- Karácsonytól Karácsonyig -

Megjegyzés: A sztorinak nincs sok köze az eredeti Legendák Gyermekéhez…persze a szereplők ugyanazok és a képességeik is, de ne csodálkozzatok, ha van némi eltérés. Egyszóval ez egy külön sztori

• Maya! Mit szöszmötölsz már annyit? Le kell mennünk segíteni a díszítésben!
• Jól van na! Mindjárt készen vagyok! – lépett ki Maya a fürdőből, pocakja már szépen gömbölyödött, hiszen Kadzuval első közös gyermeküket várta.
• Ez csak a díszítés nem maga a bál!
• Már mehetünk is…

Kadzuval együtt mentek le a szalonba, ahol a család többi tagja már a fa felállításánál ügyeskedett. Inuyasha alulról támasztotta, míg Kadzu apja fent próbálta kirögzíteni. A két fiatal éppen időben érkezett. Maya segített Inuyashának támasztani bármennyire is próbáltál a többiek lebeszélni a lány nem engedett.

• Csak terhes vagyok, nem beteg. – hangoztatta.

Kadzu pedig a saját apjának kikötözni. Ezután Kagome is megérkezett, nyomában több tucat dísszel.

• Ezt mind a fára akarod rakni, Kagome? – hökkent meg Inuyasha.
• Igen, miért? – nevetett a lány. – Majd Maya segít nekem.

Ebben a pillanatban a palota ajtaja kinyílt és besétált rajta Miroku és Sango. A gyerekek otthon maradtak Kohaku felügyelete alatt.

• Miroku! Sango! – rohant oda hozzájuk Kagome. – De jó, hogy eljöttetek!
• Azt hitted kihagyjuk, hogy annyi év után újra a barátainkkal karácsonyozzunk? – kacsintott Sango.
• És lesznek jó lányok a bálon? – csillant fel Miroku szeme.

Ám ez a csillogás hamar ki is aludt, Sango annyi éve bevált módszerének köszönhetően. Miroku a fején lévő púpot tapogatva odament a többi fiúhoz. A lányok pedig összefogtak és kiterelték őket a bálteremből. Ők pedig nekiálltak díszíteni a fát. Maya ágról ágra ugrálva tette fel a díszeket, Kagomét meg minden reccsenéskor a szívroham kerülgette, hogy lánya esetleg leesik, de azért szaporán aggatta az alsó ágakra a díszeket, Sango pedig a báltermet díszítette Kirara segítségével. Ezalatt a fiúk a dolgozószobában beszélgettek.

• Ez szép, kitiltanak minket a nők! – szólalt meg Kadzu apja, Karamo nagyúr.
• Hiába, Maya és Kagome ellen nincs mit tenni…főleg ha még Sango is csatlakozik. – válaszolt Inuyasha.
• De mit csináljunk, ha egyszer így szeretjük őket. – mondta Kadzu.
• Tényleg Kadzu, lesz majd számodra egy meglepetésem. – borzolta meg a fia fejét Karamo.
• És mi?
• Majd meglátod mindjárt.

Ezalatt Inuyasha veszélyes dolgot követett el. Kiment a bálterembe, hogy megnézze a lányok hogyan boldogulnak.

• Szívem, ne aggódj és menj csak vissza a többiekhez. A bál előkészítése a nők feladata. – mondta Kagome és visszatessékelte a fiút a többiekhez.

A bálteremben tovább ment a sürgés-forgás. Maya és Kagome felrakták az utolsó díszeket, Sango pedig a helyére rakta az utolsó koszorút. Ekkor bementek csapatostul a fiúkhoz.

• A bálterem készen áll. – mondta Maya és beleült Kadzu ölébe.

Ekkor felállt Karamo nagyúr.

• Nos Kadzu, akkor jöhet a meglepetés…Gyere be Arani!

Ekkor egy kecses nő lépett be a szobába. Hosszú barna haja volt, kék szeme, arcán és a kezén piros méregcsíkok.

• A-any-anya? – döbbent le Kadzu.
• Igen fiam én vagyok.
• De, azt hittem meghaltál.
• Jobb volt, ha úgy tudod. Igazából muszáj volt elmennem a te érdekedben. De mindegy ennek már vége.

Kadzu felállt, odament az anyjához, majd szorosan átölelte. Majd bemutatta neki a többieket.

• Anya, ő itt a feleségem Maya.
• Nagyon örvendek.
• Én is, asszonyom.
• Ugyan már, ne asszonyozz itt engem, elvégre az anyósod vagyok. Csodálom, hogy ilyen fiatalon már összeházasodtatok. Hány éves is vagy Maya?
• A következő hónapban leszek 18.
• És ilyen fiatalon is már hamarosan megajándékoztok minket egy unokával is! – nevetett Arani.

Maya és Kadzu erre elpirult.

• Jól van na, nem akartalak zavarba hozni titeket. – ekkor Kagoméhez és Inuyashához fordult. – Ti bizonyára Maya szülei vagytok. Inuyasha és Kagome.
• Nagyon örülünk.
• Hát még én.
• Ők itt Sango és Miroku anya.
• Igen. Hihetetlen, itt áll előttem a híres négyes. Nagyon sok jótettet hajtottatok ti annak idején végre. – ámuldozott Arani.
• De az sajnos elmúlt.
• De hol van… - kezdte Inuyasha.

Ekkor nyílt a szoba ajtaja és belépett rajt Sesshoumaru és Rin.

• Sesshoumaru – tette hozzá Inuyasha.
• Üdv! – köszönt Sesshoumaru.
• Sziasztok! – mondta Rin is.
• Örülünk hogy itt vagytok. – mondta Maya és ekkor az órára nézett. – Te jó és már ennyi az idő?! Indulnunk kell öltözni!

Sesshoumaruék és Sangoék is kaptak egy-egy szobát, így mindenki visszavonulhatott öltözni.

• Hihetetlen, hogy annyi év után végre együtt ünnepelünk. – mondta Maya, miközben egymás derekába kapaszkodva mentek Kadzuval a szobájuk felé.
• Igen, és az is, hogy anyám itt van velünk. Végre tényleg együtt lesz a család. És már tudod mit fogsz felvenni?
• Hát persze. Úgy ismersz engem, mint aki mindent az utolsó pillanatra hagy?
• Hát…
• Inkább ne mondj semmit.
• Jó, jó. – mentegetőzött Kadzu, majd beléptek a szobába.

A szoba nagyon barátságos volt. Az ablakon beszűrődtek a lemenő nap sugarai, így az egész narancsos-vöröses fénybe úszott.

• Hát nem gyönyörű? – ment oda Maya az ablakhoz.
• Nem, te vagy gyönyörű. – lépett mögé Kadzu és elkezdte a lány nyakát csókolgatni.

Maya erre megfordult és átölelte a démon nyakát. Most egy hosszú csók következett. Kadzu könnyedén felkapta Mayát, majd az ágyhoz sétált vele. Lassan kigombolta a lány felsőjét. Maya sem maradt tétlen, kezével benyúlt a fiú kimonoja alá és széthúzta, miközben a mellkasát simogatta. Kadzu minden ruhát, ami fölösleges volt ledobált a földre. Immár ott álltak, jobban mondva feküdtek meztelen felsőtesttel. Ezután jött az alj. Kadzu villámgyorsan lekapta a lányról a bugyival együtt. Maya ugyanígy. Közben egy percre nem engedte el Maya ajkait. Aztán haladt a csókokkal szépen lefele. A végén már a lány hasát csókolgatta. Érezte, hogy a pici rugdal. Ezután újra és újra egymáséi lettek. Maya végigsimította a fiú erős, izmos felsőtestét. Kadzu nagyon gyengéden bánt a lánnyal, figyelte minden apró reakcióját. Mikor aztán mindketten elfáradtak, Maya ráhajtotta a fejét Kadzu mellkasára és úgy pihentek.

• Én annyira boldog vagyok, Maya.
• Én is, bár amikor megtudtam pár hónapja, hogy gyermeket várok, úgy gondoltam erre még abszolút nem állok készen, hiszen anya szerint még én is szinte gyerek vagyok.
• Így fogsz felnőni. Hidd el, felneveljük ezt a kis csöppséget és te leszel a világ legjobb édesanyja.
• Köszönöm, aranyos vagy. De most már ideje lenne felöltözni, mert nemsokára kezdődik a bál.
• Akkor keljünk.

Maya lemászott Kadzuról, majd a szekrény elé állt.

• Kadzuuuu… - fordult Maya a fiú felé.
• Mondjad szívem. – válaszolta a fiú kedvesen, miközben felvette a nadrágját.
• Így nagy hassal is tetszek neked?
• Jaj de buta vagy. Hát persze, hogy tetszel. – ment oda a fiú, majd megcsókolta Mayát.

Az erre elmosolyodott. Majd kivett egy gyönyörű ruhát a szekrényből. Hosszú, testhez simuló, de nagyestélyi selyemruha volt hófehér színben. Többet így nem lehetett belőle látni. Kadzu éppen a nyakkendőjét próbálta bekötni, amikor rápillantott Mayára, aki épp az imént húzta fel a ruhát. Hát őszintén szólva elámult szeme-szája. Kettős pánttal és mély dekoltázzsal volt még felszerelve a ruha, ami kiemelte Maya melleit, amikre mindig is büszke volt. A háta szabadon volt, ami láthatóvá tette hófehér, selymes bőrét. Ráadásul még a hasa is elég jól látszott benne. Ez utóbbi Kadzu kívánsága volt. A lány felvette a hozzá illő cipőt, majd leült a tükör elé, hogy ékszert keressen, kisminkelje magát, valamint hogy megcsinálja a frizuráját. Maya igazán kreatív volt ezt illetően. A haját felkontyolta, majd vastag tincseket hagyott ki belőle. Az egész kontyot átszelték a vastag fürtök. Így még a fülei is éppen hogy csak kilátszottak. Kadzu gyönyörködve nézte. Majd a lány az ékszerdobozában kezdett kutatni megfelelő kiegészítő után. Ekkor Kadzu a lány mögé lépett, majd egy értékes, kék színű gyémántot tett a nyakába.

• Kadzu…
• Azt akarom hogy ragyogj…ragyogjatok… - tette hozzá a fiú és a lány hasára tette a kezét.
• De engem nem kell ékszerekkel elbűvölnöd.
• Aki megérdemli az megérdemli.
• Most nézem, hogyan kötötted te be a nyakkendődet? – Maya felállt és megigazította a férje nyakkendőjét.

Kadzu ezt kihasználva egyik kezével magához húzta és megcsókolta a lányt. De indulniuk kellett, mint a bál házigazdáinak. Jól el is késtek, már mindenki ott volt, a vendégek, Kagome és Inuyasha, Sango és Miroku, Rin és Sesshoumaru, Arani és Karamo. Amikor beléptek egymásba karolva megszólaltak a trombiták.

• Kadzuhiro nagyúr és Maya úrnő!

Mindenki tapsolt, ők meg szépen lassan lesétáltak a hosszú lépcsőn.

• Szeretnék valamit bejelenteni! – hallatszott Kadzu mély hangja.

Erre mindenki felfigyelt, Maya pedig lesütötte a szemét.

• 5 hónap múlva eggyel többen leszünk. A felségem Maya a közös gyermekünket várja!

Erre hatalmas éljenzés tört ki. Mindenhol mosolygó arcok voltak, kivéve egy helyen. Valahol hátul állt egy lány, aki erre a bejelentésre úgy reagált, hogy ökölbe szorult a keze. Gyönyörű lány volt, hosszú barna haja csigákban omlott a vállára, smaragdszínű szeme féltékenységet tükrözött. Méregcsíkok húzódta a vállain és a hasán. Feltehetően teljesen démon volt. Bordó, testhezálló ruhát viselt, ami elég sokat megengedett mutatni testéből. Ő volt Kíra, Kadzu Maya előtti barátnője. Aztán a fiú szakított vele, amikor eljegyezték az újszülött Mayával. Bár a fiú akkor még nem gondolta, hogy ez tényleg működni fog, de kellemesen csalódott, hiszen boldog házasságban élnek Mayával. Kíra úgy csinálta, hogy gondolatai ne üljenek ki arcára. A sok gratuláció után Maya és Kadzu odasétáltak családjukhoz. Persze ezzel korántsem volt vége az estélynek. Kíra előreküzdötte magát, majd odasétált egykori kedveséhez.

• Szia Kadzu…

A fiú erre megfordult.

• Kíra?
• Igen én vagyok… - mosolygott a lány és adott két puszit Kadzu arcára.

Erre Maya is megfordult.

• Kíra, had mutassam be a feleségemet Mayát. Maya ő itt Kíra egy régi barátom.
• Na az azért egy kicsit több volt mint barátság. – nevetett a lány. – Amúgy nagyon örvendek. Nem gondoltam volna, hogy ti tényleg összejöttök, ráadásul még gyermeket is vártok. Gratulálok.
• Már miért ne jöttünk volna össze? – húzta fel a szemöldökét Maya.
• Jól van Kíra, elég a nosztalgiából. – próbálta leállítani Kadzu.
• Én azért elmesélném. Tudod, amikor a szüleitek eldöntötték, hogy ti egyszer össze fogtok házasodni Kadzu meg én együtt voltunk. Egyik férfi sem örülne, miközben ő már felnőtt egy újszülöttel eljegyzik. Végülis miattad kellett szakítanunk…huhu, ha hallottad volna Kadzu akkor mi mindennek elmondott…bár még hónapokig találkozgattunk, de aztán az apja megtudta és így végleg elváltak útjaink. Ezért lepődtem annyira meg, amikor ti összejöttetek. – fejezte be Kíra a történetet.

Maya szemében megcsillant pár könnycsepp, de ezt csak az láthatta aki pár centire állt tőle, így senki sem látta, hogy sír.

• Hát, köszönöm, hogy elmondtad. – mondta Maya és elviharzott onnan.
• Most ez boldoggá tett, Kíra? – kérdezte szemrehányóan Kadzu.
• Hopsz….nem tudtam, hogy nem avattad be minden részletbe az életeddel kapcsolatban. – mondta a lány ártatlan arccal.
• Mayát kímélni kell az ilyenektől. Ha nem láttad volna állapotos. – mondta Kadzu és elindul megkeresni a lányt.
• Már nem sokáig. Teszek róla, hogy elmenjen az a gyerek… - sziszegte Kíra a fogai között.

Kadzu közben kereste Mayát a tömegben. Végül a kertben találta meg, a kerti tó mellett, a hintaszékben. Hátradőlt, keze a hasán nyugodott és nézte a gyönyörű csillagos eget. Körülötte a hó mind el volt olvadva. Ez arról tanúskodott, hogy pár perccel ezelőtt nagyon is ideges volt, de most aránylag nyugodtan ült. Néhány könnycsepp nyoma még látszott az arcán. Kadzu leült mellé.

• Minden rendben, Maya?

De a lány nem felelt.

• Na idefigyelj Maya! Ez mind már nagyon régen volt és akkor szerettem Kírát. Legalábbis azt hittem, hogy szeretem. De az csak egy fellángolás volt. Akkor még nem ismertelek és nem tudtam milyen vagy. És azokat a dolgokat sem gondoltam komolyan. Csak dühömben mondtam. Nekem Kíra már nem jelent semmit. Kérlek bocsáss meg nekem. Én tényleg nem akartam, és mióta veled együtt vagyok nem is találkoztam vele. Biztos azért jött hogy összeugrasszon minket és… - ám ekkor Maya befogta a fiú száját és felmutatott az égre.

Az éjszakai fénybolton gyönyörű fényjáték ment végbe. Olyasmi mint a sarkifény, de mégis más. Kadzu abbahagyta a magyarázkodást és ámulva figyelte. Amikor a fény elkezdett halványodni a pár szenvedélyes csókban ért össze. Mikor szétváltak Maya végre megszólalt.

• De több ilyen nem jut a tudomásomra, ugye?
• Nem. De tudnod kell, hogy bármi is történt a múltba, az elmúlt és ez itt most a jelen. És én téged szeretlek.
• Rendben…most még megbocsátok.
• Gyere mennyünk vissza. Hideg van itt kint. – Kadzu levette a zakóját és ráterítette Mayára.

Egymást átölelve mentek vissza a bálterembe, Kíra nem kis bosszúságára. Kadzu ekkor szembefordult Mayával.

• Egy táncra hölgyem?
• Örömmel uram. – kuncogott Maya.

Egy szép lassú számot játszottak, így egymáshoz simultak. Eközben a család minden egyes tagja a táncparketten volt. Kivéve Rint és Sesshoumarut.

• Ugyan már Sessh, egy táncba nem halsz bele.
• De én soha nem tudtam jól táncolni!
• Akkor itt az ideje, hogy megtanulj! – mondta Rin és berángatta Sesshoumarut a táncparkettre.

Ott aztán szorosan a férfihoz húzódott. Aztán elkezdtek táncolni. Sesshy nem is volt olyan botlábú, mint amilyennek mondta magát. Végül aztán minden vendég egy körbe állt és nézték az 5 táncoló párt. Amikor táncnak vége lett minden visszaállt a báli hangulatba. Kíra odament Kadzuhoz és Mayához.

• Kadzu, nincs kedved táncolni velem? A régi idők emlékére…csak egy tánc.

Kadzu Mayára nézett, aki nem szívesen, de bólintott. Kadzu és Kíra eltűntek a táncolók között. Maya pedig magányosan kiment a teraszra. Bízott Kadzuban, de ez a Kíra nem tetszett neki. Inuyasha meglátta a lányát magányosan ácsorogni és odament hozzá.

• Hát te meg miért lógatod itt egyedül az orrod? És merre van Kadzu?
• Egy ismerőse elrángatta táncolni…de nekem bűzlik valami akörül a nő körül.
• Akkor gyere.
• De hova?
• Egy kicsit megforgatom a lányomat. Már ha szabad. Közben te meg szemmel tartod Kadzut. – ezzel Inuyasha belekarolt a lányába, majd a táncparketten kötöttek ki.

Aztán Maya megpillantotta Kadzut. Ekkor majdnem rosszul lett. Inuyashának úgy kellett elkapnia, hogy össze ne essen ott a táncparketten. Kadzu és Kíra ott csókolóztak! Kadzun pedig nem látszott, hogy ellene lett volna a dolognak. Inuyasha felkapta a lányát és kiment vele a tömegből. Mindenki odarohant hozzájuk.

• Mi történt? – kérdezte rémülten Karamo.
• Az, hogy a drága fiad, ott csókolózott valami régi nőjével és Maya pont meglátta!
• Ez lehetetlen! Kadzu soha nem csinálna ilyet!
• Menj és nézd meg a saját szemeddel!

Karamo nagyúr nem is mondatta kétszer, átvágott a tömegen és már nem azt látta, hogy csókolóznak. Kint voltak a teraszon, Kíra a korláton ült, Kadzu keze a ruhája alatt. Szerencsére Karamo időben érkezett, mielőtt a fia valami ostobaságot csinál. Megfogta Kadzu vállát és maga felé fordította. A fiú tekintete üveges volt. De Karamo ordítása meg két pofon észhez térítette.

• TE OSTOBA! MIT A FRÁSZKARIKÁT MŰVELSZ ITT EZZEL? – itt Kírára bökött. – 18 ÉVE ELTILTOTTALAK TŐLE. EZ EGY BOSZORKÁNY!
• Én? Nem csináltam semmit… - ám ekkor meglátta Kírát, hogy a fele ruha lent van róla, és magát is kigombolt inggel. – Apám, nem voltam magamnál. Biztos elvarázsolt.
• Hát most már bánhatod! Maya végignézte az egész előjátékot!

Kadzu erre teljesen elsápadt. Karamo pedig kidobatta Kírát a kastélyból. Ezalatt Inuyasháék felvitték a lányukat a szobájába és lefektették az ágyba. A lány szeméből ömlöttek a könnyek. Nem nézett senkire, csak feküdt. A többiek nagyon aggódtak miatta és a baba miatt is.

• Hagyjatok magamra. – szólalt meg végül Maya.
• De kislányom…
• Hagyjatok magamra!!!!!

Inuyasháék bár vonakodva, de kimentek. Ekkor ért fel az emeletről Karamo és Kadzu.

• Egy boszorkány elvarázsolta. Nem volt önmaga.
• Mayának ezt magyarázhatja. Ha ő valamit a fejébe vesz és még látta is… - mondta Kagome.

Kadzu nyelt egyet, majd benyitott a Mayával közös szobájukba.

• Maya… - szólalt meg a fiú, ami végzetes hiba volt.

A fiú a nyitott ajtón keresztül kirepült szobából, neki a falnak a folyosón.

• Hagyd egy kicsit lehiggadni. – mondta Arani. – Ha már nem lesz ennyire dühös, talán lehet vele beszélni.

A bálnak is hamarosan vége lett így az egész család szétszéledt ki-ki a maga szobájába. Kadzu sem tehetett mást, minthogy beköltözött az egyik vendégszobába. Maya csak arra várt, hogy minden elcsendesedjen. Odament az asztalhoz, lefirkantott egy levelet, csak egy pulóvert vett fel és úgy surrant ki a kastélyból. Kint kemény hideg volt, tombolt a szél és a hóvihar. Maya nehezen tudott menni. Fázott, de nem törődött vele. Csak el akart tűnni minél előbb. Végül már nagyon elfáradt, hiszen állapotos volt, így az egyik rejtett barlangba húzta meg magát. Álmos is volt, de erőt vett rajta az ész hatalma.

• Nem aludhatok el…akkor megfagyunk mindketten. Nem szerzem meg ezt az örömet Kadzunak és annak a lotyónak.

Reggel, amikor ébredezni kezdett a kastély, Maya már rég úton volt és kilométerekre járt onnan. A hó elnyomta a szagát, nyomait pedig betakarta a szél. Kadzu első dolga az volt, hogy Maya szobájához ment. Az ajtón keresztül kezdett hozzá beszélni.

• Maya, én soha nem csalnálak meg. Az az átkozott boszorkány valamivel elvarázsolt. Én téged szeretlek. Téged és a születendő gyermekünket. Maya, kérlek. – ezzel benyitott, de egy üres szobát talált.

Megnézte a fürdőt, átfésülte az egész szobát, végül a tekintete az asztalon lévő cetlire esett.

“ Kedves anya és apa!

Úgy gondolom, nekem nincs itt maradásom, a bizalom törékeny dolog és nekem a bizalmam megrendült Kadzuba. Kérlek ne keressetek, mert mire ezt a levelet olvassátok én már messze járok. A gyermekemről egyedül is tudok gondoskodni, Kadzut pedig nem akarom arra kényszeríteni, hogy velem maradjon. Nagyon szeretlek benneteket és igen…Kadzut is.

Lányotok:

Kadzunak hosszú idő óta most előtörtek a könnyei. Gyorsan felkapkodta magára a ruháit, ő is firkantott egy levelet a többieknek majd villámgyorsan elindult Maya után. A lány már teljesen le volt gyengülve. Nem aludt egy szemhunyásnyit sem, fáradt volt és éhes. Ráadásul érezte, hogy a babával sincs minden rendben. Kimerülten esett össze az erdő közepén. Mikor felébredt egy barátságos kunyhóban találta magát. Egy nő lépett be. Miko ruhát viselt, de a haja sötétbarna volt, a szeme pedig kék.

• Látom felébredtél. Ugye tudod, hogy nagy felelőtlenség a te állapotodban ilyenkor kint mászkálni?
• Tudom, de muszáj volt eljönnöm otthonról. – mondta Maya és töviről hegyire elmesélt mindent a titokzatos nőnek.

Nem tudta, miért mondja, de úgy érezte valakinek ki kell öntenie a lelkét.

• Szóval a neved Maya. Én Haya vagyok. Ha gondolod itt maradhatsz nálam. Olyan rossz magányosan élni.
• Köszönöm, szívesen itt maradnék.
• Akkor ezt megbeszéltük. Most pedig pihenj. Nagyon kimerült lehetsz. Ráadásul majdnem elvetéltél. Szerencse, hogy megtaláltalak.

Haya megvárta amíg a lány elalszik, majd kiment a kunyhóból. Kadzu eközben mindent átforgatott Maya után. Amikor a család többi tagja elolvasta a levelet, ők is Maya kutatására indultak, de hiába. Haya kunyhója olyan rejtett helyen volt, hogy nem találták. Közben teltek a hónapok. Maya sokat segített befogadójának, aki tökéletesen meg volt elégedve a lánnyal. Közben Maya hasa is egyre nagyon, nagyobb és nagyobb lett. Ezalatt a palotában már mindenki kezdett lemondani Mayáról. Kadzu teljesen magába fordult, önmagát okolta mindenért. “Ha életben van mostanában fogja megszülni a gyermekünket.” – gondolta.

És igaza is volt. Maya pont a gyógynövényeket rendezte, amikor rátörtek a fájdalmak. Felkiáltott. Haya berohant a kunyhóba, azonnal hozta a melegvizet, törölközőt és amire még szükség volt. Hosszas vajúdás után Maya világra hozta első gyermekét, de ő maga majdnem belehalt. Az utolsó amit hallott ennyi volt:

• Gyönyörű kisfiad született!

Ezzel elájult. Szúrós szagra ébredt fel. Haya tartott egy gyógynövényt az orra alá.

• Most már ideje felébredned. Valaki az ebédjét követeli.

Ekkor halotta meg a babasírást. Haya átadta Mayának a kisfiát. Neki nem voltak kutyafülei, hegyesek voltak, mint az apjának. A haja barna volt és hosszú, a szemei aranysárgák. Maya megszoptatta a kicsit.

• És milyen nevet adsz neki?
• Kiru.
• Nagyon szép név. És az apjának nem akarsz szólni?
• Nem. Ő számomra nem létezik.

Kadzu ezalatt még mindig nem adta fel. Járta az erdőket és Mayát kereste. Azon a napon is így volt. Maya karjaiban a pár napos kisfiával sétálgatott. A kicsit váratlanul sírni kezdett. Ezt Kadzu is meghallotta. Elindult a hang irányába. Maya leült egy fa alá, kigombolta a blúzát és megetette Kirut. Ekkor a bokrokból kilépett Kadzu. Először nem akart hinni a szemének. Azt hitte álmodik. De amikor Maya ránézett, látta hogy ez a valóság.

• Maya! – odarohant hozzá és letérdelt. – Végre megtaláltalak. Már az egész kastély lemondott rólad.
• Talán jobb is így.
• De Maya én szeretlek.
• Akkor miért azzal a másik nővel csókolóztál?! – ezzel felakart állni és elrohanni, de Kadzu elkapta.
• Ha végighallgatnál elmondanám. Az a nő egy boszorkány. Elbájolt, hogy minket szétugrasszon. Hát nem érted, pont ez volt a célja és te még a kedvében is jársz!
• Esküszöl?
• Bármire esküszöm, hogy ez az igazság.

Mayából ekkor előtört a zokogás és odabújt Kadzuhoz.

• Én annyira szomorú és elkeseredett voltam. Azt hittem nem szeretsz.
• Hogy jutott az eszedbe ilyen butaság? Én már ével óta ugyanúgy szeretlek, ha lehet ezt mondani talán egyre jobban. De mindegy. Lényeg, hogy újra együtt vagyunk.

Ekkor valami elkezdett gügyögni Maya karjaiban.

• Mi a…?
• Kadzu bemutatom a fiadat Kirut.
• Hát megszületett? Megfoghatom?
• Persze. – mosolygott Maya és átadta Kadzunak a kicsit.

Kadzu eléggé ügyetlenül, de azért biztosan fogta.

• Olyan kicsi…
• Hát igen, elvégre még csak 3 napos.
• Mond csak, ugye visszajöttök a kastélyba?
• Igen…de előbb el kell búcsúznom valakitől.

Ezzel visszamentek Haya kunyhójához. A két lány elbúcsúzott egymástól majd visszamentek a kastélyba. Ott volt nagy öröm, amikor meglátták Mayát, hát amikor még a kis Kirut. Karamo nem tudott hova lenni örömében. Állandóan az unokája és Maya körül legyeskedett. Minden visszatért a normális kerékvágásba. A jövő karácsony már békésebben telt. A kis Kiru éppen hogy csak megtanult járni, így mindenhová futkosni kellett utána. A kicsi nagyon évezte a bált, nem is sejtve, hogy egy éve ugyanezen a bálon, miféle dolgok történtek. Ezúttal szép és örömteli karácsonyuk és új évük lett. A család megfogadta, hogy bármi is történik ezt a karácsonyt senki és semmi nem fogja elrontani.

THE END