülni. Beült a legkényelmesebb fotelba, majd ismét nézni kezdte a tévét.
Meglepetéséből leesett a puha fotelról.
Megint ránézett a képernyőre, és sikkantott egyet...
Saját emlékképei játszódtak le újra, és újra, és újra, és újra...


-Menj azonnal utána!- taposott Inuyasha fejére Miroku. Inuyasha nagyon mérges volt Kagomére, amiért alaptalanul megvádolta. Nem is akart utánamenni.
-Nézd a hátizsákja is itt maradt!- mutatott a sárga batyura Miroku.
Végülis utánament, de nem ezért. Meg akarta tudni, miért mondta ezt szerelme.


Kagome a tévé előtt, a földön aludt. Szemei vérvörösre kisírva...
Inuyasha, mikor meglátta őt, egészen megijedt. Felemelte a kimerült lányt, majd betette az ágyába. Gondolta megvárja, amíg felébred a lány, és akkor tisztázzák a helyzetet.
Leült a lány íróasztalára. Mivel elkezdett unatkozni, keresett valami elfoglaltságot magának...elkezdett Kagome táskájában pakolászni. Ahogy kutatgatott, a kezébe akadt egy üvegcse...

Kagome felkelt, mivel ismét rémeset álmodott. Fogalma sem volt, hogy hogyan került az ágyába. Mikor kikászálódott, majdnem orra bukott valamiben. A táskája egész tartalma ki volt szórva a földre. Nem emlékezett, hogy hazahozta volna, ezért gyanakodni kezdett, hogy Inuyasha ott van.
Szívében a gyűlölet, és a szerelem harcolt egymással.
Az egész házat körbeszaladgálta, de sehol sem találta Inuyashát. Teljesen elszomorodott. Visszament szobájába, és összepakolta a kiborított táskáját.
Majdnem felrobbant, mikor észrevette, hogy hiányzik a kis üvegcse, amiben az ékkőszilánkokat tartotta.

Inuyasha egyedül volt a kunyhóban, mikor Sango belépett egy csomó tűzifával a kezében. Inu “lovagiasan” segített neki.
-Na, hol van Kagome?- érdeklődött Sango.
- Hol lenne? Hiszen hazament.- Sango egészen meglepődött Inuyasha érzéketlen hangjától.
-De hiszen utánamentél!
-És?- Sangot egyre jobban kezdte dühíteni ez a hangnem. Ahogy Inuyasha pakolta a tűzifát, az ékkőszilánkok csilingelve a földre estek a ruhájából. Sango nagyon meglepődött.
-Ezek az ékkőszilánkok??? De ezek Kagoméi!!!- Inuyasha belebámult Sango szemébe.
- Akkor...te csak ezekért mentél át? Így nem tud visszajönni!- teljesen kétségbeesett. Inuyasha továbbra se szólt semmit. Sango fogta a csontbumerángját, és jól fejbevágta Inuyashát (úgy, ahogy Mirokut is szokta :P).
-ÁÚÚ!- ordított fel Inuyasha -Ezt miért kaptam???
-Tudod jól.
-Jólvan! Kagome soha többé nem jön vissza. Erről gondoskodtam! Nekem nem kell, ha hazugságokat talál ki, és nem bízik bennem!- közben persze teljesen mást érzett.
Sango sírva rohant ki a kunyhóból.

3. fejezet


Az elsötétített szobában Naraku elmosolyodott, amint látta Inuyasha tettét.
-Elvette a lánytól az ékköveket! Nem is kellett olyan sokat várni rá! –majd gonoszan felnevetett.

Újabb furcsa lény támadta meg a falut. Miroku nem használhatta az örvényt, miivel a terület tele volt Mérges darazsakkal. Így Sangora és Inuyashára hárult a feladat, hogy végezzenek a szellemmel.
A gonosz lény még el sem fáradt, mikor Sango kimerülten, tele sebekkel a földre rogyott. Miroku gyorsan elvitte őt egy biztonságos helyre.
Inuyasha egyedül harcolt tovább a szellemmel. Hiába használta a legerősebb támadásait, a szellemnek különleges pajzsa volt. Épp felkészült a következő csapásra a Tessaigával, mikor a szellem összeesett.
Inuyasha nagyon meglepődött. A mérges darazsak ugyan nem mentek el, de a falu népe ismét megnyugodott.
Félszelllemünk fáradtan ült le a kunyhóban. Nagyon hiányzott neki Kagome.
-Szerintetek ennek a szellemnek mi értelme volt? Miért küldte ide Naraku? Mert biztosan ő küldte, hiszen a darazsak is itt voltak!- gondolkodott hangosan Miroku.
-Nem tudom, szerzetes, nem tudom. –mondta Sango. Szegény lány teljesen tele volt sebekkel, és az arcán látszódott, hogy nagyon fájnak neki. Inuyasha és Miroku nem kis meglepetésére a lány a szerzetes vállára hajtotta a fejét.

Kagome egész héten nem ment iskolába. Az olodalán lévő seb begyulladt. Amúgy sem látta értelmét, hogy menjen, hiszen folyton csak Inuyasha járt a fejében.
Nap mint na ott ült a Csontok kútja szélén, néha még bele is mászott; várta, hogy valami csoda történjen, vagy legalább Inuyasha érte jöjjön.
Emellett szörnyű fejfájás és rémes hallucinációk gyötörték a lányt. Többször látni vélte Kikyout és Inuyashát, amint a Szent fa körül sétálgatnak. Viszont amikor megkérdezte öccsét, hogy lát-e valakit...hát nem látott, és bolondnak nevezte nővérét.
Lassan már ő is kezdte magát így érezni.

Naraku most már nagyon türelmetlen volt. Minél hamarabb meg akarta szerezni az összes ékkőszilánkot. Kilépett sötét szobájából, és elhatározta, hogy most ő maga fog elmenni értük-persze jó párszáz szellem kíséretében.

Inuyasha hirtelen talpra ugrott.
-Mi a baj?- kérdezte Sango.
-Készüljetek! Érzem Naraku szagát! –mondta gyűlölködve. Mindannyian gyorsan felöltötték harci felszerelésüket, majd kifutottak a kunyhóból. Sangot még mindig fájdalom kínozta, ezért Miroku felkapta a lányt a hátára.
Inuyasha nagyon gyorsan futott a szag irányába, mikor hirtelen megállt. Szemeit az égre néztek.
Több száz szellem repült egyenesen a falu felé, és elsötétítették még a Napot is.

A harc elég brutális volt...Mirokun szó szerint cafatokban lógtak a ruhadarabok, és az ő teste is tele lett sebekkel. Sango hősiesen használta a csontbumerángját, amit végül egy nagy szellem apró darabokra tört...a lány pár csontjával együtt.
Inuyasha nagyon nehezen, de végzett az utolsó szellemmel is. Kimerülten terült el a földön. Az egész harc alatt Kagome járt a fejében...ha esetleg meghalna....milyen csúnyán váltak el...és úgy szerette....


Naraku szaga továbbra is ott terjengett a levegőben. Inuyashát ez nagyon idegesítette. Ruhájában az ékkőszilánkok után tapogatózott...döbbenten vette észre, hogy nem voltak ott.
Az égen megcsillant valami.
Inuyasha rögtön odanézett, -de majdnem hanyatt esett -egy közönséges szarka lábai között volt a csillogó üvegcse.
Rögtön a madár után eredt. Az rászállt a Csontok kútjára. Inuyasha rá akart ugrani, mikor egy hang megszólalt a háta mögött.
-Én a helyedben nem tenném, Inuyasha!- Naraku gonosz hangja szinte sugárzott. Inuyasha odafordult, előrántotta a kardját, majd rátámadt Narakura.
-Most meghalsz!-kiáltotta mérgesen. Naraku ügyesen kitért minden támadása elől.
Mikor Inuyasha megállt egy percre, hogy levegőt vegyen, Naraku előrántott egy érdekes kardot.
-Jól nézd meg ezt, Inuyasha! Ez itt a Tukaran! Ez fog megölni téged!!! – csak megsuhintotta a gonosz kardot, és az Inuyasha mellett lévő fát teljesen eltörölte.
Inuyasha fejében Kagome járt.


Kagome otthon ismét a Csontok kútja körül mászkált.
Kész lett volna megbocsátani szerelmének, amiért Kikyouval csókolózott...kezdte azt hinni, hogy esetleg azt is csak hallucinálta.
Nagyon hiányzott neki Inuyasha érintése, illata, csókja...


Naraku tulajdonképpen nem is Inuyashát célozta, csak összevissza suhogtatta a Tukarant –ami így már a környék összes fáját a földdel egyenlővé tette.
De mindig a félszellem mellé célzott, így Inuyashának egyfolytában ugrálnia kellett.
A szarkát már rég kettétépte az egyik ilyen támadás. Így csak teteme, vagyis inkább annak a hátsó része, és az ékkövek egyensúlyoztak a kút szélén.
Inuyasha minden erejét összeszedve megtámadta Narakut. Ő könnyen kivédte. Ezután már közvetlenül Inuyashát támadta.
Inu maga elé tartotta a Tessaigát, nekicsapódott a kútnak, és kardja sima kardddá változott vissza.

Az ékkövek beleestek a kútba.

Kagome, ahogy ott búslakodott a kút szélén, meghallott valamit. Fogta az íját és a nyilait, és óvatosan belemászott a kútba.

Naraku Inuyasha torkának szegezte a Tukarant.
-Ugye most nincs itt a lány, hogy megmentsen?
-Nincs! És nem is kell!!!- mondta saját magával ellenkezve Inuyasha.
-Á, szóval hatott a méreg!
-Méreg???- lepődött meg a félszellem.
-Most, hogy úgyis meg fogsz halni, elmondhatom.- mondta negédesen Naraku.- Mikor elvettél tőlem egy újabb ékkődarabot, elhatároztam, hogy bosszút állok. Így a faludra küldtem Ekanorut, a kígyóasszonyt. Persze felruháztam jó pár gonosz ékkődarabbal. A méregfoga eltalálta a lányt, amitől képzelődni kezdett.- eközben már majdnem belenyomta kardját Inuyasha torkába.- És nem kellett sokat várni, a lány hazament, te meg nem tudsz nélküle rendesen harcolni...
Inuyasha elmosolyodott, mikor megérzett egy ismerős illatot.

Egy Szent nyílvessző repült ki a kútból.

Narakunak elkerekedett a szeme. A nyílvessző eltalálta a gonosz szellemet, aki ezután eltűnt.
Inuyasha a fáradtságtól összeesve a kút tövében elaludt...
Kagome nagy nehezen kimászott. Majdnem ráugrott Inuyashára, mivel nem vette észre. Mikor meglátta, örömében sikkantott egyet.
-Inuyasha!- erre a félszellem magához tért.
-Kagome...! Bocsáss meg nekem...
-Nem, te bocsáss me...- Inuyasha magához rántotta, és megcsókolta a lányt.
Csak akkor hagyták abba, mikor egy hang megszólalt.
-Khmm, khmm!- köhécselt Miroku, hátán a félájult Sangoval.
Kagome erre elvette száját Inuyasháéról, de továbbra is ölelték egymást.

Nem sokkal később Inuyasha megkérte szerelme, Kagome kezét...de ez már egy másik történet...